Az amerikai szenátus után a képviselőház is elfogadta csütörtök este a maga által korábban jóváhagyott egészségügyi reformtörvény módosító csomagját, 220–207 arányban.
A csomag így már Barack Obama elnök elé kerülhet aláírásra.
Néhány órával korábban a szenátus szavazta meg a módosítást 56–43 arányban. A tervezetet a republikánus szenátorok egyike sem támogatta, és három demokrata politikus is nemmel voksolt.
A módosító csomag e heti vitájában a republikánusok több mint 40 különböző természetű, tartalmi és eljárásbeli kifogást emeltek a csomag megtorpedózására vagy elfogadásának késleltetésére. A demokraták szinte minden republikánus támadást elhárítottak, de két cikkelyt, a házszabállyal való ütközés miatt, törölni kellett a tervezetből. Ezért kell a módosított csomagról ismét szavazni az alsóházban.
A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...
Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...
Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...
In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...