2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Augusztus elsején elfogy a Föld éves erőforrása

Idén minden eddiginél korábban, 212 nap alatt elérkezik a túlfogyasztás napja, közli a GyártásTrend.

A Global Footprint Network nevű nemzetközi kutatószervezet 2003 óta évről évre összehasonlítja a természeti erőforrások megújulóképességét az emberiség erőforrásigényével, vagyis ökológiai lábnyomával. A nemzetközi túlfogyasztás napja minden évben az a nap, amikor a két érték találkozik, vagyis amikortól már a bolygó megújulóképességén felül fogyaszt az emberiség.

Az elmúlt több mint két évtizedben a túlfogyasztás napja két hónappal korábbra, kora októberről augusztus elejére került. Tavaly augusztus 2-ára esett.

Az emberi tevékenység aktuális szintjének fenntartásához annyi erőforrásra lenne szükség egy év alatt, amennyit 1,7 Föld tudna biztosítani  olvasható a The Guardian című brit lap honlapján.

A túlfogyasztás az 1970-es években kezdődött, amikor a népesség és a szükségletek növekedése nyomán a fogyasztás átlépte a fenntarthatósági szintet. Azóta egyre korábban jön el a nap, amikor az emberiség által elhasznált természeti erőforrások és a károsanyag-kibocsátás átlépi azt a mennyiséget, amelyet a Föld egy éven belül még újra tud termelni, illetve el tud nyelni. Ezt követően az emberiség fogyasztása már az ökoszisztéma rovására megy.

A szervezet szerint az egyre nagyobb mértékű élelmiszergyártás, ásványianyag-kitermelés, erdőirtás és fosszilistüzelőanyag-égetés ugyan rövid távon  és egyenlőtlen mértékben  haszonnal jár egyesek számára, ám az olyan hosszú távú következmények, mint a talajerózió, a vízhiány és az éghajlati változások, egyre szembetűnőbbek.

A jelenlegi állapot azonban visszafordítható. A Global Footprint Network szerint a politikai intézkedések messze hatékonyabbak, mint az egyéni szintű erőfeszítések. A húsfogyasztás 50 százalékának helyettesítése vegetáriánus étrenddel például öt nappal tolná vissza a túlfogyasztás napját, míg az épületek energiahatékonyságának növelésével és az ipari termelés terén bevezetett változtatásokkal három hetet, az emberiség ökológiai lábnyomának jelentős hányadát kitevő szén-dioxid-kibocsátás mértékének felére csökkentésével három hónapot lehetne nyerni.

Az elmúlt évtizedekben a gazdasági fejlődés lassulása  amely az energiaszükségletek csökkenésével jár együtt , pozitív irányba mozdította el az ökológiai mutatót. A 2007-2008-as pénzügyi válság öt nappal tolta ki a túlfogyasztás napját. Az 1980-as és 1990-es évek gazdasági visszaesései ugyancsak enyhítettek a bolygóra nehezedő nyomáson, akárcsak az 1973-as olajválság.

A tavaly készített különböző tanulmányok szerint azonban a bolygó földterületeinek egyharmada pusztul, és a trópusi erdőségek egyre inkább karbonforrásokként, mintsem -elnyelőkként működnek. A kutatók egyre aggasztóbb jelenségként kezelik a szokatlan időjárást, különösen az Északi-sarkvidéken, valamint a terméshozam szempontjából kulcsfontosságú méhek és egyéb beporzók populációinak hanyatlását.

(forrás: MTI, GyártásTrend)
hirdetés

Könyveink