hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

A páciensek jelentős része internetes vélemények alapján választ orvost

Átadták az Év magánrendelője díjait

A magyar páciensek 57 %-a szerint megbízhatóbb a magánorvos, mint az állami ellátás. Emellett a gyorsaság, az alaposság és a jó kommunikáció miatt döntenek úgy egyre nagyobb arányban, hogy magánintézményhez fordulnak egészségügyi problémáikkal – derült ki az Év magánrendelője díj átadóján. A hagyományteremtő szándékkal indított elismerésről a páciensek szavazatai mellett szakmai zsűri döntött. Az abszolút győztes a Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika lett.

A HáziPatika.com által idén, hagyományteremtő céllal alapított „Év magánrendelője” díjat három kategóriában osztották ki. Az egyéni- és csoportpraxisok mellett az egynapos és fekvőbeteg-ellátást is nyújtó intézmények körében is győztest hirdettek.

A közönségdíjak odaítéléséről maguk a betegek dönthettek, akik három héten át tartó internetes szavazáson értékelték a szavazásban résztvevő több mint 200 magánműködtetésű intézményt. A szakmai díjakról öttagú szakmai zsűri döntött: Prof. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, Prof. Gál János, a Semmelweis Egyetem általános rektorhelyettese, Prof. Kaló Zoltán, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője, Erős Antónia, műsorvezető, az Egy csepp figyelem alapítvány létrehozója és Wiszkydenszky András üzletember, a Superbrands közép-európai igazgatója. Az abszolút fődíjat a szakmai zsűrinél és a közönségszavazáson összesítetten a legjobban teljesítő magánrendelő vehette át.

A díjat az hívta életre, hogy világosan látszik: a magán-egészségügyi intézmények mostanra számos területen reális alternatívát jelentenek a hazai betegellátásban. Az elmúlt években a teljes hazai lakosság harmada fordult meg magánfinanszírozású rendelésen, sőt, 57 %-uk szerint a magánorvos megbízhatóbb, mint az állami ellátás. Fontosnak tartottuk tehát, hogy egyfelől felhívjuk a figyelmet a minőség fontosságára és jelenlétére a hazai magánegészségügyi-szektorban, a másik oldalról pedig a páciensek közvetlen visszajelzésével segítsük az intézményeket. Bízunk benne, hogy a díj valódi iránytűként tud szolgálni az eligazodáshoz.”– mondta el Pilling Róbert, a HáziPatika.com főszerkesztője.

Hogy az igény valós, alátámasztják a HáziPatika.com a közelmúltban, több mint 2000 internetező bevonásával végzett felmérésének eredményei is: a lakosság 75 %-a az interneten néz utána, ha egészségügyi információra van szüksége. Több mint felük (55 %-uk) pedig az egyes orvosoknak is utánanéz a neten, mielőtt felkeresné őket.

Az Év magánrendelője díjait ünnepélyes keretek között, 2014. június 11-én adták át a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty termében.

 

Az összesített verseny győztese, az „Év Magánrendelője 2014” cím birtokosa:

  • Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika

Szakmai elismerésben részesült a zsűri szempontjai alapján:

  • Egyéni praxisok: Dr. Bánfalvi Péter magánrendelése, Székesfehérvár
  • Csoportpraxisok: MeDoc Egészségközpont, Budapest
  • Egynapos és fekvőbeteg-ellátást végző intézmények: Róbert Károly Magánklinika, Budapest

Közönségdíjban részesült a páciensek szavazatai alapján:

  • Egyéni praxisok: Dr. Somogyi Éva magánrendelése, Eger
  • Csoportpraxisok: Margit körúti Pszichiátriai és Pszichoterápiás Magánrendelő, Budapest
  • Egynapos és fekvőbeteg-ellátást végző intézmények: Medicenter Szakorvosi Intézet, Szeged

(Az eredmények részletesen: www.azevmaganrendeloje.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink