Átadták a Nemzeti Tudósképző Akadémia Talentum-díjait

A Szegedi Nemzeti Színházban rendezett gálaműsor keretében átadták a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) Talentum-díjait, tájékoztatott a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány.

A Talentum-díjat 2013-ban hozta létre az alapítvány. Az elismerésre érdemes kutatót a NTA szakmai vezetése és az alapítvány kuratóriuma választja ki.

A díjat az elmúlt egy-két évben publikált, nemzetközi szinten is meghatározó felfedezésért adják át. Emellett feltétel, hogy a díjat olyan tudósok kapják, akik Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan a felfedezéséhez kapcsolódó kutatói munka jelentős részét Magyarországon végezték.

Az elismerést idén öt kutató vehette át.

Tékus Valéria, a Pécsi Egyetem (PTE) Farmakológia és Farmakoterápia Intézetének tudományos munkatársa és Helyes Zsuzsanna, a PTE professzora a specifikus neuroinflammatorikus útvonalak, mint potenciális gyógyszercélpontok azonosításáért érdemelte ki a Talentum-díjat.

Balla Józsefet, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának professzorát a hidrogén-szulfid az aortabillentyű-betegségben és a billentyűsejtek meszesedésének szabályozásában játszott szerepének feltárásáért díjazták.

Kelemen Lóránd, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa optikai csapdázáshoz és 3D egysejtes kölcsönhatás-vizsgálatokhoz használt rugalmas mikrorobotok kifejlesztésért került a díjazottak közé.

Győrffy Balázs, a Semmelweis Egyetem Bioinformatikai Tanszékének vezetője azért kapta az elismerést, mert olyan integrált transzkriptomikai adatbázis fejlesztett, amelynek célja prognosztikai biomarkerek és terápiás célpontok azonosítása a rákos megbetegedéseknél.

Az NTA - a magyar kormány támogatásával megvalósuló - nemzetközileg is egyedülálló tehetséggondozó programjának célja az orvosbiológiai kutatások iránt érdeklődő fiatalok felkarolása már középiskolás kortól, tudományos munkájuk támogatása, a tudós életpályamodell vonzóvá tétele, hosszabb távon az ifjú kiválóságok Magyarországon tartása.

Az NTA immár huszonnegyedik alkalommal szervezte meg a Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozóját, amelynek idei vendége mások mellett Joachim Frank német származású, amerikai Nobel-díjas biofizikus, Tim Hunt brit Nobel-díjas biokémikus és Dan Shechtman izraeli Nobel-díjas kémikus volt. Az évente két alkalommal megrendezett találkozók közül hagyományosan a tavaszin adják át a Talentum-díjakat.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...