Átadták a Monspart Sarolta-díj az idősekért elismerést

Hárman vehették át a Monspart Sarolta-díj az idősekért elismerést pénteken Budapesten, a Generációk között - Nemzedékek együttműködése a társadalom lelki egészségéért című konferencián.

A tájfutó világbajnokról elnevezett, 2021-ben alapított díj célja, hogy elismerje az időskorúak fizikai és szellemi aktivitásának, jóllétének megőrzése, valamint az idősek iránti szolidaritás erősítése érdekében végzett kiemelkedő tevékenységet. A díjakat Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára adta át.

Elismerésben részesült Soós Ferenc kollégiumi nevelőtanár, testnevelő, maratoni versenyek résztvevője. Monspart Sarolta előtt tisztelegve idén egyhuzamban, gyalogszerrel tette meg az Országos Kéktúra 1172 kilométerét, amellyel az idősek egészséges életmódjára, az aktivitás fontosságára kívánta felhívni a figyelmet.

Díjat vehetett át Nagy Józsefné igazgatásszervező, aki nyugdíjasként szerzett szenior örömtáncoktatói oklevelet. Pécsett és a város környékén tartott örömtáncórái nagy népszerűségnek örvendenek, közösségteremtő tevékenysége számos idős ember számára teszi lehetővé a közös testmozgás átélését.

Amberger Erzsébet járványtani szakorvos, Sopron nyugalmazott tisztifőorvosa szintén elismerésben részesült. Az idősek egészségmegőrzésének követeként a közösségi gyaloglást határokon belül és kívül is népszerűsíti, rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat, amelyeken az egészséges életmód és a testmozgás van a középpontban.

Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, a Nemzet Sportolója, az Idősek Tanácsa tagja közismerten egész életében a sportolás, rendszeres testmozgás népszerűsítésén fáradozott. Nyugdíjazásával új feladatokat keresett, így lett célja az idősek aktivitásának, testmozgásának, egészséges életmódjának segítése. Töretlenül népszerűsítette a gyaloglást országszerte, hangsúlyozva annak a lelki egészségre gyakorolt hatását is, hiszen a közösségben végzett mozgás a magányosság, az elszigetelődés ellen is jótékony hatással van.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...