Átadták a Batthyány Lajos-díjat

Batthyány Lajos-díjjal tüntették ki Stifter Rózsát, a Zala Vármegyei Kormányhivatal főispánját, a díjat Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára és György István, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára közösen adta át.

1848. március 15. tanulsága, hogy ha a magyarok képesek egységbe szervezni magukat és ügyüknek megnyernek más nemezeteket, akkor az egész világot mozgásba tudják hozni – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a nemzeti ünnep alkalmából tartott díjátadón csütörtökön, Budapesten.

Panyi Miklós úgy fogalmazott: ma sem kell félni "néhány íróasztal mögé bújt brüsszeli irodistától" vagy a nemzetközi pénzalapok által finanszírozott NGO-k hálózatától. Minél nagyobb nemzeti egységre kell törekedni a legnagyobb nemzeti kérdésekben, mint a magyar állam függetlensége, a szuverenitás, a határon túli magyarság ügye, a családok támogatása és a gyermekek védelme – hangsúlyozta.

Nem szabad engedni, hogy Magyarországon "idegen hatalmak és érdekek és szerezzenek befolyást, megvásároljanak pártokat, vagy kilóra megvegyenek politikusokat" – emelte ki. Hozzátette, ezek olyan tényezők, amelyek veszélyeztetik a magyar nemzeti identitást, a családokat, a helyi közösségeket, az egyházakat.

Beszédében kitért arra is, hogy a március 15-i ünnepben nemcsak a magyarság szabadság és függetlenség iránti vágya ölt testet, de az a mindenkori magyar nemzet és a modern polgári állam születésnek a pillanata is. Megfogalmazása szerint a nemzeti egység, a modern polgári magyar állam, a szabad független Magyarország olyan cél, amelyért ma is érdemes küzdeni.

Értékelése szerint 2010 óta stabil, a változásoknak jobban ellenálló és gyorsan alkalmazkodni tudó államot sikerült kialakítani. Kiemelte, hogy egymillióval több ember dolgozik és erősebb a hadsereg. Kitért a családok támogatására, a határvédelem kérdésére és azt is hangsúlyozta, hogy "ellenállunk a migrációnak és a gender-őrületnek".

A nemzeti ünnep alkalmából miniszteri elismeréseket és kitüntetéseket is átadtak a közigazgatás területén dolgozó szakembereknek.

Panyi Miklós (k) és György István átadja a Batthyány Lajos-díjat Stifter Rózsának a Károlyi-Csekonics Palotában 2024. március 14-én, a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Panyi Miklós (k) és György István átadja a Batthyány Lajos-díjat Stifter Rózsának a Károlyi-Csekonics Palotában 2024. március 14-én, a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...