Izelítő
Aszklépiosztól a betegjogokig
2009. november 18. 12:07
.jpg)
Tizenkét éve a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos partnerévé válhatott volna. 1997-ben lépett életbe a betegjogokat rehabilitálni szándékozó új egészségügyi törvény. Mi változott azóta?...
Változott valami? S egyáltalán: lehet-e bármit is a joggal szabályozni egy olyan területen, ahol ma is feudális hierarchia dívik, még ha modernizált változatban is? Ma, ha egy politikus három mondatot mond egy jelentéktelen témában, arról részletesen beszámolnak a lapok. De arról, hogyan hal meg százezer ember egy évben úgy, hogy semmit nem tud törvényben foglalt jogáról, amellyel beleszólhatna életvégi kezelését érintő orvosi döntésekbe, ezzel ma nemigen foglalkozik senki – vallja Köbli Anikó: Aszklépiosztól a betegjogokig címmel megjelent szociográfiájában dr. Kovács József bioetikus.
A Szépíró Műhely gondozásában napvilágot látott könyvben szó esik orvosok és betegek méltóságáról, sérelmeiről, műhibákról, eutanáziáról és a halál közelébe kerültek ellátásáról, hálapénzről és más korrupcióról, transzplantációról és agyhalálról, s nem utolsó sorban a betegek biztonságáról. Megszólalnak betegek és orvosok, jogászok és jogvédők, elmondja gondolatait az orvostörténész épp úgy, mint korábbi egészségügyi miniszterek, a bioetika hazai atyjának tartott Blasszauer Béla, a törvény előkészítésével megbízott Kapócs Gábor, vagy a törvény elfogadása előtt modellkísérleteket végző Szószóló Alapítvány elnöke, Matkó Ida aneszteziológus – szokatlanul őszinte hangnemben.
A könyv azt sürgeti: kezdődjék végre társadalmi párbeszéd elrendezetlen kérdéseinkről az egészségügyben, mert hovatovább nincs senki, aki jól érezné magát a helyenként átláthatatlan, helyenként meglehetősen szervezetlen rendszerben.
A Szépíró Műhely gondozásában napvilágot látott könyvben szó esik orvosok és betegek méltóságáról, sérelmeiről, műhibákról, eutanáziáról és a halál közelébe kerültek ellátásáról, hálapénzről és más korrupcióról, transzplantációról és agyhalálról, s nem utolsó sorban a betegek biztonságáról. Megszólalnak betegek és orvosok, jogászok és jogvédők, elmondja gondolatait az orvostörténész épp úgy, mint korábbi egészségügyi miniszterek, a bioetika hazai atyjának tartott Blasszauer Béla, a törvény előkészítésével megbízott Kapócs Gábor, vagy a törvény elfogadása előtt modellkísérleteket végző Szószóló Alapítvány elnöke, Matkó Ida aneszteziológus – szokatlanul őszinte hangnemben.
A könyv azt sürgeti: kezdődjék végre társadalmi párbeszéd elrendezetlen kérdéseinkről az egészségügyben, mert hovatovább nincs senki, aki jól érezné magát a helyenként átláthatatlan, helyenként meglehetősen szervezetlen rendszerben.
Kazai Anita
