hirdetés
2025. október. 25., szombat - Blanka, Bianka.
hirdetés

Egészségpolitika

Április 2: az Autizmus Világnapja

Kék színnel világíttatja ki a Parlamentet az Autisták Országos Szövetsége (AOSz) csütörtökön, az autizmus 3. világnapjának előestéjén. A világméretű akciót az Autism Speaks amerikai szervezet indította el azzal a céllal, hogy az egész bolygón felhívja a figyelmet az autizmussal élő emberekre.
A budapesti Parlament mellett kékbe borul egyebek mellett az Empire State Building és a Madison Square Garden is – ismertette Zeliska Ildikó, az Autisták Országos Szövetsége munkatársa.
 
A világban 67 millió, Magyarországon mintegy 60 ezer autista ember él. A szakemberek szerint ez a leggyorsabban növekvő létszámú fogyatékossági csoport a világon. Idén több gyereket diagnosztizálnak majd világszerte autizmussal, mint cukorbetegséggel, rákkal vagy AIDS-szel együttvéve.
 
Az AOSz a kormány megbízásából 2008-ban kidolgozta az Országos Autizmus Stratégiát, amely többek között érinti a diagnosztikát, az oktatást –  beleértve a felnőttképzést –,  a rehabilitációt és a foglalkoztatást is. A világnapon beszélni kell arról, hogy hol tart a stratégia megvalósítása, mert 2020-ig a diagnosztizált gyermekek száma meg fog ötszöröződni, erre pedig az országnak fel kell készülnie. A szervezet azért küzd, hogy a Magyarországon élő autista emberek sehol, semmilyen körülmények között ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, és hogy a magyar társadalom megismerje ezt az állapotot. Az autizmus túl sok ember érint ahhoz, hogy csak a világnapon kerüljön szóba.
 
Az autizmus világnapját 2008-tól tartják április 2-án az ENSZ kezdeményezésére, hogy ráirányítsák a figyelmet az autista emberek problémáira és folyamatosan növekvő számukra. Az autizmus az agyi működés alapvető fejlődésterületeket érintő, egész életen át tartó zavara. A betegség szociális viselkedésben, a kommunikáció, a képzeleti működés és a rugalmas gondolkodás fogyatékosságában jelentkezik. A betegek számára nehézséget jelent a saját és mások gondolatainak, szándékainak, érzelmeinek felismerése, nem képesek mások viselkedésének értelmezésére, így reakcióikat sem képesek a másik ember igényeihez igazítani. Az autisták mintegy 95 százaléka egész életén át alkalmatlan marad az önálló életvezetésre.
 
A kezdeményezésről az érdeklődők a www.lightitupblue.org oldalon tájékozódhatnak.
 
MTI

cimkék

Könyveink

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...