Amikor a diagnózis súlyos trauma a betegnek

A legtöbb emlőrákos nőnél a diagnózis kiderülése utáni hónapokban poszttraumatikus stressz betegség (PTSD) tünetei jelentkeznek, amik sokuknál egy évvel később is fennállnak, írják a Psycho-Oncology című szaklapban megjelent tanulmányukban német kutatók. Kerstin Hermelink és munkatársai (müncheni Ludwig-Maximilians-Universitaet) prospektív, lungitudinális vizsgálatukba 166 emlőrákkal diagnosztizált nőbeteget vontak be, akikkel a következő egy év során három alkalommal végeztek a pszichológusok diagnosztikus interjút PTSD irányában (Clinically assessed posttraumatic stress in patients with breast cancer during the first year after diagnosis in the prospective, longitudinal, controlled COGNICARES study). Az emlőrákos betegek eredményeit nem tumoros kontrollcsoporttal hasonlították össze.

Az eredmények szerint a rák diagnózisának közlése és a terápia megkezdése közötti időszakban a páciensek 82,5%-a esetében jelentkeztek PTSD tünetei, pl. érzelmi kiüresedés és közöny, megnövekedett stressz-szint, fokozott izgalmi állapot, hirtelen dühkitörések. Habár egy év elteltével csak a betegek 2%-a esetében maradt fenn a teljes klinikai PTSD diagnózisa, több mint 50%-uknál továbbra is jelentkezett a PTSD egy vagy több tünete (57,3%).

A rákdiagnózis stresszbetegséget kiváltó hatását a kutatók egyéb traumák hatásához képest igen kifejezettnek találták, és különösen az lepte meg őket, hogy a kiemelkedően magas stressz-szint ilyen sokáig fennmarad. Mint Hermelink kifejti, azok a rákbetegek, akik a diagnózis előtt már elszenvedtek egyéb traumát is – pl. súlyos baleset vagy erőszakos támadás – a rákbetegség diagnózisát sokszor valamennyi traumát kiváltó hatásnál erősebbnek értékelik (40%-uk  mondta azt, hogy a rákdiagnózis az egyéb traumatikus eseményeknél is kifejezettebb hatással volt rájuk).

A Cognicares vizsgálat egy a nagyon kevés longitudinális vizsgálat közül, amelyek a mellrákkal együtt járó traumatikus stressz hatását tanulmányozzák, teszi hozzá a pszichológusnő. A vizsgálat erejéhez az is hozzájárul, hogy nem önkitöltős kérdőíveken alapul, hanem pszichológusok által kivitelezett diagnosztikus interjúkon. Az emlőrák-diagnózis súlyos traumát kiváltó hatását az is alátámasztja, hogy a vizsgálatba csak olyan betegeket vontak be, akik esetében nem találtak metasztázisokat, ezért reménykedhettek abban, hogy akár véglegesen meggyógyulnak, továbbá kizárták a vizsgálatból azokat, akiknél a kórelőzményben pszichiátriai betegség szerepelt. Hermelink ezért nyomatékosítja, hogy a való életbeli PTSD-arányok magasabbak lehetnek az általuk leírtnál.

A kutatók annak is utána akartak járni, hogy mi áll annak hátterében, hogy egyes nőknél stabilan fennálló PTSD fejlődik ki az emlőrák-diagnózis után, míg mások csak a stresszbetegség néhány tünetét mutatják hosszabb-rövidebb ideig, sőt olyanok is vannak, akik nem lesznek a tumordiagnózis közlése után stressztünet-hordozók. Mint kiderült, sem a műtét típusa, sem a kemoterápiás kezelés szükségessége nem bír szignifikáns hatással a stressztünetek megjelenésére, egyedül a magas iskolai végzettségnek volt jelentős védő hatása. Az egyetemi diplomával rendelkezők nyilvánvalóan nagyobb erőforrásokkal rendelkeznek, ezért ezek a betegek gyorsabban felépülnek az emlőrák-diagnózis által jelentett stresszből, magyarázza a pszichológusnő.

A vizsgálat eredményei kétségbe vonják a DSM (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders; a legszélesebb körben használatos pszichiátriai diagnosztikai irányelv) legutóbbi kiadását szerkesztők döntését is, akik eltávolították a lehetséges traumát kiváltó tényezők közül az életet veszélyeztető betegséget. Mint Hermelink leszögezi: az orvosoknak tisztában kell lenniük azzal a ténnyel, hogy a mellrákos betegek többsége esetében poszttraumás stressz tünetei jelentkeznek a diagnózis közlése után, és ezeknek a betegeknek megfelelő pszichológusi támogatásra van szükségük.