hirdetés

 

Áldás és átok a halfogyasztás: csökken a szívbetegség és a halállomány

A koszorúérbetegség kockázata zsíros halak rendszeres fogyasztásával csökkenthető, de a világ halállományát a jómódú országok fokozódó halhúsigénye néhány évtized alatt veszélyesen károsíthatja. A riasztó kilátásokat ismertető dolgozatot a Canadian Medical Association Journal közölte.

Több nagy tanulmány kimutatta, hogy a zsíros, főleg tengeri halak húsának rendszeres fogyasztása csökkenti a koszorúérbetegség, a szívinfarktus kockázatát. Ennek alapján a szívgyógyászok világszerte javasolják, hogy mindenki hetente kétszer-háromszor egyen halat.
Kanadában David Jenkins és munkatársai szembesítették a halolaj szívet védő hatására vonatkozó vizsgálatok eredményeit a tengeri halászat jelenlegi és jövőbéli helyzetével. Következtetéseik mind az orvostudomány, mind a környezetvédelem illetékeseit elgondolkoztathatják.
A halolaj a PREVENZIONE betűszóval jelzett, olasz vizsgálat tanúsága szerint 15 százalékkal csökkentette a szívinfarktus és a szélütés kockázatát, a DART-2 elnevezésű tanulmány viszont az ellenkezőjét mutatta. Három másik óriásvizsgálat arra utalt, hogy a halhús kedvező szívhatása rendkívül egyéni, ezért az általánosítóan dicsérő vélemény egyelőre korai volna.
Így a koszorúérbetegség megelőzéseként rendszeresen fogyasztott halhús kedvező befolyása egyelőre nem egyértelmű, ezzel szemben a tengerek élővilágának pusztítása bizonyosra vehető. A halak száma sok tengerpart mellett jelentősen csökkent, és ha fogyasztásuk akár csak a jelenlegi szinten is marad, 40 év múlva katasztrófa következhet be.
A cikk szerzői szerint a haltenyésztés jelenlegi gyakorlata sem segít a gondon, mert a halastavakban szaporított állományt kisebb halakkal vagy azokból nyert halolajjal táplálják. Megoldást az jelentene, ha kidolgoznák a halhúsban lévő omega-3 zsírsavak előállítását egyéb forrásokból. Egy cég algából készít ilyen hosszúláncú zsírsavat, más üzemek pedig élesztőből nyernek hasonló tápanyagokat.
A szívgyógyászok ugyan reménykednek egy alternatív megoldásban, de hangsúlyozzák, hogy egyelőre a halhús bőségesen rendelkezésre áll. A szárazföldi lakosság pedig sokat javíthatna a szívbetegségek előfordulásán, ha a hetenként átlag egy alkalom helyett kétszer kerülne halétel az asztalra.

Dr. Matos Lajos, MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...