hirdetés
hirdetés
2024. május. 10., péntek - Ármin, Pálma.
hirdetés

Aktuális

  Nyereséges a tb-kassza
  Fennállása óta első alkalommal zárt pozitív egyenleggel az Egészségbiztosítási Alap. A mintegy 28 milliárdos többlet elsősorban a járulékbevételek növekedéséből adódott. Ungár Klára főigazgatóhelyettes beszámolt arról, hogy a gyógyszergyártói befizetések elmaradtak az előzetes tervekhez képest: az előirányzat 46 milliárd, a teljesítés 31,3 milliárd forint volt. A gyógyító-megelőző ellátásokra az előirányzathoz képest 5 milliárd forinttal többet költöttek, ugyanakkor a táppénz esetében 10 milliárd forintos kiadáscsökkenést mutattak ki, s kevesebb volt a táppénzen töltött napok száma is. A gyógyszertámogatás területén a kiadások 14,3 milliárd forinttal haladták meg a 2007-es előirányzatot. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója, Székely Tamás elmondta: tavaly havi egymillió vénnyel kevesebbet váltottak ki, mint egy évvel korábban, és a kiváltott dobozszám is csökkent: 2006-ban egy ember átlag 32 doboz gyógyszert vett, addig tavaly ez a szám 29 doboz/év/főre csökkent.
   Medical Tribune

 Ellenállnak a törvénynek
Társadalmi ellenállást hirdetett a Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztal az új egészségbiztosítási törvény életbe lépése ellen. Szimpatizánsaik felkeresik parlamenti képviselőjüket és szembesítik őket azzal, hogy „az a törvény, amelyet december 17-én megszavaztak, nem azonos az emberek akaratával.” Helyi lakossági fórumokat szerveznek, valamint megkeresik azon parlamenti pártokat is, amelyek szintén elutasítják a törvényt. A szociális fórum csatlakozott ahhoz a népszavazási kérdéshez, amely úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást?” A beadvány Albert Zsolt és felesége nevéhez fűződik és az Alkotmánybíróság már korábban jóváhagyta. A fórum elnöke, Simó Endre hangsúlyozta: a fórum és a hozzá kapcsolódó civil szervezetek elhatárolódnak minden politikai erőtől.
    MTI

  Tóth Károly új javaslata
  Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselő ismét javasolja a vizit- és az ápolási díj eltörlését. Szerinte 2009-től a magánbiztosítók ezeket átvállalják majd, így ilyen rövid időre nem éri meg fenntartani a társadalmi feszültséget okozó díjakat. A képviselő annyiban módosítani kívánja eredeti javaslatát, hogy annak a személynek továbbra is fizetnie kellene ápolási vagy kezelési díjat – a jelenleginél magasabb összeget –, aki nem vett részt az ingyenes megelőző vizsgálatokon, utóbb azonban megbetegedett. Tóth Károly módosítani kívánja az egészségbiztosítási pénztárak irányító szervezetei összetételéről szóló rendelkezést is. Megváltoztatná a pénztárak igazgatóságaiban és felügyelőbizottságaiban a delegálási rendet. A pénztárakat irányító 6 fős igazgatóságokban és felügyelőbizottságokban a jelenlegi javaslat szerint 3 személyt a biztosítók, további 3-at pedig a kormányzati szervek delegálnának. A kormánypárti politikus indítványa szerint az igazgatóságokba két embert az érdekegyeztető tanácson keresztül a munkaadói és munkavállalói szervezetek jelölnének. A felügyelőbizottságokban a három kormányküldött helyett szintén csak egy maradna, a fennmaradókat szakmai és a nyugdíjas szervezetek állítanák.
     MTI/Népszabadság

 Toborzás idő előtt?
 A Hír Televízió birtokába jutott dokumentumok alapján az egészségbiztosítási pénztárak idő előtt, közvetítő cégeken keresztül toborozták leendő tagjaikat, miközben Horváth Ágnes miniszter szerint ezt legálisan csak január elsejétől tehették volna meg. Mindez a piramisjáték elvére épül: a beszervezett háziorvosok fejpénzt kapnak a betegekért, ha pedig az orvos további kollégáit is meg tudja győzni, újabb pénzhez juthat. A feltételezéssel kapcsolatban Mikola István korábbi egészségügyi miniszter, a Fidesz országgyűlési képviselője írásbeli kérdést tett fel a miniszternek. Ebben azt tudakolja, mikor indít vizsgálatot annak tisztázására, valóban törvénytelen toborzásba kezdtek-e egyes biztosítók. A miniszternek egy hónap áll rendelkezésére a december 29-i keltezésű kérdés megválaszolására.
    Hír TV/Medical Tribune

  Új eljárás
  Új eljárásra kötelezte az ÁNTSZ Észak-magyarországi Igazgatóságát az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal a tokaji kistérség kórházi ellátási körzetének megváltoztatása ügyében – jelentette be Antal Gabriella, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház igazgatója. Korábban Tokaj, valamint a városhoz tartozó kistérség települései azt kérték az ÁNTSZ-től, hogy a sátoraljaújhelyi kórház helyett területileg Nyíregyházához, illetve Miskolchoz sorolják őket. Az ÁNTSZ Regionális Igazgatósága akkor megalapozottnak tartotta a kérelmet, így Tokajt a szabolcsi, a kistérséget pedig a borsodi megyeszékhely egészségügyi intézményeihez sorolták. A sátoraljaújhelyi kórház fellebbezést nyújtott be az országos tiszti főorvoshoz, aki helybenhagyta azt és a regionális igazgatót új eljárás lefolytatására kötelezte. Májer János, Tokaj polgármestere azt mondta, semmiképpen nem akarnak Sátoraljaújhelyhez tartozni; ennek érdekében levelet írnak akár a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek is.
   MTI

  Új Disztribúciós Központ
 A Pfizer december 17-én átadta kelet-közép-európai disztribúciós központját Budapest közelében. A központ áthelyezésével – amely kezdetben tizenkét, majd további tíz közép- és kelet-európai országot lát el – a cég regionális logisztikai tevékenységét és kapcsolódó kiadásait kívánja racionalizálni. Az első szakaszban a Pfizer beruházása éves szinten megközelíti a 700 ezer eurót, amelyet a második fázisban nagyjából a duplájára kíván növelni. A centrum megnyitásával 50-100 új munkahely jött létre, és továbbiak várhatók a fejlesztés során. Az ünnepségen megjelent és üdvözölte a centrum megnyitását April Foley, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, és Garamhegyi Ábel államtitkár is. A Pfizer abban a reményben indította el a hosszú távú beruházást, hogy a gyógyszeripart kedvezőtlenül érintő gazdasági folyamatok megállnak, a gyógyszerpiaci környezet kedvezőbbé válik, és partneri együttműködés jöhet létre a kormányzattal is.
   Pfizer

  Eltűntek a krónikus betegek?
  Erős a gyanú, hogy 2007-ben a krónikus betegek egy része is takarékoskodni kezdett gyógyszerein. A statisztikák szerint csökkent a cukorbetegek, a magas vérnyomásúak, az allergiás betegek és az asztmások száma. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) minden gyógyszer esetében meghatározta azt a mennyiséget, amely egynapi terápiához szükséges; ebből következtetni lehet a betegpopulációra is. Az előzetesen becsült 2007-es összesített inzulinos gyógyszerforgalmi adatokból 1 százalékos betegcsökkenést lehet visszaszámolni, viszont az elmúlt öt év trendje alapján körülbelül 10 százalékos növekedés lenne a normális. A magas vérnyomás esetében összességében 3, az antipszichotikumoknál több mint 5, az allergiagyógyszereknél közel 5, az epilepsziánál pedig 1 százalékos a 2007-ben kalkulált betegszámcsökkenés. Hasonló számolás alapján úgy tűnik, hogy kevesebben vannak a gyomorfekéllyel küzdők, a gyulladásgátlókat rendszeresen szedők és az asztmások is. Szakértők szerint a betegek egy részében a vizitdíj, a felírási szabályok megváltoztatása, egyes gyógyszerek térítési díjának emelkedése válthatja ki a spórolást, ám a statisztikák abszolút értékű csökkenését ez önmagában nem magyarázza. Az egészségbiztosító egyelőre nem zárja ki ezt a lehetőséget, de a fekvő- és járóbeteg- ellátási adatok egyáltalán nem utalnak ellátatlanságra – állítja Molnár Márk, a gyógyszerügyi főosztály vezetője. Szerinte inkább az indokolatlan felhasználás és a feketekereskedelem visszaszorulása áll a számok mögött.
   FigyelőNet

  Ideiglenes bázis
  Jakabszállásra kerül hamarosan a Dél-Alföldre szánt mentőhelikopter, az egészségügyi miniszter ugyanis elfogadta a repülőtér tulajdonosának felajánlását. A férfi még tavaly decemberben kínálta fel jakabszállási repülőterét a légimentés ideiglenes bázisának, ahol minden technikai háttér adott a mentőhelikopter és személyzete kiszolgálásához. Mivel a szentesi bázis kialakítása csak 2008. második felében fejeződik be, szükség van egy ideiglenes telephelyre, ahonnan a mentési feladatok végrehajthatóak.
  Független Hírügynökség

  Vizitdíjmentes védőoltás
  A nem kötelező védőoltások, így például az influenza elleni szérum beadásánál senkinek sem kell vizitdíjat fizetnie, és térítési díjat is csak azoknak, akik a vakcináért is fizetnek. Mivel az influenza elleni védőoltás nem kötelező, nem is tartozik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által automatikusan, biztosítási alapon finanszírozott ellátások közé. Emiatt azonban nem is vizitdíj-köteles a beadása, mert vizitdíjat csak a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátások után kell fizetni. A kormány még októberben döntött arról, hogy a védőoltás térítésmentes azoknak, akik ingyenesen jogosultak az influenza elleni védőoltás oltóanyagára. Így ingyenes például a szív- és érrendszeri betegeknek, a vese-, a cukorés egyéb anyagcsere-betegségben szenvedőknek. Mentességet élveznek, akik közösségekben, például szociális otthonokban élnek, akiket egészségügyi intézményekben tartósan gondoznak és a 60 év felettiek. Jelenleg a legolcsóbb vakcina 940, a legdrágább 1041 forint. Az orvosi rendelőkben fel kell tüntetni a térítési díj mértékét.
    index.hu
 
 A szívgyógyászatban tilos a várólista

 Soha ilyen rossz évet nem zártak még a pécsi szívcentrumban. Prof. dr. Papp Lajos, a klinika vezetője szerint a gondokat egyértelműen a kardiológiai szakrendelések növekvő várólistái, a pénzügyi elvonások, a teljesítményvolumen-korlát okozza. A várakozás a diagnózisra a beteg életesélyeit nagyban csökkenti. Az igazgató szerint a szívgyógyászatban nem lehet várólistát készíteni, infarktus közeli vagy azon átesett betegeket nem lehet hazaküldeni. A pécsi klinikán ezért a volumenkorlátozást figyelmen kívül hagyják és minden beteget fogadnak.
    Dunántúli Napló

   Egymilliárdos jutalmazás
  Összesen több mint egymilliárd forintot fordítottak jutalmazásra az év végén az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál. A hivatal sajtóosztálya közölte: az idén egyszer volt jutalmazás, amelyre a működési költség 4,4 százalékát, azaz 1,1 milliárd forintot használtak fel. A legmagasabb összeg bruttó 3,5 millió forint volt. Összesen 3120-an kaptak pluszpénzt, átlag bruttó 352 500 forintot. A többletpénz elosztásánál figyelembe vették az új teljesítményértékelések eredményét.
   Magyar Nemzet

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés