hirdetés

Aknamezőre tévedt a kormány Orbán Viktor ötletével

A nyugdíjazás alól felmentett, de nyugdíjuktól eltiltott továbbdolgozó orvosok béremelésének gyakorlati buktatóit kezdte számbavenni a Heti Válasz.

A tervek szerint (a felmentésük jóvoltából a nyugdíjkoron túl is dolgozó) orvosok nyugellátását nem folyósítanák tovább, hanem – mint ígérte a miniszterelnök – a nyugdíjuknak megfelelő összeget hozzácsapnák a bérükhöz, hogy így ellensúlyozzák a veszteségüket. Ha azonban valaki azt gondolná, hogy ezzel már rendezték is az ügyet, nagyon téved – figyelmeztet a Heti Válasz.

A jelenlegi államosított, de emellett mégiscsak erősen piacosodott egészségügyben ez is rendszerszintű zavart okozna. Miért keressen például százezer forinttal többet egy 62 éves orvos, mint egy 61 esztendős? A kormányrendeletből nem derül ki az sem, mi történik a vállalkozó doktorokkal. Ha számlára tovább lehet dolgozni, azzal jelentősen csökkenne az érintettek köre. Ugyanakkor viszont új problémákat is felvetne, mert a főállású 62 évesek magasabb juttatásban részesülnének, mint a számlás idősebbek, hiszen a vállalkozóknál így nem jelenne meg a „nyugdíj-kiegészítési kényszer".

A kavarodás még nagyobb volna, mert a legtöbb orvosnak több munkahelye is van, a munkaidő korlátot ugyanis gyorsan átlépik a fő munkahelyükön, ezért másutt vállalnak ügyeleteket. (Az állam azt már nem ellenőrzi, hány órát dolgoznak összesen.) Százszámra lehetnek tehát olyan személyek, akik egyszerre nyugdíjasok, alkalmazottak és vállalkozókolvasható a Heti Válasz cikkében, melyben számbaveszik az intézkedés révén leginkább sújtott szakterületeket is.

(forrás: Heti Válasz Online)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...