Akcióterv készült az öngyilkosságok magyarországi megelőzéséről

Hazánkban naponta hat ember vet önkezével véget az életének. Az Európai Unióban a második, a világon az ötödik helyen állunk az öngyilkossági „ranglistán”. Éppen ezért a Lélekben Otthon Alapítvány egy hosszú távú akcióterv elkészítésére vállalkozott, melynek segítségével öt éven belül 20 százalékkal szeretnék csökkenteni az öngyilkosságok számát hazánkban.

Mint azt Oriold Károly, az alapítvány vezetője elmondta, a statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a családon belüli öngyilkosság jelentősen megnöveli az ismételt elkövetés esélyét, ezért a legfontosabb védő tényező a kapcsolat – állítják a szakértők. Éppen emiatt a szervezet 35 önkéntes segítője próbál kapcsolatot teremteni az öngyilkosságban elhunytak családtagjaival. Az alapítvány 3000 szórólapot juttatott el a mentőkhöz és a rendőrökhöz, akik a haláleset helyszínén átadják ezt az ismertetőt a hozzátartozóknak.

Figyelemre méltó tény, hogy az öngyilkosság következtében elhunytak jelentős része nem járt orvosnál. Márpedig ezeknek a betegeknek a hozzátartozói, rokonai gyakorlatilag mindig észlelik a problémát, csak nem tudják hova kell fordulni. Ezért van óriási jelentősége ennek a programnak – állítja tapasztalataira hivatkozva Rihmer Zoltán professzor, aki szintén tevékeny szerepet vállalt az akcióterv kidolgozásában.

Vizsgálatok bizonyítják, hogy az öngyilkosságok kritikátlan bemutatása a sajtóban a halálesetet követő három napban utánzó magatartáshoz vezethet. Schönstein Mónika pszichológus korábban a Medical Tribune-ben beszámolt arról, hogy egy bécsi kutatás alkalmával azt vizsgálták, mi történik, ha a metróban elkövetett öngyilkosságok esetében betartják az Egészségügyi Világszervezet által 2010 áprilisában publikált irányelvet, mely az újságíróknak szolgál iránymutatásul.

Eszerint figyelemmel kell lenni a következőkre:

• Tájékoztatást kell adni arról, hogy igény esetén a gyászoló hol kaphat segítséget.
• Az újságíró kerülje az esemény kiemelt helyen való közlését és öngyilkosságról szóló történetek indokolatlan ismételgetését.
•  Az esemény leírásakor kerüljék a szenzációkeltést, de azt is, hogy az öngyilkosságot úgy tüntessék fel, mintha az hétköznapi esemény, illetve a problémák megoldásának elfogadott eszköze lenne.
• Kerüljék a befejezett öngyilkosság (vagy kísérlet) módszerének nyílt leírását.

Az osztrák példa meglepő eredményt hozott: 70 százalékkal csökkent az öngyilkosság szempontjából leginkább veszélyeztetett metróvonalon elkövetett esetek aránya, Bécsben pedig 20 százalékkal kevesebben választották ezt az elkövetési módot. A társadalmi felelősségvállalás jegyében az Alapítvány a WHO útmutatásának mintájára egy etikai irányelv-gyűjteményt bocsát a közeljövőben az újságírók rendelkezésére. „Sajnos úgy látjuk, hogy a sajtóban megjelenő riportok az öngyilkosságról szóló tudósításokban nem tartják tiszteletben az áldozatok és családtagok emberi méltóságát” – állítja Oriold Károly, hozzátéve, hogy az irányelvet a média képviselőivel együttműködve akarják kidolgozni.

A jövő év őszén az alapítvány egy nemzetközi konferenciát szervez kimondottan a fiatalkori öngyilkosságok megelőzéséről, ahol a pszichiáterek és a pszichológusok mellett a rendőrök, a szülők, az önkéntes segítők, a tanárok és a gyermekorvosok is megoszthatják egymással problémáikat, tapasztalataikat.