2024. május. 08., szerda - Mihály.
hirdetés

Akár egymillió fontért is elkelhet Darwin kézirata

Akár egymillió fontért (477 millió forint) is elkelhet egy Charles Darwin angol természettudós által írt és dedikált kézirat a Sotheby's aukciósház New York-i árverésén.

A sokat megélt dokumentum több szempontból is különleges ereklyének számít. Darwin kézirataiból ugyanis kevés maradt meg, a tudós nem őrizte meg papírra vetett gondolatait, s még ritkábban írta ki teljes nevét aláíráskor: általában rövidítve, csak a C Darwin vagy Ch Darwin szignót használta, írja a BBC hírportálja.

A szóban forgó papír szövegét a 19. század Angliájában népszerű, The Autographic Mirror című magazin felkérésére írta meg a tudós. Hermann Kindt, az újság kiadója híres emberek életrajzát aláírásukkal kiegészítve közölte a magazin számaiban. Darwin kapva kapott a felkérésen, s röviden összefoglalta az akkor még sok kételkedést kiváltó elméletét az evolúcióról és a természetes kiválasztódásról. A Szingapúri Nemzeti Egyetem BBC-nek nyilatkozó oktatója szerint emiatt igazán egyedülállónak számít Darwin szóban forgó hagyatéka.

Mint azt John van Wyhe elmagyarázta, a kiválasztott szöveg a természettudós A fajok eredete című kötetének harmadik kiadásából származik, s Newton példáján át bizonyítja saját elméletének hitelességét. "(A szövegben) arra próbál utalni, hogy jóllehet az emberek először hihetetlennek és különösnek találják elméletét, ám ugyanígy fogadták Newtonét a gravitációról, és immár senki sem vonja kétségbe a tömegvonzás létezését", nyilatkozott a BBC-nek John van Wyle, aki egyúttal a Darwin Online nevű internetes tudományos gyűjtemény kurátora is.

A szövegben Darwin elismerte, hogy az elmélettel nem adott magyarázatot az élet eredetére, azonban, mint az a kéziratban is olvasható, ez a kérdés nem vonja kétségbe elmélete érvényességét.

A Sotheby's eddig 400 ezer fonttal (mai árfolyamon 193 millió forint) tartja a Darwin-kéziratok leütési árának rekordját, az 1865-ös kézirat a péntektől december 9-ig tartó online árverésen azonban ezen összeg többszöröséért kelhet el.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Perioperatív betegellátás 2. kiadás

    Az aneszteziológia az elmúlt 20 év során világszerte jelentős fejlődésen ment keresztül. Ennek köszönhetően az intraoperatív...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...