AIPM: a rákbetegségek területén vannak már kedvező jelek
A rákbetegségek területén vannak már kedvező jelek, de bőven van teendő. A nemzetközi OECD-adatokban szereplő évi 66 ezer új daganatos megbetegedéssel szemben 57 ezer esetről van szó a részletes magyar adatok szerint, ám ez még mindig nagyon sok, derült ki az AIPM konferenciáján, amelyen a szakma képviselői a mostani helyzet ismertetése mellett a fejlődési irányokat is meghatározták.
Éles különbségek jellemzik az onkológia területét nemzetközi és magyar szinten is. A megoldások között fontosak az új terápiák, de az egyén felelőssége és tudatossága, valamint az ellátórendszer, az orvosok, gyógyszerfejlesztők és a kutatók együttműködése hozhat fordulatot, illetve javulást a daganatos megbetegedések számában és a halálozási adatokban. Egyebek mellett ez derült ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) onkológiai konferenciáján.
57 ezer kontra 66 ezer
Szó volt arról is, hogy bár Magyarországot gyakran említik az új daganatos betegségek és az azokhoz köthető halálozások szempontjából a legrosszabb adatokkal rendelkező országok között, azonban fontos látni, hogy a statisztikák több esetben torzítanak. Például Magyarországon sokkal több boncolás történik, míg a régió számos országában jóval kevesebb, ez pedig torzítja az adatokat mivel így a magyar számok sokkal pontosabb képet adnak, míg más országokban nagyobb az esély arra, hogy egyes esetek nem kerülnek be a statisztikákba.
Az új daganatos megbetegedéseket és a mortalitást nézve a magyar adatok megfelelnek a kelet-közép-európai régiós átlagoknak. Ez persze nem jelent jó hírt és bőven van tér a fejlődésre, de nem arról van szó, hogy ezen a téren messze le lenne maradva a magyar onkológia.
Magyarországon 2018-ban 57 ezer daganatos megbetegedést regisztráltak, míg az OECD 66 ezret jelzett. A 18 százalékos eltérés oka, hogy a nemzetközi szervezetek hiányzó magyar adatok esetén más országok – gyakran rosszabb helyzetűek – statisztikái alapján becslik az értékeket. 2019-ben a 40-49 éves nőknél az emlőrák, melanoma és méhnyakrák a leggyakoribb, a korosztályba tartozó férfiaknál a vastag- és végbélrák, a prosztata, illetve a légcső-, és tüdődaganat dominált a részletes adatok szerint. Az új megbetegedéseket bemutató úgynevezett incidenciaráta szerint 100 ezer 40-49 éves nőre vetítve több mint 140 emlődaganatos megbetegedést regisztráltak. A második leggyakoribb a melanoma közel 30 esettel, majd a méhnyakrák következik 25-ös mutatóval. A férfiak esetében 100 ezer főre 29 új vastag- vagy végbéldaganatos beteg jutott. Gyakoriságban a here- és a tüdődaganat következik 20 és 18 főre vetített esetszámmal.
Kulcskérdések
A konferencián elhangzott, hogy Magyarország GDP-arányosan nemzetközi összevetésben kevesebbet költ az onkológiai területre az EU-s átlagnál. Kedvező azonban, hogy például a magyar gyermekrák-regiszter precízen működik, és így pontosabb adatokat lehet kapni belőle a betegségek lefolyásáról. Szintén pozitívum, hogy az elmúlt tíz évben a nők és férfiak esetében 8-10 százalékkal csökkent a daganatos betegségekhez köthető halálozás, de ezek a betegségek még mindig kiemelkedő halálokot jelentenek. Másik oldalról tény, hogy a szakma szerint az öregedő társadalom miatt az új daganatos megbetegedések száma nő, emellett a húszas és harmincas korosztályban is emelkedőben van a daganatos betegségek száma.
Beszédes adat, hogy a daganatos megbetegedések közel 40 százaléka megelőzhető lenne, ebben pedig az egyénnek, így az életmódnak és az egészségtudatosságnak is kiemelt szerepe van. Az onkológiai területen szükséges trendfordulóhoz vezető utat a szűrés és a megelőzés jelenti. Magyarország bizonyos prevenciós intézkedésekben kifejezetten jól áll, erre példa a humán papillomavírus-vakcina (HpV-vakcina), az oltásra jogosult lányok több mint 80 százaléka már be van oltva.
A már kialakult betegségek esetében a kutatások egyre közelebb kerülnek a precíziós orvosláshoz, amelyek szintén kedvező változást hozhatnak a rákbetegek kezelésében. Ilyenek eszköz lehet például a kiberkés (cyberknife) használata vagy az adaptív sugárterápia.
Jókora tétel
A legelterjedtebb egészségügyi problémák, betegségek, rendellenességek kezelésére felhasznált gyógyszerek forgalma világszerte jelentősen növekedhet az AIPM-mel együttműködő IQVIA gyógyszerfejlesztési adatszolgáltató és tanácsadó cég becslése szerint. A diabétesz és immunológia területén felhasznált készítmények forgalma évente 5 százalékkal növekedhet 2028-ig, így az akkori várható globális piac értéke 200 milliárd dollár lehet. Ugyanakkor az onkológiai gyógyszereknél 15 százalékos éves dinamikával lehet számolni, ennek eredményeként három év múlva ez a szegmens globálisan közel 450 milliárd dollárt képviselhet. Az onkológiai készítményeknél csak az elhízás elleni gyógyszerek növekedése lehet jelentősebb, éves szinten 25 százalékkal. Az IQVIA becslése szerint 2023-ban a vényköteles gyógyszerek forgalma Magyarországon 3,33 milliárd dollár volt, amely várhatóan 4,5 milliárd dollár fölé emelkedik 2028-ra.
Az egyénen is sok múlik
Szalóki Katalin a konferencia előadásait, az onkológiai helyzetet és kilátásokat értékelve elmondta: bár vannak kedvező változások, sokkal több munkát és forrást kell biztosítani erre a területre. Fontos, a betegútmenedzsment fejlesztése, amelynek a hatékony kezelés mellett a palliatív ellátás integrálása is része. Illetve, hogy a társadalombiztosítási rendszeren keresztül minél több érintetthez eljussanak a legmodernebb onkológiai és egyéb betegségeket kezelő terápiák. Az AIPM szakértői szerint kiemelten fontos az egészségtudatosság, vagyis az, hogy az emberek életmódváltással is jelentősen csökkenthetik bizonyos daganatos megbetegedések kockázatát. A megelőzésben lényeges a dohányzás és az alkoholfogyasztás visszaszorítása, a légszennyezettség csökkentése mellett az elhízás megakadályozása.
Az AIPM-ről
Az 1992-ben alapított Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) 26 kutatás- és fejlesztésorientált gyógyszeripari vállalatot tömörít Magyarországon, amelyek a hazai gyógyszerforgalom 50 százalékát biztosítják. A szervezet tagvállalatai kulcsszerepet játszanak az egészség és az életminőség javításában olyan új, innovatív gyógyszerek felfedezésével és kifejlesztésével, amelyek előrelépést jelentenek a nem vagy nem megfelelő hatékonysággal kezelhető betegségek gyógyításában. Az AIPM célja, hogy a magyar lakosság széles körben és mielőbb hozzáférhessen a modern felfedezéseken alapuló legújabb gyógyászati megoldásokhoz. Ennek érdekében az AIPM szakemberei folyamatosan együttműködnek a magyar kormányzati szervezetekkel, az egészségügyi hatóságokkal és intézményekkel, a betegszervezetekkel az oktatási intézményekkel is.