hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

A zsíros koszt átállítja a biológiai órát

A zsíros koszt nem csak azért hizlal, mert sok kalóriát tartalmaz, hanem azért is, mert a belső, biológiai órát átállítva megzavarja az étkezéssel összefüggő enzimek és hormonok működésének időrendjét. Az állatkísérletes tanulmány adatait az Endocrinology szakfolyóirat idei első száma közölte.

Az élő szervezet saját órája szerint szabályozza működését: ez zavarodik meg, amikor hatvan perccel előre vagy hátra állítjuk időmérő óráinkat a nyári, illetve téli időszámításra. Még nagyobb bonyodalmat okoz, ha repülővel, rövid idő alatt több ezer kilométert utazva a saját, megszokott időrendünktől eltérő módon, egészen más napszakba csöppenünk, mint amit szervezetünk várna.
A biológiai óra nemcsak alvásunkat és ébrenlétünket szabja meg, hanem anyagcserénket is. Szervezetünkben a zsírsejtek termelik a fehérjetermészetű hormont, az adiponektint, ami a vér útján kerül a szervekhez és fontos szerepe van a cukor- és a zsíranyagcsere szabályozásában.
Oren Froy és munkatársai Jeruzsálem egyetemén vizsgálták laboratóriumi egereken azt a kérdést, hogy a napi életritmus megváltoztatása hogyan és milyen mértékben avatkozik bele az anyagcsere alakulásába, illetve a különböző ételeknek ebben milyen szerepe lehet. Az egerek vagy zsírszegény, igen sovány étrendet kaptak, vagy zsírban gazdag diétán voltak, majd egy napig koplaltak.
A kutatók megmérték az adiponektin egyes összetevőinek szintjét, az enzim aktivitását, az anyagcsere változásait. Azt találták, hogy mind a sovány koszt, mind a zsíros étrend jelentősen megváltoztatta az egerek anyagcseréjének napszaki hullámzását. Az egyes szakaszok a gyenge élelmiszer fogyasztásakor rövidültek, a hízlaló táplálék evésekor lassultak.
A laboratóriumi mérések azt is mutatták, hogy egy olyan fehérje vérszintje, amely a zsírok lebontásához szükséges, kalóriaszegény koszton növekedett, zsíros étrenden pedig kifejezetten csökkent.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy az egérkísérletek adatait nagyon nehéz emberre átvinni, de azt a tanulságot máris levonhatjuk, hogy a zsíros, nehéz koszt a biológiai óra működését is befolyásolja.


Dr. Matos Lajos (MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink