A zene és a gerontológia
Mint orvos-gerontológus – csak passzív zeneértő, nem zenei szakember – jelen írásomban a zene és az idősödés kapcsolatát kísérlem meg áttekinteni. Az elitmed.hu közli Boga Bálint írását.
A gerontológia a humán tudományok egyik legátfogóbb területe, hiszen szinte minden emberi jelenségnek és működésnek létezik gerontológiai vetülete, azaz bármely emberi tevékenység vizsgálható – és gyakran vizsgálandó – abból a szempontból, hogy milyen mértékben és formában érinti az idősödés folyamatát és az idős ember létszféráját; illetve megfordítva: hogyan formálja maga az idősödés az adott területen megnyilvánuló emberi aktivitást. Ennek tükrében elemezhető a művészetek területe is, az életkor, az idősödés és az alkotói folyamat összefüggéseiben.
Mint orvos-gerontológus – csak passzív zeneértő, nem zenei szakember – jelen írásomban a zene és az idősödés kapcsolatát kísérlem meg áttekinteni. Első megközelítésben öt területen látom értelmét a kölcsönhatások vizsgálatának. Ezek a következők:
A zeneszerzők idősödése: Hogyan változik az alkotókészség és az alkotói stílus az életkor előrehaladtával?
Az előadói képességek változása időskorban: Milyen módon észlelhetők az öregedés jelei a zenei előadásban és a művészi teljesítményben?
Az időskor megjelenése: Tetten érhető-e az időskor tematikája, hangulata vagy szemlélete a zenei művekben?
Időskori zenei ízlés: Miben tér el az idősek zenei preferenciája a fiatalabb korosztályokétól?
A zene hatása az időskorra: Milyen módon támogatja a zene a szellemi és testi aktivitás fennmaradását?
Áttekintve a zeneszerzők életművét, azt tapasztaljuk, hogy többen időskorukban még aktívabbak, mint fiatalabb életperiódusukban. A pszichológia a kreatív aktivitás csúcsát 35 és 40 év közé teszi. Ezek alapján tehát a zenei aktivitás sok esetben nem ezt az általános pszichológiai trendet követi. A zenei világ megélése, kreatív kiegészítése, meghaladása gyakran későbbi, sőt kifejezetten időskorra tolódik. Simon de Beauvoir (3) szerint fiatalabb életkorban a zeneszerzőnek az akkori szabályokhoz kell alkalmazkodnia, Beethoven is csak későbbi éveiben „nem hőköl vissza az átlag közönséget megbotránkoztató ’disszonanciák’ elől”, „a vénülés út a szabadság felé” (3).
Telemann bár 12 éves korától ír zeneműveket, de a legszebbek 80 éves kora után születtek. Händel oratóriumait 56 és 67 éves kora között írja, a Messiást 57 éves korában. Rameau 50 éves kora után kezd operát írni, de legérettebb és legterjedelmesebb nagyoperája 74–76 éves korában készült. Bach 49 és 65 éves kora között komponálja a fő műveit, 62 évesen a Musikalisches Opfert, halála előtt egy évvel Kunst der Fugét. Haydn 65 évesen komponálja a Teremtést. Beethoven a Missa Solemnist 1821-ben, utolsó kvartetteket a halála előtti években, nehéz élete mintegy feloldódik az időskori művekben. Verdi 70 éves, amikor az Otellót, 75 éves, amikor a Falstaffot komponálja, Bartók 60-65 évesen a Divertimentót, a kontrasztokat és hegedűszonátát.
Sztravinszkij időskorában is rugalmasan alkalmazkodott az új zenei irányzatokhoz. Az időskori alkotásokra általában az univerzalitásra való törekvés, a letisztultság és a „tiszta”, áttetsző zenei gondolkodás (luciditás) jellemző.
Schütz életművében is megfigyelhetők az időskor hatásai: a Magnificat több változatban is elkészült, az utolsót 84 évesen komponálta. A Weihnachtshistorie 80 éves kora körül született, egységes F-dúr hangnemben. Ugyanezekben az években írta három passióját, amelyekben az énekszólamok dominálnak. Utolsó éveiben zsoltárokat ír, bennük hálaadás fejeződik ki gazdag életét megköszönve. Liszt „zarándokéveiben”, öregkori műveiben is tisztább zenei hangzást észlelünk, ahogy elemzők mondják: megszabadul a csillogástól, külsődleges motívumoktól. Ide sorolják a következő műveket: Angelus, Villa d’Este ciprusai, szökőkútjai, Sunt lacrymae rerum, Sursum corda, Danse macabre, Gyászinduló. Laikusként úgy tűnik, hogy a zene atmoszférájában élő alkotó időskorában a zenében is valami átfogóbbat, kiérleltebbet teremt, úgy, mint a gondolatokat megfogalmazó filozófus vagy író, költő, de a betegség, a magány fájdalma is megjelenhet, esetleg vallásos jelleggel (Verdi: Pezzi Sacri).
Az idős művészek játékában gyakran megfigyelhető a kivitelezés egyszerűsödése, az absztrakció, illetve, hogy kevesebb mozdulattal érik el ugyanazt a hatást. Egyesek időskorukban is rendkívüli átéléssel adják elő műveiket (például Fischer Annie). Beauvoir adatai szerint „az életpályák közül a hangszeres zene az, amelyen a test fontos szerepe ellenére is leggyakrabban sikerül legyőzni a megöregedéssel járó involúciót. Befolyásolhatja a megvalósítást időskori elváltozás és az azt kísérő esetleges kórállapot. A zongoristák, hegedűsök, csellisták, sokszor még 80 esztendős koruk után is megőrzik tehetségüket” (3). A jelenség énekeseknél is megfigyelhető (például Placido Domingo).
A megvalósítást időskori elváltozás és az azt kísérő esetleges kórállapot is befolyásolhatja, többnyire a mozgásszervek (izmok, inak, ízületek, szalagok) mozgási képességének hosszú évekig tartó igénybevételéről, ebből eredő változásáról, gyengüléséről, romlásáról lehet szó (4). A felmérések azt mutatják, hogy a gyakorlás, a próbák, az előadások összegző hatása által kortól függetlenül igen gyakori az igénybe vett mozgatószervek és sztatikai kapcsolataik révén más testrészek fájdalma.
