A világ nagy orvosi szaklapjainak tartalmából

British Medical Journal – BMJ

Önkitöltéses kognitív szűrővizsgálat (test your memory [TYM]) az Alzheimer-kór kimutatására: keresztmetszeti vizsgálat

2009;338:b2030                                                                                                                        

J. Brown és munkatársai három kórház, köztük egy memóriaklinika járóbeteg-rendelésén 540, 18–95 éves kontrollszemélyt és 139, demencia vagy amnéziával járó enyhe kognitív zavar miatt kezelt beteget vizsgáltak a TYM teszttel. A kontrollszemélyek átlagosan 47 pontot, az Alzheimer-kóros betegek átlagosan 33 pontot szereztek a maximálisan megszerezhető 50 pontból. A TYM-pontszám kiváló korrelációt mutatott két standard teszt, az MMSE (Mini-Mental State Examination) és az ACE-R (Addenbrooke’s cognitive examination-revised) pontszámával. A TYM 42-nél nem nagyobb pontszáma 93%-os érzékenységgel és 86%-os specificitással jelezte az Alzheimer-kórt, vagyis a TYM érzékenysége (93%) lényegesen nagyobb, mint az MMSE teszté (52%). A TYM negatív, illetve pozitív prediktív értéke 99%-nak, illetve 42%-nak adódott, ha 42 pontnál jelölték ki az Alzheimer-kór tartományának felső határát, és ha az Alzheimer-kór prevalenciája a vizsgált populációban 10%. A nem Alzheimer demenciában szenvedő 31 beteg TYM-pontszámának átlaga 39 volt.

A Huntington-kór szempontjából veszélyeztetett személyek hátrányos megkülönböztetése: keresztmetszeti felmérés

2009;338:b2175

Y. Bombard és munkatársai hét kanadai genetikai tanácsadóban és mozgászavar-klinikán 233 személyt kérdeztek meg arról, hogy tapasztaltak-e genetikai diszkriminációt és voltak-e rossz érzéseik emiatt. A megkérdezettek közül 167-en estek át genetikai vizsgálaton, közülük 83 főről derült ki, hogy hordozza a Huntington-kór génjét, és 66-an nem járultak hozzá a teszt elvégzéséhez. A válaszadók közül 93-an (39,9%) nyilatkoztak úgy, hogy tapasztaltak diszkriminációt. A hátrányos megkülönböztetés legtöbbször a biztosítások területén (29,2%), a családi életben (15,5%), illetve a társadalmi életben (12,4%) jelentkezett. Csak kevesen számoltak be munkahelyi (6,9%), egészségügyi (8,6%), illetve közéleti diszkriminációról (3,9%). Leginkább azok a megkérdezettek érzékeltek hátrányos megkülönböztetést, akik hordozták a Huntington-kórnak megfelelő mutációt. A genetikai vizsgálaton való részvétel nem fokozta a hátrányos genetikai megkülönböztetés mértékét. A diszkrimináció fő okaként nem a genetikai vizsgálat pozitív eredményét, hanem a Huntington-kórra nézve pozitív családi kórelőzményt jelölték meg.

The Lancet

A gyermekkori 1-es típusú diabetes incidenciájának alakulása Európában 1989-től 2003-ig és előrejelzés a 2005 és 2020 közötti időszakra: prospektív, többcentrumos vizsgálat

2009;373:2027–2033

Tizenhét ország 20 lakossági EURODIAB regiszterében 29 311, 15 éven aluli gyermeknél 1989 és 2003 között diagnosztizált 1-es típusú diabetes mellitus eset szerepelt, amint arról C. C. Patterson és munkatársai (köztük dr. Gyűrűs Éva és prof. dr. Soltész Gyula, Pécsi Tudományegyetem, Gyermekklinika) az EURODIAB kutatócsoport nevében beszámolnak. A szerzők öt földrajzi térségben megbecsülték az incidencia növekedésének korspecifikus logaritmikus rátáját, s eredményeiket a publikált incidenciarátákkal és lakossági előrejelzésekkel összevetve előrejelzést adtak arra, hogyan alakul Európában az 1-es típusú diabetes új eseteinek incidenciája 2005-ben, 2010-ben, 2015-ben és 2020-ban. Két kivétellel mindegyik regiszter az incidencia jelentős (0,6–9,3%-os) évenkénti növekedését mutatta. Összesítésben az éves növekedés 3,9%-nak adódott, és a 0–4 éves, az 5–9 éves, illetve a 10–14 éves korosztályban 5,4%-os, 4,3%-os, illetve 2,9%-os növekedést regisztráltak. Az új esetek száma 2005-ben Európában a becslések szerint 15 000 volt, és ez 24% – 35% – 41% arányban oszlott meg az említett korosztályok között. A 2020-ra előrejelzett esetszám 24 400, ezen belül kétszeresére nő az 5 évesnél fiatalabb korban jelentkező új esetek száma, és a korcsoportok közti megoszlás egyenletesebb lesz a jelenleginél (29% – 37% – 34%). A 15 évesnél fiatalabbak körében a prevalencia a becslések szerint a 2005-ös 94 000-ről 2020-ig 160 000-re nő.

Progeszteron alkalmazása ikerterhességekben a koraszülés megelőzésére: véletlen besorolásos, kettős vak, placebokontrollos vizsgálat és metaanalízis (STOPPIT)

2009;373:2034–2040

J. E. Norman és munkatársai kilenc nagy-britanniai intézményből 500, ikreket váró nőt vontak be vizsgálatukba. A vizsgálati alanyok egyik csoportját (n=250) hüvelyi úton progeszteron géllel (napi 90 mg) kezelték, a másik csoportban (n=250) hatóanyag nélküli géllel végezték a kezeléseket a 24. terhességi héttől, 10 héten át. A szerzők elvégezték azoknak a vizsgálatoknak a metaanalízisét is, amelyek a progeszteronnak a 34. terhességi hét előtti koraszülés, illetve az intrauterin halálozás kockázatára gyakorolt hatására irányultak. A 34. hét előtti koraszülés és a méhen belüli halálozás együttes gyakorisága a progeszteronnal kezelt csoportban 24,7%, a placebocsoportban 19,4% volt, a különbség nem szignifikáns. A nemkívánatos hatásokban sem volt értékelhető különbség a két csoport között. A metaanalízis is megerősítette azt a következtetést, hogy a hüvelyi úton alkalmazott progeszteron hatására nem csökken az ikreket váró nők 34. hét előtti koraszüléseinek gyakorisága.

Mentális zavarok prevalenciája, kezelése és hatása a munkaképességre Kína négy tartományában 2001 és 2005 között: epidemiológiai felmérés

2009;373:2041–2053

M. R. Phillips és munkatársai Kína négy tartományában, 96 városi és 267 falusi mintavételi helyen összesen 63 004, véletlenszerűen kiválasztott egyént szűrtek a General Health Questionnaire (általános egészségi kérdőív) bővített változatával, és 16 577 személlyel készítették el pszichiáterek a DSM-IV I-es tengelyéhez tartozó betegségekre vonatkozó strukturált klinikai interjút. A mentális betegségek 1 hónapos prevalenciája 17,5%-nak, ezen belül a hangulatzavaroké 6,1%-nak, a szorongásos rendellenességeké 5,6%-nak, a szerabúzussal kapcsolatos rendellenességeké 5,9%-nak és a pszichotikus rendellenességeké 1,0%-nak adódott. A hangulatzavarok és a szorongásos zavarok gyakoribbak voltak a nők, illetve a 40 évesnél idősebbek között. Az alkohollal kapcsolatos rendellenességek a nőkhöz képest 48-szoros gyakorisággal fordultak elő a férfiak között. Vidéken gyakoribb volt a depresszív zavar és az alkoholfüggőség, mint a városi lakosok körében. Azok között, akiknél mentális betegséget kórisméztek, 24%-ban állt fenn középsúlyos vagy súlyos munkaképesség-csökkenés, 8%-uk kért már professzionális segítséget, és 5% fordult mentálhigiénés szakemberhez a korábbiakban. A tanulmány felhívja a figyelmet a részletes, országspecifikus mentálhigiénés felmérések fontosságára.

Journal of American Medical Association (JAMA)

Genetikai okból emelkedett lipoprotein(a)-szint és a myocardialis infarktus fokozott kockázata

2009;301(22):2331-2339

P. R. Kamstrup és munkatársai három koppenhágai vizsgálat (Copenhagen City Heart Study [CCHS]: prospektív lakossági vizsgálat 16 éves követéssel, n=8637, infarktusok száma: 599; Copenhagen General Population Study [CGPS]: keresztmetszeti lakossági vizsgálat, n=29 388, infarktusok száma: 994; és Copenhagen Ischemic Heart Study [CIHDS], eset-kontroll vizsgálat, n=2461, infarktusok száma: 1231) alapján tanulmányozták azt a kérdést, hogy oki kapcsolat van-e a plazma lipoprotein(a)-szintje és az infarktus kockázata között. A CCHS-ben a 22. percentilis alatti lipoprotein(a)-szinthez viszonyítva a 22. és 66. percentilis közti szint 1,2-szeres, a 67. és 89. percentilis közti szint 1,6-szeres infarktuskockázattal, a 95. percentilist meghaladó szint 2,6-szoros infarktuskockázattal járt. A 2-es típusú kringle IV (KIV-2) méretpolimorfizmus-genotípus kópiaszáma (a két allélon összesen) 6 és 99 között változott, és a varianciaanalízis szerint a CCHS-ben, illetve a CGPS-ben a plazma-lipoprotein(a)-szintben talált változatosság 21%-áért, illetve 27%-áért volt felelős. A CCHS, illetve a CGPS vizsgálatban a KIV-2 kópiaszám egyes kvartiliseiben az átlagos lipoprotein(a)-szint 56, 31, 20 és 15 mg/dl-nek, illetve 60, 34, 22 és 19 mg/dl-nek adódott. A CCHS vizsgálatban a KIV-2 negyedik kvartiliséhez viszonyítva az első, a második és a harmadik kvartilisben a szívinfarktus kockázati aránya 1,5, 1,3, illetve 1,1 volt. A megfelelő esélyhányadosok a CGPS vizsgálatban, illetve a CIHDS vizsgálatban 1,3, 1,1 és 0,9, illetve 1,4, 1,2 és 1,3. Az eredmények valószínűsítik, hogy oki összefüggés van a plazma emelkedett lipoprotein(a)-szintje és a fokozott infarktuskockázat között.

A szív CT-vizsgálatával járó sugárterhelés a sugárdózis-csökkentő technikák bevezetése előtt és után

2009;301(22):2340-2348

G. L. Raff és munkatársai azt kutatták, hogyan befolyásolta a kardiális CT-angiográfia (CCTA) sugárdózisának csökkentését célzó program a betegek sugárterhelését és a képminőséget. A prospektív, nem randomizált, kontrollos vizsgálatban 15 Michigan állambeli kórház radiológiai osztálya vett részt. Összesen 4995 egymást követő betegen végeztek CCTA vizsgálatot 2007 júliusában és augusztusában. Az újabb CCTA vizsgálatra az intervenciós időszak után, 2008. május–júniusban került sor. A beavatkozás egyebek mellett a leképezett terület minimalizálásából, szívfrekvencia-csökkentésből, EKG-val kapuzott csőáram-modulációból és a csőfeszültség lehetőség szerinti csökkentéséből állt. A betegeket érő sugárdózis becsült mediánja a követési időszakban a kontrollidőszakhoz képest 53,3%-kal csökkent. A dózis-hossz szorzat középértéke a kontrollidőszakban 1493 mGy×cm, a követési időszakban 697 mGy×cm volt. Az átlagos effektív sugárdózis a kezdeti szakaszban 21 mSv-nek (interkvartilis tartomány: 12–26 mSv), a követés során 10 mSv-nek (interkvartilis tartomány: 6–16 mSv) adódott. A betegek sugárterhelésének jelentős csökkenése nem járt együtt a képminőség romlásával: átlagosan jó osztályzatot kaptak mind a dóziscsökkentés előtti, mind a dóziscsökkentés utáni CCTA-felvételek, és a diagnosztikus értékű felvételek aránya sem csökkent (89% vs. 92%). A szerzők következtetése: a rendelkezésre álló dóziscsökkentési technikák következetes alkalmazásával a CCTA okozta sugárterhelés a képminőség romlása nélkül jelentősen csökkenthető.

New England Journal of Medecine – NEJM

A 2-es típusú diabetes és a coronaria-betegség kezelése: véletlen besorolásos vizsgálat (BARI 2D vizsgálat)

2009;360:2503–2515

A BARI 2D vizsgálat munkacsoportja hat ország 49 centrumában 2368, 2-es típusú diabetesben és coronaria-betegségben szenvedő beteget azonnali revaszkularizációs kezelésben vagy intenzív belgyógyászati kezelésben, illetve inzulinérzékenységet fokozó vagy inzulinkezelésben részesített. Öt év elteltével nem volt szignifikáns különbség a túlélési arányban a revaszkularizációval és a gyógyszeresen kezelt (88,3% vs. 87,8%), illetve az inzulinérzékenyítő és az inzulinkezelésben részesült csoportok között (88,2% vs. 87,9%). Azoknak a betegeknek az arányában sem volt értékelhető különbség a kezelési csoportok között, akik nem szenvedtek el jelentős kardiovaszkuláris eseményt (revaszkularizációval/revaszkularizáció nélkül kezelt betegek: 77,2% vs. 75,9%, inzulinérzékenyítő kezelés/inzulinkezelés: 77,7% vs. 75,4%). A PCI-ágon nem találtak szignifikáns különbséget az elsődleges végpontban a revaszkularizációval és a revaszkularizáció nélkül kezelt csoport között. A coronaria bypass (CABG) ágon szignifikánsan kevesebb kardiovaszkuláris esemény fordult elő a revaszkularizációval kezelt csoportban (22,4% vs. 30,5%). A nemkívánatos és a súlyos nemkívánatos események gyakorisága hasonló volt a kezelési csoportokban, kivéve a hipoglikémiás epizódokat, amelyek gyakoribbak voltak az inzulinnal, mint az inzulinérzékenyítővel kezelt csoportban (9,2% vs. 5,9%). A vizsgálatot többek között a GlaxoSmithKline támogatta. A vizsgálat honlapja: http://www.bari2d.org.

Az androgén-szuppresszió időtartama a prosztatarák kezelése során

2009;360:2516–2527

Az EORTC Radiation Oncology Group és a Genito-Urinary Tract Cancer Group vizsgálatában 970, lokálisan előrehaladott prosztatarákban szenvedő beteget osztottak véletlenszerűen két kezelési csoportba: a sugárkezelés mellett 483 beteg rövid távú (6 hónapig tartó), 487 beteg hosszú távú (3 évig tartó) androgénszuppressziós kezelésben részesült. A kezelés a luteinizáló hormon releasing hormonjának agonistájával történt. Az átlagosan 6,4 évig tartó követés alatt az előbbi csoportból 132 beteg, az utóbbiból 98 beteg halt meg, közülük 47, illetve 29 beteg a prosztatarák következtében. Az ötéves összesített halálozás rövid távú, illetve hosszú távú androgénszuppresszió mellett 19,0%-nak, illetve 15,2%-nak adódott. Az eredmények szerint a lokálisan előrehaladott prosztatarák kezelésében a 6 hónapig tartó androgénszuppresszióval kiegészített radioterápia kevésbé eredményes, mint a sugárkezelés után 3 évig folytatott androgénszuppressziós kezelés.

A metoclopramid-kezelés biztonságossága a terhesség első trimeszterében

2009;360:2528–2535

I. Matok és munkatársai oly módon vizsgálták az első trimeszterbeli metclopramid-kezelés biztonságosságát, hogy a Clalit Health Services-nél (Izrael déli részén) regisztrált nőknek 1998 és 2007 között kiadott gyógyszerek számítógépes adatbázisát összekapcsolták az ugyanebben a körzetben, ugyanebben az időszakban a kismamákról és csecsemőikről vezetett kórházi kórlapok számítógépes adatbázisaival. A vizsgálati időszakban 113 612 szülésre került sor (az ikerszüléseket leszámítva), és 81 703 (71,9%) csecsemő született a Clalit Health Servicesnél regisztrált anyától. Közülük az első trimeszterben 3458-an (4,2%) szedtek metoclopramidot. A metoclopramid-expozíció nem növelte szignifikánsan a jelentős veleszületett rendellenességek gyakoriságát (5,3% vs. 4,9%), a kis születési súly kockázatát (8,5% vs. 8,3%), a koraszülés kockázatát (6,3% vs. 5,9%), valamint a perinatális halálozást (1,5% vs. 2,2%) a paritással, az anya életkorával, az etnikai hovatartozással , a diabetes jelenlétével, ill. hiányával, a dohányzási státussal és a peripartum láz jelenlétével, ill. hiányával történt korrekció után. Az adatok szerint a kismamák első trimeszterbeli hányingerének, hányásának metoclopramiddal történő kezelése nem veszélyezteti a magzatot.

A primer biliáris cirrhosis összefüggése a HLA IL12A és IL12RB2 génnel

2009;360:2544–2555

G. M. Hirschfield és munkatársai a teljes humán genomban keresték a primer biliáris cirrhosisra (PBC) hajlamosító lokuszokat: 536, PBC-ben szenvedő beteg és 1536 kontrollszemély DNS-mintáin határozták meg több mint 300 000 egynukleotid-polimorfizmus (SNP) genotípusát. A PBC-vel a legszorosabb összefüggést mutató 16 SNP esetében megismételték a genotípus-meghatározást, és elvégezték három lokusz részletes térképezését. Szignifikáns összefüggést találtak a PBC és 13 HLA II. osztályú gén között. A fő hisztokompatibilitási komplex DQβ1 fehérjeláncát kódoló HLA DQB1 gén függött össze a legszorosabban a PBC előfordulásával. Szintén szignifikáns és reprodukálható volt az összefüggés az interleukin-12α-t kódoló IL12A lokusz két, illetve az IL12RB2 lokusz egy SNP-jével. Az eredmények arra utalnak, hogy az interleukin-12 immunregulációs jeltovábbító útvonalnak lényeges szerepe lehet a PBC patogenezisében.

Medical Online