A világ nagy orvosi szaklapjainak tartalmából

British Medical Journal (BMJ)

A fogamzásgátló tablettákat szedő nők mortalitása a Royal College of General Practitioners vizsgálata („Oral Contraception Study”) alapján

2010;340:c927

A prospektív kohorszvizsgálat 1968-ban kezdődött, és 1400 brit háziorvosi praxis vett benne részt. Összesen 46 112 nőt tartottak megfigyelés alatt akár 39 éven át, 378 006 betegévnyi adatot gyűjtöttek azokról a résztvevőkről, akik sosem szedtek fogamzásgátlót, és 819 175 betegévnyit azokról, akik szedtek hosszabb vagy rövidebb ideig. A fogamzásgátlót szedők összesített halálozása szignifikánsan kisebb volt a fogamzásgátlót nem szedőkénél (korrigált relatív kockázat: 0,88). Az összes daganatos halálozás, valamint a vastag- vagy végbélrák, a méhtestrák és a petefészekrák halálozása, a főbb nőgyógyászati rákok összesített halálozása, az összes keringési halálozás, az ischaemiás szívbetegség és az összes többi betegség halálozása is kisebb volt a fogamzásgátló tablettát szedők között, az erőszakra visszavezethető halálozás viszont nagyobb. Nem találtak összefüggést az összes halálozás és a fogamzásgátló szedésének időtartama között, bár mutatkoztak bizonyos betegségspecifikus összefüggések. Nagyobb volt a bármely okból bekövetkező halál relatív kockázata azok között a 45 évesnél fiatalabb nők között, akik 5–9 évvel korábban hagyták abba a fogamzásgátló szedését, de nem volt nagyobb azok között, akik ennél hosszabb ideje nem szedtek fogamzásgátlót.

A vetélés kockázata a humán papillomavirus 16-os és 18-as típusa elleni bivalens vakcina beadása után: két véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat egyesített elemzése

2010;340:c712

S. Wacholder és munkatársai 26 130, a beválasztáskor 15–25 éves nő 3599 terhességének adatait elemezték. A résztvevők vagy három adagban bivalens HPV 16/18 VLP vakcinát kaptak AS04 adjuvánssal (n=13 075), vagy hepatitis A vakcinát (kontroll, n=13 055) 6 hónap alatt. A vetélési ráta a HPV-ágon 11,5%, a kontrollcsoportban 10,2% volt, a különbség nem szignifikáns. A másodlagos elemzések szerint a HPV utolsó adagjának beadása után 3 hónapon belül kezdődő terhességeket tekintve 14,7%-os (HPV-ág), illetve 9,1%-os (kontrollcsoport) vetélési rátát kaptak. Végeredményben a vizsgálat nem igazolta a HPV-oltásnak a vetélések számát növelő hatását.

Lancet

Ötévesnél fiatalabb gyermekek halálokai 2008-ban Kínában

2010;375:1083–1089

A Child Health Epidemiology Reference Group a Pekingi Egyetem kutatóival együttműködve kutatta át a publikus kínai adatbázisokat. Felhasználták 206 jó minőségű, kínai nyelven publikált lakossági longitudinális vizsgálat eredményeit is. A cikkben I. Rudan és munkatársai arról számolnak be, hogy 1990 és 2008 között az újszülöttek, a csecsemők, illetve az ötévesnél fiatalabb gyermekek halálozása 70%-kal (1000 élveszületésre vonatkoztatva 34,0-ról 10,2-re), 72%-kal (53,5-ről 14,9-re), illetve 71%-kal (64,6-ről 18,5-re) csökkent. A vezető halálokok 2008-ban: pneumonia, szülési asphyxia és koraszüléssel kapcsolatos szövődmények – ezek egyenként a halálesetek 15–17%-áért voltak felelősek. A veleszületett rendellenességek és a balesetek jelentősége nőtt a vizsgált időszakban, ezeknek tulajdonították a halálesetek 11%-át, illetve 10%-át. A hirtelen csecsemőhalál szindróma 5%-os részaránnyal szerepelt a halálokok között.

Zotarolimust kibocsátó és sirolimust kibocsátó coronaria-sztentek hatásossága és biztonságossága a mindennapi klinikai gyakorlatban: véletlen besorolásos, egyszerű vak, kontrollcsoportos vizsgálat (SORT OUT III)

2010;375:1090–1099

K. Rasmussen és munkatársai vizsgálatában 1162 beteg (1619 lézióval) került a zotarolimus-ágra és 1170 beteg (1611 lézióval) a sirolimus-ágra. A sztent 67 beteg (72 lézió) esetében működésképtelenné vált. Az értékelésig 2200 beteg 18 hónapos követése zárult le. Kilenc hónap után az elsődleges végpont (szívhalál vagy infarktus vagy célér-revaszkularizáció) nagyobb arányban fordult elő a zotarolimus-ágon, mint a sirolimust kibocsátó sztenttel kezelt betegek között (72 vs. 34 eset). Ez a különbség 18 hónap elteltével is fennállt (113 vs. 53 eset). Az összes halálozás 9 hónap után hasonló (25 vs. 18) volt a két csoportban, 18 hónap után azonban szignifikánsan különbözött (51 vs. 32). Megállapítható, hogy a mindennapi klinikai gyakorlatban a sirolimust kibocsátó sztentek kedvezőbbek, mint a zotarolimust kibocsátók. A vizsgálatot a Cordis és a Medtronic támogatta.

A 2009-es pándémiás influenza A H1N1 fertőzés incidenciája Angliában: keresztmetszeti szerológiai vizsgálat

2010;375:1100–1108

E. Miller és munkatársai 1403, 2008-ban levett és 1954, 2009 augusztusában-szeptemberében levett szérummintát elemeztek a Health Protection Agency szeroepidemiológiai programja keretében. Az antitesttitereket hemagglutináció-gátlási és mikroneutralizációs assay-kben mérték. A 2008-as minták esetében az életkorral a titerek szignifikánsan növekedtek (mindkét módszer szerint). A legalább 1:32 hemagglutináció-gátlási titerű minták aránya 1,8% (0–4 évesek) és 31,3% (>80 évesek) között változott. Londonban és a West Midlands régióban 2008-tól 2009 szeptemberéig 21,3%-kal (<5 éves gyermekek), 42,0%-kal (5–14 éves korosztály), illetve 20,6%-kal (15–24 éves korosztály) nőtt a legalább 1:32 titerű szérumminták aránya. Az idősebb korcsoportokban nem találtak szignifikáns növekedést. Más régiókban a növekedés csak a 15 évesnél fiatalabbak esetében volt szignifikáns. Az adatok alapján a 2009-es H1N1 pándémia első hullámában körülbelül minden harmadik gyermek megkapta a fertőzést, így a gyermekek fertőződésének incidenciája tízszerese lehetett a klinikailag becsült gyakoriságnak. Ez kiemeli a gyermekek beoltásának elsődlegességét.

Journal of the American Medical Association (JAMA)

A nefrológiai vizitek száma és az egészségügyi források igénybevétele a becsült glomeruláris filtrációs ráta (eGFR) feltüntetésének bevezetése előtt és után

2010;303(12):1151–1158

B. R. Hemmelgam és munkatársai több mint egymillió főre kiterjedő felmérés alapján elemezték a nefrológiai vizitek számának és a forrásfelhasználásnak a trendjét a becsült GFR feltüntetésének bevezetését (2004. október) megelőző és követő időszakban. A bevezetést követően a nefrológusnál krónikus vesebetegség (CKD) miatt tett első vizitek száma 10 000 CKD-betegre és egy hónapra vonatkoztatva 17,5-del nőtt, ami a kiindulási állapothoz képest 68,4%-os növekedést jelent. A CKD-ben nem szenvedő betegek körében ilyen összefüggés nem volt kimutatható. A 30 ml/perc/1,73 m²-nél kisebb eGFR-értékű betegek között az első nefrológiai vizitek száma havonta és 10 000 betegenként 134,4-del nőtt. Emellett átlagon felüli volt a növekedés a nők, a 46–65 évesek, a legalább 86 évesek és a hypertoniás, diabeteses vagy más kísérő betegségben szenvedő betegek körében. Az eGFR feltüntetésének bevezetése nem vonta maga után sem a belgyógyászati, sem a háziorvosi vizitek számának növekedését, és nem járt együtt az ACE-gátlók/angiotenzinreceptor-blokkolók fokozott használatával a CKD-ben szenvedő, proteinuriás betegek között (a diabeteses alcsoportban sem). Hogy befolyásolta-e a kimenetelt, arról a vizsgálat nem szolgáltatott adatokat.

A társadalmi-gazdasági helyzet összefüggése az egészség-magatartással és a halálozással

2010;303(12):1159–1166

S. Stringhini és munkatársai azt vizsgálták, hogyan befolyásolja az egészség-magatartás a társadalmi-gazdasági helyzet és a mortalitás közti összefüggést, és hogy az egészség-magatartásnak az erre az összefüggésre gyakorolt hatása miként változik, ha az egészség-magatartás tényezőit nem egy időpontban mérik fel, hanem longitudinálisan értékelik a követés során. Az 1985-ben létrehozott brit Whitehall II longitudinális kohorszvizsgálat adatait használták fel, amelyben 10 308 Londonban élő, 35–55 éves közalkalmazott vett részt. Az elemzésekbe 9590 férfit és nőt vontak be, akiket 2009 áprilisáig követtek. A társadalmi-gazdasági helyzetet a közalkalmazottak beosztásával jellemezték. A követés során négyszer mérték föl a résztvevők dohányzási és alkoholfogyasztási státusát, étrendjét és fizikai aktivitását. Összesen 654-en haltak meg a követési idő alatt. A nem és születési év szerinti korrekció után az alacsony beosztásúak mortalitása 1,60-szorosa volt a magas beosztásúakénak. Ez az összefüggés 42%-kal gyengébb volt, ha figyelembe vették a vizsgálat kezdetén felmért egészség-magatartást, és 72%-kal volt gyengébb akkor, ha az egészség-magatartás időbeli változását is figyelembe vették. A gyengülés mértéke a kardiovaszkuláris mortalitás tekintetében 29%, illetve 45%, a nem daganatos, nem kardiovaszkuláris halálozást tekintve 61%, illetve 94% volt. Bár az egészség-magatartás tényezői közül a dohányzás állt a legszorosabb összefüggésben a mortalitással, a mortalitás ezzel magyarázható hányada nem változott szignifikánsan az ismételt felmérések alapján (32%, ill. 35%), miközben az étrenddel, a fizikai aktivitással és az alkoholfogyasztással magyarázható hányad 7%-ról 17%-ra, 5%-ról 21%-ra, illetve 3%-ról 12%-ra nőtt.

Összefüggés a kórházi felvételkor fekvő helyzetben mért szisztolés vérnyomás és az egyéves halálozási arány között akut mellkasi fájdalom miatt intenzív osztályra került betegek körében

2010;303(12):1167–1172

U. Stenesrand és munkatársai a RIKS-HIA nyilvántartás (Registry of Information and Knowledge About Swedish Heart Intensive Care Admissions) segítségével elemezték 119 151 beteg felvételkor, akut mellkasi fájdalom közben, fekvő helyzetben mért szisztolés vérnyomásának és egyéves halálozásának összefüggését (1997–2007). Az átlagos követési idő 2,47 év volt. A korrigált egyéves halálozás a felvételkor mért szisztolés vérnyomás negyedik kvartilisében (>163 Hgmm) volt a legkisebb. A második kvartilishez (128–144 Hgmm) viszonyítva a harmadikban (145–162 Hgmm) 15,2%-kal, a negyedikben 21,7%-kal kisebb, az elsőben viszont (<128 Hgmm) 40,3%-kal nagyobb volt az egyéves korrigált mortalitás. A második kvartilisben talált nagyobb halálozás független volt a testtömegindextől és a korábbi diagnózisoktól, és hasonlónak adódott akkor is, ha az elemzést azokra a betegekre korlátozták, akiknél végül anginát vagy szívizominfarktust diagnosztizáltak.

New England Journal of Medicine (NEJM)

Rifaximinkezelés hepatikus encefalopátiában: véletlen besorolásos, kettős vak, placebokontrollos vizsgálat

2010;375:1071–1081

N. M. Bass és munkatársai hepatikus encefalopátiában (HE) szenvedő, remisszióban levő betegeket kezeltek vagy rifaximinnel (túlnyomórészt fel nem szívódó antibiotikum, napi kétszer 550 mg, n=140), vagy placebóval (n=159) 6 hónapig. Az elsődleges végpont a HE legközelebbi epizódjáig eltelő idő volt. A rifaximin szignifikánsan csökkentette a HE-epizódok kockázatát a követési idő alatt (kockázati arány: 0,42). HE-epizód a rifaximin-ágon 22,1%-ban, a placeboágon 45,9%-ban következett be. A rifaximincsoport betegeinek 13,6%-át, a placebocsoport betegeinek 22,6%-át kellett kórházba szállítani HE miatt a követési idő alatt. A betegek több mint 90%-át laktulózzal is kezelték. A nemkívánatos események gyakorisága hasonló volt a két csoportban.

Nem alkoholos zsírmájban megbetegedettek apolipoprotein C3 génvariánsai

2010;362:1082–1089

K. Falk Petersen és munkatársai 95 egészséges indiai férfi apolipoprotein C3 génjének (APOC3) egynukleotid-polimorfizmusait határozták meg, valamint mérték a plazma APOC3-koncentrációját, az inzulinérzékenységet és a máj trigliceridtartalmát. Mérték továbbá a plazma trigliceridszintjét, a retinil zsírsavészterek felszívódását és a plazmatriglicerid-clearance-et orális és intravénás zsírtolerancia teszt során. Egy másik, 163 egészséges, nem indiai férfiból álló csoportban is vizsgálták az APOC3-genotípust. Az APOC3-variánsok (C-482T és/vagy T-455C) hordozói körében 30%-kal magasabb volt az átlagos éhomi apolipoprotein C3-koncentráció a vad típusú homozigótákéhoz képest. Az orális zsírtolerancia-tesztben a fenti allélok hordozóinak plazmatriglicerid- és retinilészterszintje kb. kétszer olyan mértékben emelkedett, mint a vad típusú homozigótáké, plazmatriglicerid-clearance-ük pedig 46%-kal volt kisebb. A nem alkoholos zsírmáj prevalenciája 38% volt a variáns allélt hordozók és 0% a vad típusú homozigóták között. A nem alkoholos zsírmájban szenvedők inzulinrezisztenciáját emelkedettnek találták. A nem indiai férfiakon végzett validációs vizsgálat megerősítette az APOC3 gén variáns alléljai és a nem alkoholos zsírmáj közti összefüggést.

A cukorbetegség prevalenciája férfiak és nők között Kínában

2010;362:1090–1101

W. Yang és munkatársai kínai felnőttek 46 239 fős, országosan reprezentatív mintáján végezték felmérésüket. A résztvevőkön éjszakai éhezés után orális glükóztoleranciatesztet végeztek, s az éhomi és a kétórás értékek alapján azonosították a cukorbetegeket. A korábban diagnosztizált cukorbetegséget a betegek közlése alapján regisztrálták. A diabétesz és a prediabétesz életkor szerint standardizált prevalenciája 9,7% (férfiak: 10,6%, nők: 8,8%), illetve 15,5% (férfiak: 16,1%, nők: 14,9%) volt, ez azt jelenti, hogy a diabéteszes, illetve prediabéteszes kínaiak száma 92,4 millióra, illetve 148,2 millióra becsülhető. A prevalencia az életkorral (20–39 évesek: 3,2%, 40–59 évesek: 11,5%, 60+ évesek: 20,4%) és a testtömegindexszel nőtt. A városi lakosságban 11,4%-nak, a vidékiben 8,2%-nak adódott a prevalencia. A csökkent glükóztolerancia (IGT) gyakoribb volt, mint az emelkedett éhomi glükózszint (IFG) (férfiak: 11,0 vs. 3,2; nők: 10,9% vs. 2,2%).

Rövid közlemény
Az NaPi-IIa funkcióvesztést okozó mutációja és a Fanconi-szindróma

2010;362:1102–1109

D. Magen és munkatársai két testvérnél autoszomális recesszív Fanconi-szindrómát diagnosztizáltak, hipofoszfatémiás angolkórral. A genetikai elemzés 21 bázispár hosszúságú, keretmegtartó duplikációt mutatott ki az SLC34A1 génben, amely a vese nátrium–szervetlen foszfát kotranszporterét (NaPi-IIa) kódolja. A Xenopus laevis (karmosbéka) oocitáin és oposszum vesesejtjein végzett funkcionális vizsgálatok a mutáns NaPi-IIa teljes funkcióvesztését igazolták. Ez azt jelzi, hogy az NaPi-IIA-nak a humán vese foszfátvisszaszívó működésében döntő szerepe van.

medicalonline