2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

A vidéki helyszíneken is elkezdődött az országos koronavírus szűrés

Ma Fejér megyében, pénteken pedig Nógrád megyében is elindul a Semmelweis Egyetem által szervezett koronavírus szűrés. Pest megyében a vizsgálatok szervezése május 1-je óta folyamatos. A Veszprém megyei Révfülöp az első olyan település, ahol egy nap alatt az összes, KSH által kiválasztott személy eljött a szűrésre. Ott május 5-én összesen 25 főnél végezték el a vizsgálatot.

A szűrésre összesen 17 778 fő kapott meghívást, akiket a Központi Statisztikai Hivatal választott ki, szem előtt tartva, hogy a teljes lakosságot reprezentálják. A vizsgálatok mintegy felét a Semmelweis Egyetem munkatársai végzik el. A vizsgált személyek megtudhatják, hogy átestek-e már a fertőzésen, vagy épp fertőzöttek-e. Annak érdekében, hogy a felmérés minél pontosabb képet mutasson a hazai járványügyi helyzetről, rendkívül fontos, hogy akik meghívást kaptak, el is menjenek a szűrésre. Bár az egyetemek munkatársai 1-1 helyszínen többször is jelen vannak, egy embernek a vizsgálaton csak egyszer szükséges megjelenni. A mostani felmérés május 14-ig tart, az eredményeket május végéig összesítik. Az országos reprezentatív vizsgálatba önkéntes alapon nem lehet jelentkezni, ugyanakkor a későbbiekben lesznek még hasonló felmérések a H-UNCOVER nevet viselő kutatás keretében.

A Semmelweis Egyetem által végzett szűrések időpontjai a következőképp alakulnak:

  • Pest megye: 2020.05.04-13. minden nap
  • Fejér megye: 2020.05.07. és 2020.05.12.
  • Győr-Moson-Sopron megye: 2020.05.04. és 2020.05.09.
  • Komárom-Esztergom megye: 2020.05.06. és 2020.05.11.
  • Nógrád megye: 2020.05.08. és 2020.05.13.
  • Veszprém megye: 2020.05.05. és 2020.05.10.
  • Budapest: 2020. 05. 01-14. minden nap

A többi megye esetében a másik három orvosképző egyetem szervezi a szűrővizsgálatokat.

Gyakori kérdések és egyéb információk a szűrésről a H-UNCOVER oldalunkon találhatók.

(forrás: semmelweis.hu)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés