A veszteség tesz minket emberré
Mi teszi az emberiséget olyan különlegessé, annyira eltérővé az állatvilágtól, holott génjeink 98 százaléka megegyezik legközelebbi rokonaink, a csimpánzok génjeivel?
A válasz valószínűleg nem a génekben, hanem a szabályozó régiókban rejlik, és mint napjainkban egyre valószínűbbé válik, nem is a különleges szabályozó régiók meglétében, hanem inkább azok elvesztésében. Mint Andy Coghlan írja a New Scientist egyik márciusi számában, a David Kingsley és munkatársai által végzett összehasonlító genomikai vizsgálatok kimutatták: az ember DNS-éből 510 olyan szabályozó régió hiányzik, amelyek más állatfajokban erőteljesen megőrződtek. Ezek a regulátoros szakaszok azért felelősek, hogy bizonyos gének hol és mikor kapcsolódjanak be, illetve ki a fejlődés során. Kingsley és munkatársai más élőlények esetében már korábban bebizonyították, hogy egyes DNS-szakaszok elvesztése nagy evolúciós különbségeket eredményez.
A kutatók a továbbiakban az ember genetikai anyagából kihullott két serkentő szabályozó régiót közelebbről is szemügyre vettek. Az egyik a hím nemihormon-receptor génjét szabályozza, a másik bekapcsol egy gént, amelynek az agyszövet növekedésének leállításában van szerepe. Ez utóbbi hiánya az embernél lehetővé teszi a magasabb kognitív funkciókért felelős agyi régiók, a tudatos gondolkodás és a nyelv kifejlődését, míg az előbbi elvesztése ahhoz vezetett, hogy képessé váltunk a prolongált szexre és a tartós párkapcsolatra, ezáltal a gyermeknevelés hosszú távú feladatára (egerekben például megvan ez a hím nemihormon-receptor gént serkentő szabályozó régió, ennek következtében nőnek ki az egérembriók tapintásérzékelő bajuszszálai, illetve a hím egerek péniszén található tüskék, amelyek funkciója megakadályozni, hogy a konkurens hímek megtermékenyítsék a nőstényeket).
