A vérátömlesztés véresen komoly története
Az első sikeres emberi vérátömlesztést 1820-ban hajtották végre, de az odáig vezető út nemcsak rögös volt, hanem természetesen véres is, közli a Qubit. A balul sikerült kísérletek története ma is számos kérdést felvet arról, hogy mennyire befolyásolhatják az etikai megfontolások az orvosi kutatásokat.
Mint a lap írja: 1667. december 19-én, karácsony előtt néhány nappal Jean-Baptiste Denis egy francia nemes, Jean-Habert de Montmor otthonában, kollégái és párizsi előkelőségek szűk körében vérátömlesztést hajtott végre egy középkorú férfin, amihez egy borjú vérét használta. Nem ez volt az első eset, hogy Denis sikeresen kísérletezett vérátömlesztéssel úgy, hogy eltérő fajok vérét használta, de kétségkívül ez a leghíresebb. Noha a pácienst még több alkalommal is vérátömlesztésnek vetette alá a következő hetekben, az néhány hónap múlva elhunyt, a francia parlament pedig betiltotta a gyakorlatot.
A történet sokkal több, mint egyszerű orvosi eset: az eseményekben legalább annyi szerepe volt a vallásnak, a filozófiának és a politikának, mint az orvoslás dogmatizmusának és a pajzsként feltartott etikai elvek megsértésének.
A vérnek mindig is fontos szerepe volt az orvoslásban és általában az emberi testről való gondolkodásban. Első valódi teoretikus szerepét az ókori Hippokratész által kidolgozott humorálelméletben, azaz testnedvtanban kapta: az elmélet szerint az emberi test négy alapvető nedvből áll, ezek a vér, a nyálka, a fekete és a sárga epe. Hippokratész szerint ha ezek harmóniában, egyensúlyban vannak, akkor egészségesnek mondható az ember, ám mihelyst felborul az egyensúly, betegségek jelennek meg. Ennek megfelelően az ókori orvoslás jelentős része preventív gyógyászat volt, ami arról szólt, hogy miképp tartható egyensúlyban az ember testnedveinek rendszere.
Amennyiben a szervezetben túltengett a „rossz vér”, azt érvágással lecsapolták, kiengedték, és így próbálták helyrehozni az egyensúlyt. Mai szemmel nézve az érvágás brutális és veszélyes eljárás, ám a legtöbb esetben túl lehetett élni, élettani hatásai pedig gyakran pozitívnak bizonyultak, hasonlatosan a gyakori véradáshoz, ami csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét.
