A véráramfertőzés megelőzése

Az egészségügyi ellátás kapcsán kialakuló fertőzések közül a szepszis (véráramfertőzés) az egyik leggyakoribb szövődmény. A fertőzést szerzett emberek nagy részét elveszítjük.

A kórházi fertőzések átlagos halálozási aránya 1 százalék körüli, a véráramfertőzések mortalitása kórokozótól függően 15–50 százalék, de károsodott immunrendszerű betegeknél elérheti a 90 százalékot is.   
  Az amerikai Center for Diseases Control and Prevention (CDC) adatai szerint a szepszis gyógyítására fordított költségek a kórokozó függvényében 29 000–56 000 dollár között mozognak. A fertőzések következtében az átlagos bennfekvési idő 6,5–23 nappal hosszabbodik meg.   
  A nozokomiális fertőzések prevencióját jelentős betegbiztonsági tényezőként, illetve gyakran az egészségügyi ellátás minőségi indikátoraként tartják számon. Tudományos bizonyítékok támasztják alá, hogy a nozokomiális surveillance- on alapuló infekciókontrollprogramok révén a szepszisek 30 százaléka megelőzhető. Hazánkban (Európa számos országához hasonlóan) Nemzeti Nozokomiális Surveillance Rendszer (NNRS) működik, amely a nozokomiális infekciók megoszlását, kórokozóit, mortalitását, a fertőzések kialakulásában szerepet játszó rizikótényezőket monitorozza, olyan gyakorlatok kialakítása és elterjesztése céljából, amelyek révén e fertőzések elkerülhetők, gyakoriságuk minimalizálható.   
  A 2004 harmadik negyedében indult NNSR egyik modulja a nozokomiális véráramfertőzések teljes körű surveillance-a az aktív fekvőbeteg-intézetekben. Az esetek azonosítása CDC által kidolgozott esetdefiníciók szerint történik. A CDC esetdefiníciói szerint az infekciók két megjelenési formába sorolhatók: az egyik a mikrobiológiai vizsgálattal igazolt véráramfertőzés, a másik a klinikai szepszis. A véráramfertőzések (VÁF) további besorolása az eredetük szerint történik: centrális érkatéterrel összefüggő (primer) VÁF, illetve centrális érkatéterrel nem összefüggő (szekunder) VÁF. Az utóbbi esetben egyéb felismert szepszis a véráramfertőzés oka. Az NNSR számára jelentett véráramfertőzések elemzése kiterjed a primer és szekunder véráramfertőzések százalékos előfordulására, a korcsoportok, illetve a kórházi osztályok megoszlására, az arányokra (laboratóriumi vizsgálattal igazolt VÁF és klinikai szepszis), valamint az izolált kórokozók megoszlására és a mortalitásra. Lehetőség nyílik a halálozással összefüggő rizikótényezők elemzésére is.   
  Az NNRS véráramfertőzésadatbázisába 2007 végéig közel 3000 VÁF-esetet vettek fel. Az átlagos bennfekvési idő 26 nap (medián: 20 nap) volt. A VÁF nyers mortalitása 31 százalékos, a primer VÁF mortalitása 25, a szekunderé 45 százalékos volt. A laboratóriumi vizsgálattal igazolt VÁF-ok esetében a mortalitás 29 százalékot ért el, a klinikai szepszisek mortalitása a legmagasabb: 50 százalék.   
  Ami a kórokozókat illeti, a legelterjedtebbek a következő Grampozitív baktériumok voltak: koaguláz- negatív staphylococcus (19 százalék); S. aureus (17 százalék) és Enterococcus (6 százalék). A leggyakoribb Gram-negatívok: klebsiellák (12 százalék); Pseudomonas species (11 százalék) és E. coli (6 százalék). A gombák közül a Candida-fajok 3 százalékos gyakorisággal fordultak elő.   
  A halálozással szignifikánsan összefüggő rizikótényezőknek bizonyultak: a szekunder VÁF, a klinikai szepszis és a polimikróbás VÁF.      A véráramfertőzések kialakulásában szerepet játszó rizikótényezők három csoportba sorolhatók: a beteg belső kockázati tényezői, a katéterezéssel összefüggő külső tényezők és a kórokozó tulajdonságai. A leggyakoribb belső rizikótényező az extrém életkor (koraszülöttek, illetve 65 év felettiek), a kemoterápia, a hemodialízis, a transzfúzió, a transzplantáció, a politrauma, a kiterjedt műtét és égés, a neutropénia, az immunszuppresszió, a totális parenterális táplálás és a malnutríció, valamint a diabétesz és a HIV-fertőzés.
  Az érkatéterezéssel összefüggésben az alábbi tényezőket vizsgálták: a szúrás anatómiai helye, a katéter anyaga és lumeneinek száma, a megfelelő kézhigiéné (bőrfertőtlenítés) és az aszeptikus technikák alkalmazása a katéter beszúrásakor és az ápolás során, a szúrás körülményei (akut/tervezett, a kivitelezés ideje, egyszeri/ többszöri próbálkozás, a kivitelező gyakorlata), a katéterbemenet ápolása (kötéscsere, csatlakozások), a katéterezés ideje (rövid/ hosszú, katétercsere).
  A beteg belső kockázati tényezőit és a kórokozók tulajdonságait igen nehéz befolyásolni, viszont az érkatéterezéssel összefüggő külső rizikótényezők sikeresen kiküszöbölhetők. (Erről bővebben lásd a „Megelőzési lehetőségek” című keretes írásunkat.) A VÁF-ok megelőzésében kiemelt szerepe van az egészségügyi dolgozók oktatásának, melynek ki kell terjednie a centrális katéterezés indikációjára, a szúrás körülményeire és a katéter ápolására, illetve a fent említett infekciókontrollra. A világ számos országában közegészségügyi- egészségügyi prioritás a kórházi fertőzések monitorozásán és az adatok elemzésén alapuló megelőző stratégiák alkalmazása. Bízunk abban, hogy a WHO betegbiztonsági programja, illetve annak hazai adaptációja, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja és a Kórházszövetség által működtetett NEVES program hazánkban is a figyelem fókuszába állítja a nozokomiális fertőzések megelőzésének kérdését.