hirdetés
hirdetés
2024. április. 17., szerda - Rudolf.
hirdetés

A védőnők régi sérelmét orvosolták

A védőnők régi kérése teljesült azzal, hogy júliustól az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, az intézkedés jelentős béremelést hoz számukra – közölte a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Csordás Ágnes kiemelte: az intézkedés nyomán immár bruttó 256 ezer forint egy felsőfokú végzettségű kezdő védőnő alapilletménye, egy nyugdíj előtt álló kollégájuk esetében pedig 400 ezer forint ez az összeg. Emlékeztetett: a védőnők régi sérelme, hogy rájuk nem terjesztették ki a 2013-ban jóváhagyott bértáblát, így jóval alacsonyabb volt a fizetésük, mint az ágazat többi dolgozójának. Ugyanakkor a mostani intézkedés az alapellátásban dolgozó védőnők számára egy 2022-ig tartó béremelési folyamat kezdete, hiszen már ők is részesei az erről szóló megállapodásnak – mondta az egyesületi elnök.

Horváth Ildikó: a védőnők megbecsülését jelzi a béremelés

A védőnők társadalmi megbecsülését jelzi, hogy júliustól az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, és ezáltal magasabb bért kapnak – közölte az egészségügyért felelős államtitkár pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Horváth Ildikó azt mondta, a védőnői munka egészségügyi tevékenység, ezért megbecsültségben és besorolásban is oda kell, hogy tartozzon. A szakdolgozói bértáblába kerülés másik fontos eleme, hogy 2022-ig fokozatosan emelkedik majd a védőnők bére.

Az államtitkár az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, a védőnői az egyik legfantasztikusabb foglalkozás, mert jelen lehetnek az élet kezdetén, segíthetik a családokat, és részt vehetnek az örömükben.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés