A vágyak, az álmok és a realitások - 4. rész

Az alábbi kérdésekre vártunk választ a testületek elnökeitől:

1. Hogyan értékeli az ön által vezetett kollégium munkáját? Milyen eredményességgel végezték munkájukat?
2. Mit remélt, amikor kinevezték? Mi segítette és mi hátráltatta ennek megvalósulását?
3. A hagyományoknak megfelelően George W. Bush távozó elnök bizalmas személyes üzenetet hagyott hátra utódjának az Ovális Irodában, az elnöki íróasztal fiókjában. Ön mit tanácsol utódjának?

Eredmények a semmiből

1. A Klinikai Genetikai Szakmai Kollégium 2004-ben új belépőként került a testületek közé, a szakma maroknyi lelkes képviselőjének kitartó érvelése nyomán. Létrejöttét nagyon akartuk, hiszen a fejlett országok gyakorlatát látva világos volt előttünk: a tudomány rendkívül dinamikus fejlődése alapvető fontosságú szakmapolitikai tevékenységet sürget az egészségügyi ellátórendszerben is. Visszanézve az elmúlt öt évre, tagtársaim elkötelezettségét, motiváltságát illetően egyértelműen jó érzéssel zárom a ciklust. Tevékenységünk eredményeit úgy kell tekinteni, hogy azok a semmiből, előzmények nélkül születtek új szakmai igények sürgetésére, amelyeket a genetika fejlődése gerjesztett. A tárcától érkező kérdéseket késedelem nélkül megválaszoltuk, emellett pedig kidolgoztunk egy koncepciót a genetika szakmai igényeihez igazodó, financiálisan rentábilis országos szolgáltató hálózat megteremtésére. Rögzítettük a szakmai alapokat az Egészségügyi Tudományos Tanács által kezdeményezett és vezérelt genetikai törvénytervezet elkészítéséhez. Közreműköd(t)ünk a 2008-ban elfogadott törvényhez igazodó rendeletek megalkotásában. Eddig hét szakmai irányelvet készítettünk el, és megfogalmaztuk a különböző szinten dolgozó egészségügyi dolgozók kompetenciáit. Felvázoltuk a labordiagnosztikát és a genetikai tanácsadást végző intézetek minimumfeltételeit, kidolgoztuk egy auditálható befogadási rendszer szakmai alapjait, meghatároztuk a klinikai genetikai szakorvosképzés és továbbképzés moduljait, a szakvizsgáztatás formáját. Szándéknyilatkozat szintjén egységbe fogtuk a genetikai szakembereket reprezentáló valamennyi hazai testületet.

2. Reményeink nagyon ambiciózusak voltak – nem alaptalanul. Tudományágunk gyarapodásának intenzitása példa nélküli, mint ahogyan példátlan ezek közvetlen egészségügyi hasznosulása is, ami új paradigma kialakulásával járt az egészségügyben. A genetikai vizsgálatok iránti igény valamennyi orvosi diszciplína eszköztárában megjelent; egyre több betegségben van lehetőség magzati diagnosztikára, szűrőprogramokra. A 21. század társadalmaiban a genetika stratégiai jelentőséget nyert, s megkerülhetetlenné vált a gyógyításban,
a kutatásban és az egészségpolitikai gondolkodásban. Vezető nemzetközi szakmai szervezetek (EC, WHO, OECD) sorra jelentettek/jelentetnek meg szakmai háttéranyagokat, állásfoglalásokat, keresve a gyors fejlődésnek legjobban megfelelni tudó gyakorlat szakmai, etikai, tudományos kereteit. Az Európa Bizottság a tagállamoktól államilag ellenőrzött és összefogott genetikai szolgáltató hálózatot vár el, amelyben a klinikai ellátást, a laboratóriumi és kutatási potenciálokat olyan koordinált rendszerbe kívánatos szervezni, amire más diszciplínák esetében alig merül fel igény.
Ebben az inspiráló helyzetben kezdte meg tevékenységét a kollégium. Az elvárt alapfeladat mellett óriási lelkesedéssel mi magunk is kezdeményeztük bizonyos szakmai anyagok kidolgozását. A kollégium „íróasztalfiókjában” több háttéranyag majdnem kész vázlata található, amelyek nemzetközi trendek ismerete alapján készültek, s amelyek nagy valószínűséggel előbb vagy utóbb EC-s elvárásként hivatalosan is megjelennek hazánkban (jól példázza ezt az a 2009 januárjában az EC-miniszterek tanácsától a kormányhoz érkezett állásfoglalás-vázlat, amely a genetikai szolgáltató hálózat megszervezésére irányul; az anyag igen nagy átfedést mutat a kollégium stratégiájával).
E terveket jórészt meg is lehetett valósítani. Sajnos nem maradéktalanul, s ez nem a kollégiumi tagok motiváltságán múlott. Lelkesedésünket gyakran lehűtötte, hogy a tárca vezetői – tisztelet a néhány kivételnek – alig reagáltak ajánlkozásainkra. Ezekre nemhogy bátorítás vagy kritika, de még csak visszajelzés sem érkezett. Noha nevesítve volt egy referensi intézmény a kollégium és a tárca közti kapcsolatra, ez messze nem bizonyult kielégítőnek; többnyire légüres térben folyt a tevékenységünk. Az ülésekről küldött emlékeztetőkre egyetlen alkalommal sem kaptunk választ. Ez a „magunkra hagyottság” bizony nagymértékben hátráltatta munkánkat.

3. Az új elnöknek mindenekelőtt azt ajánlom, tegyen meg mindent azért, hogy élő, rendszeres, konzultatív kapcsolat jöjjön létre, sőt, intézményesüljön a kollégium és a tárca egészségpolitikai főosztálya között. Hiszen továbbra is alapvető fontosságú szakpolitikai feladatok várnak a genetikai kollégiumra.
Az EC arra hívja fel a tagállamok kormányainak figyelmét, hogy tegyenek lépéseket a nemzetközi elvárásoknak megfelelő minőségű szolgáltatás megteremtésére, alkossanak szabályokat a minőségkontrollált genetikai teszt- és szűrővizsgálatok alkalmazására, hozzanak létre megfelelő oktatási programokat, biztosítsák az egyének számára az egyenlő hozzáférést. Olyan szolgáltató hálózatokat kell létrehozni, amelyek segítik a klinikust és a pácienst az adott betegséggel foglalkozó diagnosztikus szakember és laboratórium országhatárokon átnyúló keresésében.
El kell érni, hogy a klinikai genetika önálló, primer orvosi szak legyen (jelenleg ráépített képzésben, második szakként lehet valaki klinikai genetikus), enélkül a frissen diplomázott orvosok közül egyre kevesebben fogják vállalni a hosszú képzési időt. Lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a genetikai betegek ellátásában egyre jelentősebb szerepet játszó nem orvos szakemberek is szerezhessenek specializációt klinikai genetikában.
Az a tény, hogy hazánkban 2008-ban elfogadták a genetikai törvényt, örvendetes, mert megfelelő keret született a genetika fejlődése által egyre bővülő lehetőségek nemzetközi szintű „legjobb gyakorlatának” realizálására. A következő kollégium legfontosabb feladata ezeknek az intézkedéseknek a szakmai előkészítése, a nemzetközi állásfoglalások, tapasztalatok figyelemmel kísérése, s ezek hazai adaptálása. A legfontosabb feladatok három csoportra oszthatók: meg kell alkotni a genetikai törvényhez kapcsolódó rendeleteket, létre kell hozni a jelenleg fragmentált, egyenetlen ellátórendszer szervezeti kereteit, meg kell szervezni a többszintű szakképzési rendszert. A végső célhoz, egy a nemzetközi elvárásoknak szakmailag és etikailag megfelelő ellátórendszer megvalósításához mindhárom területen konkrét lépésekre van szükség.

Prof. dr. Kosztolányi György,
a Klinikai Genetikai Szakmai Kollégium elnöke

Izgalmas feladatok

1. Csak büszkeséggel és meghatottsággal tekinthetek vissza a Sebészeti Szakmai Kollégium működésének öt esztendejére. Megítélésem szerint a szakmai kollégiumok életében nem volt még ilyen izgalmas, kihívásokban bővelkedő periódus.
A testület első éveit az irányelvek készítése foglalta le, majd a szerkezetváltás időszakában megpróbáltuk érvényre juttatni a szakma véleményét. Ez volt az az időszak, amikor a kollégium kialakította önálló álláspontját, s meggyőződésünk elfogadtatása – vagy legalábbis meghallgatása – érdekében nemegyszer a médiát is igénybe vettük. Öt év alatt öt tárcavezetőnek nyújtotta a kollégium tudása és szakértelme legjavát. Nincs olyan állásfoglalásunk, amelyet ne vállalhatnánk tiszta lelkiismerettel. A szakmaisághoz való ragaszkodás tette testületünket végül is a sebészek érdekvédelmezőjévé, noha a szervezet rendeletileg nem erre a feladatra jött létre. Fontosnak tartom, hogy belső feszültségeinket kinőttük, megoldottuk, s egyúttal összetartóbbak, egységesebbek, produktívabbak és véleményformálásunkban erősebbek lettünk. Sokrétű és szakmai állásfoglalásokban igen gazdag tevékenységet végeztünk. Sajnálatos módon eredményességünk változó volt, mert a tárca vezetői nem mindig vették figyelembe javaslatainkat. Amit konkrétan elértünk, az a szakmai irányelvek és protokollok kidolgozása volt. Az elmúlt évben a helyzet kedvezően változott, s elmondhatjuk: a szakmai és finanszírozási protokollok, a minimumfeltételek harmonizálása területén megkezdett egyeztetések reménykeltően alakulnak.

2. Miniszteri tanácsadó szakmai testület elnökének lenni határtalan felelősséget, mérhetetlenül sok munkát és nagy-nagy örömet jelent. Amikor kineveztek, reméltem, hogy mindennek eleget tudok tenni, sőt fogadalmat tettem, hogy minden erőmmel ezen leszek. Nem csalódtam. Rendületlenül vallom, hogy a sebészet Balassa János óta alapvető a klinikumban és jelentősége csak növekedett napjainkra. Ennek ellenére még mindig nem kapta meg azt az elismerést, hangsúlyt és anyagi támogatást, amelyet megérdemelne. Ez volt az a tényező, ami hátráltatott.

3. Önkritikusan visszatekintve az elmúlt évekre, megállapíthatom, hogy két kérdéssel messze többet kellett volna foglalkozni. Az egyik a sebészet fejlődése szempontjából létfontosságú finanszírozás. A támogatás paramétereinek megváltoztatása lassú procedúra ugyan, de nem lehetetlen (utalok a laparoszkópos hasfali sérvműtétek új finanszírozási rendszerére). Mindez minden bizonnyal eredményekre vezet majd, hiszen a minimumfeltételek, a szakmai és a finanszírozási protokollok harmonizálása elkerülhetetlen. A másik kérdés a kollégiumok közötti együttműködés, és itt elsősorban az Anaesthesiologiai és
Intenzív Terápiás Szakmai Kollégiumra gondolok. A sebészet gondjainak orvoslását illetően a két legfontosabb feladat az alulfinanszírozás megváltoztatása és az aneszteziológus hiány megszüntetése. Ezekben a kérdésekben többet kellett volna tennünk.

Prof. dr. Jakab Ferenc,
a Sebészeti Szakmai Kollégium elnöke

High tech szakma

1. A Nukleáris Medicina Szakmai Kollégium sokat nyert azzal, hogy nem csupán orvosok lehettek a tagjai. „High tech” szakmáról van szó, amelyben a radiokémikusok,
a fizikusok és a műszerfejlesztésben tevékenykedők szakértelme is nélkülözhetetlen. Az elmúlt időszak kiemelkedő eredménye, hogy a korábbi egy helyett már 4 PET/CT laboratórium van az országban, felszerelve a legmodernebb eszközökkel; két helyen található orvosi ciklotron. Kormányhatározat biztosítja a finanszírozást, a vizsgálatok növekvő számát. A PET/CT laboratóriumok telepítése kapcsán számos teendőnk volt: az indikációs lista, a minimumfeltételek meghatározása, a hibrid vizsgálatok leletezésének szabályozása, a PET/CT beépítése a szakorvosképzésbe, részvétel a PET/CT-vizsgálatok szükségességéről döntő bizottságok megszervezésében – ezeket a jelentős feladatokat szerintem sikerrel oldottuk meg.
Fontosnak tartom, hogy kollégiumunk elkészítette a szakma minőségi könyvét, ami lehetővé teszi, hogy a nukleáris medicina osztályok akkreditálásakor egységes követelményeket lehessen alkalmazni. Saját izotópterápiás minisztériumi módszertani útmutatókat írtunk, és a klinikai protokollok algoritmusába beillesztettük a szükséges vizsgálatokat. Az új minimumfeltételek rendszerét is kidolgoztuk. A szakorvosképzésben bekövetkezett változásoknak megfelelően módosítottuk a képzés curriculumát, ami mindenben megfelel az európai szakorvosképzés (UEMS) elvárásainak. Frissítettük módszertani leírásainkat, lefordítottuk és sajátunkként elfogadtuk az Európai Társaság (EANM) útmutatóit. Együttműködésünk a szakmai társasággal és az újjászervezett szakfelügyelettel harmonikus volt, számos feladatot közösen oldottunk meg.

2. Reményeink egy része valóra vált, különösen, ami a PET/CT-ellátást illeti. Számos „hagyományos” osztályt bővítettek, Salgótarjánban új osztály épült. A tulajdonosok, ha anyagi lehetőségeik engedték, a régi műszereket korszerűre cserélték. Hiányolunk azonban egy országos műszerfejlesztési programot. A jövőre nézve baljós előjel, hogy a szakmai utánpótlás biztosításában sem tudtunk előrelépni. Évente összesen 2-3 rezidensünk van, a szakorvosok sorban hagyják el a mi szakmánkat is. Ennek következtében a főorvosi állások betöltésekor nem várhatjuk el a tudományos minősítést, az a fontos, hogy legalább egy orvos legyen a nukleáris medicina osztályon. A pálya presztízscsökkenésének legfőbb oka a gyenge kereseti lehetőség. Sajnos nem tudok olyan érdemi intézkedésekről, amelyek segítenék az utánpótlás biztosítását, az elvándorlás megakadályozását. A rezidensi, asszisztensképzési rendelet hátrányos számunkra, nem tükrözi elképzeléseinket. A másik fiaskó esetünkben a finanszírozás. A nukleáris medicina beavatkozásaiért kapott térítés sokszor még az anyagköltségre sem elegendő. A ráfordításokról tényszerű, sok munkát és időt felemésztő számításokat készítettünk – eredmény nélkül. A veszteségek miatt a fenntartók vagy bezárják az osztályt (4 év alatt hatot), vagy szerencsésebb esetben vállalkozónak adják ki működtetésre. A magáncégek pedig úgy próbálnak boldogulni, hogy a széles palettából kiválasztják azt a néhány vizsgálatot, amelyeket nagy sorozatban már rentábilisan el lehet végezni. Más diagnosztikai tevékenységekkel összehasonlítva a nukleáris medicina
viszonylag kevés, drága eszközt kívánó, relatíve költséges vizsgálatot végez, összesen 45 helyen. Talán ezért nincs a háttérben egy erős gazdasági lobbi, amely kijárhatná a megfelelő támogatást számunkra. A szakmára viszont szükség van, mert – minden ellenkező híreszteléssel dacolva – olyat nyújt, amit más nem tud.

3. Utódomnak Vörösmarty sorait ajánlom figyelmébe, és küldöm biztatásként:

„Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.”

Dr. Földes Iván,
a Nukleáris Medicina Szakmai Kollégium
elnöke

Alibifeladat: kicsit sántít

1. Az Ortopédiai Szakmai Kollégium munkájával kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak. Egyfelől számos rendkívül fontos kérdésben segítettük a hatóság, ezen keresztül pedig a saját szakterületünkön dolgozók munkáját. Így például kidolgoztuk az ortopéd osztályok minimumfeltételeit, meghatároztuk a kompetenciaszinteket. A szakmai protokollok elkészítésében élen jártunk mind számban, mind minőségben is – legalábbis az Egészségügyi Minisztériumtól ezt a visszajelzést kaptuk. Sikerült konstruktív légkört kialakítanunk a Traumatológiai Szakmai Kollégiummal, állandó munkabizottságot hoztunk létre, együttesen kidolgoztuk az ortopédiai-traumatológia közös szakvizsga európai gyakorlatnak megfelelő curriculumát. Szót emeltünk egyes anomáliák ellen, mint például a kórházi ágyak és a teljesítményvolumen-korlát elosztása esetében. Rendkívül mélyreható elemzést készítettünk az elmúlt másfél évben, amikor a minisztérium úgynevezett reformintézkedései kapcsán feltártuk annak várható következményeit; országos felmérést végeztünk várólistákkal, teljesítményvolumen-korláttal kapcsolatban, és mindezekről számos alkalommal, írásban informáltuk a szaktárcát. Mindazonáltal rendkívül csalódottak vagyunk, hogy a leköszönt két egészségügyi miniszter egyetlen esetben sem reflektált felméréseinkre, azaz egyetlen, az úgynevezett reformmal kapcsolatos kérdéskörben sem kérte ki legfőbb szakmai tanácsadó testületének a véleményét.

2. Amikor a testület élére kineveztek, úgy gondoltam, valódi kapcsolat alakul ki köztünk és az Egészségügyi Minisztérium között. Ez kezdetben így volt, Csehák Judit és Rácz Jenő miniszterként rendszeresen összehívták a szakmai kollégiumok elnökeit, egyeztették, összehangolták a minisztérium stratégiáját a kollégiumok elképzelésével. Később azonban ez a folyamat megszakadt, és gyakran csupán az újságokból értesültünk az egészségügyet, illetve a szakmánkat érintő kérdésekről.
3. Utódomnak azt tanácsolom: következetesen álljon ki az ortopédiai szakma érdekeiért a minisztériumban, a társszakmákkal pedig az elmúlt időszakra jellemzőnél jobb és gyümölcsözőbb kapcsolatot alakítson ki. Remélem, az elkövetkezendő évek miniszterei több időt adnak egy-egy probléma megoldására és nem csak „alibifeladatként” küldenek szét több száz oldalas rendelettervezeteket néhány napos határidővel.

Prof. dr. Szendrői Miklós,
az Ortopédiai Szakmai Kollégium elnöke

Teljes káosz

1. Az elmúlt öt év igen küzdelmes periódus volt, öt év alatt öt minisztert kellett kiszolgálnunk. Valójában közvetlen kapcsolat nem tudott kialakulni, mert a viharos változások közepette a szakma hangja alig volt hallható. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy gyakran csak utólagos véleményezésre maradt lehetőségünk. Így történhetett meg az, hogy a foglalkozás-egészségügy felügyelete átkerült az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséghez, és ezzel a Munkaügyi Minisztériumhoz. Teljes káosz alakult ki a területen. Mind a mai napig megoldatlanok a felügyelettel kapcsolatos teendők is. Elvették a foglalkozási orvosok beutalási, jogosítvány-meghosszabbítási és receptírási jogát, ezzel pedig a munkavállalókat hozták nehéz helyzetbe, mert egészségügyi vagy egyéb problémáikkal a lakóhelyük szerinti családorvoshoz kell fordulniuk, ami főleg az ingázók esetében többnapos kiesést jelent a munkából.

2. Kinevezésemet nagyon megtisztelőnek éreztem, azt gondoltam, hogy a szakma megújítását, a főállású foglalkozási orvosok presztízsének emelését tudjuk majd elérni. Ehelyett a tárca részéről átgondolatlan intézkedések sorát éltük meg. Miután a foglalkozás-egészségügyet már korábban privatizálták, ezekkel az új, hatáskört megnyirbáló változásokkal a szakma teljesen ellehetetlenült. Főleg a főállású üzemorvosok kerültek hátrányba azokkal szemben, akik párhuzamosan tevékenykedtek háziorvosként és üzemorvosként. Számos levelet írtunk észrevételeinkről, de sajnos nem kaptunk választ. Így az együttműködés teljesen egyoldalú volt. Az egyetlen komoly siker, hogy konszenzusos alapon új protokollokat dolgoztunk ki és ezeket az ajánlásokat hamarosan egy Útmutató formájában jelentetjük meg. Korábban a szakmának ilyen gyűjteménye nem volt.

3. Utódomnak azt kívánom, hogy a szakmai érdekeket egy csendesebb korszakban, nagyobb hatásfokkal érvényesíthesse az egyéb lobbiérdekekkel szemben.

Prof. dr. Tompa Anna,
a Foglalkozás-orvostani Szakmai Kollégium elnöke

A vágyak, az álmok és a realitások - 1. rész
A vágyak, az álmok és a realitások - 2. rész
A vágyak, az álmok és a realitások - 3. rész