Önértékelés
A vágyak, az álmok és a realitások - 2. rész
Az alábbi kérdésekre vártunk választ a testületek elnökeitől:
1. Hogyan értékeli az ön által vezetett kollégium munkáját? Milyen eredményességgel végezték munkájukat?
2. Mit remélt, amikor kinevezték? Mi segítette és mi hátráltatta ennek megvalósulását?
3. A hagyományoknak megfelelően George W. Bush távozó elnök bizalmas személyes üzenetet hagyott hátra utódjának az Ovális Irodában, az elnöki íróasztal fiókjában. Ön mit tanácsol utódjának?
Elhibázott lépések
1. Úgy vélem, elnökségem ideje alatt a kollégium tagjai között harmonikus volt az együttműködés. Számos esetben kör-e-mailek segítségével véleményeztünk jó néhány felvetést, ám például a főorvosi kinevezésekről mindig személyes találkozások során, titkos szavazással döntöttünk. A legfontosabb neurológiai betegségek szakmai irányelveit a szaktárca honlapján közzétettük, a lejárókat folyamatosan újítjuk.
2. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral – ahogy régen is, most is – kiváló a kapcsolatunk. Ám az Egészségügyi Minisztériummal Molnár Lajos és Horváth Ágnes minisztersége idején lehetetlen volt együttműködni. Mivel figyelmen kívül hagyták javaslatainkat, nem segíthettük az általuk vezényelt átalakítást. Székely Tamás hivatalba lépése óta jelentősen javult a minisztérium attitűdje a kollégiumokat illetően. A hatástanulmányok nélkül elindított, szakmailag megalapozatlan reform „eredménye”, hogy az ország több pontján nem megfelelő az akut stroke-betegek ellátása, így például a fővárosban az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet megszűnésével Észak-Budán és a hozzátartozó régióban hiányoznak a feltételek az eredményes gyógyításhoz. Márpedig a trombolízis kezelésének a stroke fellépte után 180 percen belül meg kell(ene) kezdődnie. Az ellátórendszer átalakítására szerződött „szakértőknek” fontos lenne tudniuk, hogy a sikeres gyógyítás kulcsa az időtől függ: a kezelés megkezdéséhez elengedhetetlen CT, neurológiai és részletes laborvizsgálatok elvégzéséhez legkevesebb 50-60 percre van szüksége a kezelőorvosnak, vagyis a tünetek észlelése után
a betegnek a 120. perc táján a stroke-centrumba kell érkeznie.
A neurológusok számára komoly gondot jelent, hogy betegeik számára nem írhatnak fel kiemelten, 90 százalékban támogatott antidepresszánsokat. Ezt a betegekkel szemben igazságtalan diszkriminációnak tartjuk, hiszen neurológiai betegségekben a depresszió gyakori társult betegség (stroke után például 20-30, sclerosis multiplexben 50, Parkinson-kórban 20-30, az epilepszia bizonyos formáiban 50 százalék). Talán némi reményre ad okot, hogy ezzel kapcsolatban egyezségre jutottunk a pszichiátriai szakkollégiummal, az egészségügyi tárca illetékesei pedig ígéretet tettek arra, hogy visszakapjuk ezt a korábban minket is megillető jogot. Reméljük, hogy ebben az esztendőben több kisebb korrekciót is hatályba léptet a minisztérium, így például fontos lenne a botulinum toxin készítmények finanszírozásának a korrigálása.
3. Utódomnak azt javasolnám, legyen „egészségesen paranoid” a politikai döntéshozókkal szemben. Vigyázzon arra, hogy egy-egy, a szakmát esetlegesen negatívan érintő döntés kapcsán ne „takarózhassanak” a döntéshozók a kollégiummal. Tartsa a kapcsolatot a városi kórházi osztályokkal és járóbeteg-szakrendelésekkel, hogy érdekeinket hatékonyan tudja képviselni. Törekedjen minden esetben olyan vállalható, szakmailag és etikailag elfogadható kompromisszumokra, amelyek mellett a szakma egysége, tekintélye és a kétirányú kommunikáció esélye is megőrizhető.
Prof. dr. Komoly Sámuel,
a Neurológiai Szakmai Kollégium elnöke
Küzdeni kell!
1. Igen szerteágazó feladatokkal kellett szembenéznünk. Mint a szaktárca tanácsadó testülete, nemcsak a szakorvosképzés curriculumának kidolgozásában és annak az európai uniós elvárásoknak megfelelő átalakításában vettünk részt, hanem az egyetemekkel és az egyetemeknek az Orvosi Mikrobiológiai Szakmai Kollégiumban jelen lévő – választott és kooptált – grémiumvezetőivel egyeztetett szakképzési és továbbképzési programok kidolgozása is a feladatunk volt. Különösen fontosnak éreztem ezt a munkát, mert az orvosi mikrobiológia erősen alulreprezentált
a magyarországi szakorvosképzésben. Helyzetünk némileg ellentmondásos, ugyanis míg hiányszakmaként kiemelt támogatást kellene élveznünk, a rezidenseink azzal kénytelenek szembesülni, hogy a mikrobiológiai laboratóriumi hálózat teljes mértékben megváltozott. Jelentősen csökkent a speciális laboratóriumok száma, több kórháztól csak nagy távolságra található ilyen. Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégiummal együtt végzett felmérésünk szerint az intenzív osztályoknak mindössze 50 százaléka tud helyben mikrobiológiai diagnosztikai szolgáltatást nyújtani munkatársainak. Ez azt jelenti, hogy a nozokomiális infekciók leküzdésében, az infekciókontrollban, az antibiotikum-rezisztencia terjedésének megakadályozásában nem kaphat elég segítséget a gyógyító orvos, még
akkor sem, ha kellő számú rezidens jelentkezne erre a nagyon szép és fontos szakterületre.
Kidolgoztuk a nem orvos diplomások szakképzésének tematikáját is, melynek célja, hogy az orvosi mikrobiológus szakképzéshez minél nagyobb mértékben hasonlító képzést biztosítsunk a mikrobiológiai laboratóriumban dolgozó nem orvos diplomások részére is. A testület által megfogalmazott, majd az utóbbi évben módosított minimumkövetelmények (az utolsó verzió reményeink szerint megjelenés előtt áll) az orvosi mikrobiológiai diagnosztikai laboratóriumokat illetően mind a tárgyi feltételek, mind a személyi ellátottság területén igyekeztek a nemzetközi elvárásoknak megfelelő követelményrendszert felállítani. (Megjegyzem, eddig ezeket nem minden esetben kérték szigorúan számon az engedélyezések során.)
A hazai mikrobiológiai diagnosztikai laboratóriumok helyzetén sajnos annak ellenére sem sikerült javítani, hogy a kollégium sokat dolgozott a szabálykönyv módosításain, az OENO kódok megfogalmazásán és a finanszírozás egyéb területein. Joggal érezhetem kudarcnak, hogy nem tudtuk elérni a mikrobiológiai vizsgálatok kivonását a laboratóriumi diagnosztikát általánosan sújtó teljesítményvolumen-korlát alól. Ugyanez vonatkozik a modern molekuláris genetikai vizsgálatok korlátozására is. (Tudni kell, hogy ezek a vizsgálatok jelentik a mikrobiológiai diagnosztika jövőjét és képezik a költséghatékony terápia alapját.)
Pozitívum, hogy testületünk kidolgozta a nemzeti referencialaboratóriumok kritériumrendszerét, és ennek megfelelően elfogadta a referencialaboratóriumok hazai hálózatát, amely egyben kapcsolatot tarthat fenn az ECDC-vel (European Centre for Disease Prevention and Control). Szakmai protokollokat, mikrobiológiai diagnosztikai irányelveket fogalmaztunk meg, melyek reményeink szerint nemcsak a mikrobiológusok munkáját segítik majd, de a klinikus kollégáknak is irányt mutathatnak az infekciós kórképek diagnosztikai módszereinek alkalmazásakor. Ezeknek a protokolloknak és irányelveknek a használata azonban csak úgy érhető el, ha minél előbb megfelelő publicitást kapnak. Fontos lenne a különböző kollégiumok közötti egyeztetés is, különösen olyan esetekben, amikor az irányelv határterületeket érint.
2. Azt gondolom, mindannyian azt reméltük, hogy véleményünket sokkal nagyobb mértékben veszi figyelembe a minisztérium. A gyorsabb ügyintézés, a tisztább kapcsolatrendszer, az időben érkező kérések, az ezekre küldött megalapozott szakmai vélemények beemelése az egyes előkészítő anyagokba visszaigazolhatta volna, hogy sikeresen végeztük tevékenységünket.
3. Az új kollégium feladatai nem változnak lényegesen. Az egyetlen tanács, amit adhatok, hogy meg kell próbálni nagyobb érdekérvényesítő képességgel küzdeni azért, hogy ne csökkenjen a hazai mikrobiológiai szakorvosok száma. Ennek a csatának az elvesztése könynyen a diagnosztikai szakterület megszűnéséhez vezethet, akkor pedig végleg lehetetlenné válik az infekciós kórképek (nozokomiális infekciók) költséghatékony – egyáltalán, hatékony – kezelése. A hazai mikrobiológiai diagnosztika ellehetetlenülése teljesen ellentétben áll az uniós törekvésekkel, ahol a nozokomiális infekciók leküzdésében, az antibiotikum-politika alakításában, az infekciókontrollban, valamint a multirezisztens kórokozókkal szembeni küzdelemben kiemelkedő szerepet szánnak a magas színvonalú, kórházközeli mikrobiológiai diagnosztikának.
Prof. dr. Nagy Erzsébet,
az Orvosi Mikrobiológiai Szakmai Kollégium elnöke
Fontos az optimizmus!
1. A Pathologiai Szakmai Kollégiumnak „második menetben”, azaz nyolc éve vagyok elnöke. Ez alatt az idő alatt jelentős munkát végeztünk, együttműködve a Magyar Pathologusok Társaságával. Nagy eredményként élem meg a patológiai pontok értékének az emelését, a boncolások mentesítését a teljesítményvolumen-korlát alól, az önálló citológiai szakvizsga, valamint a ráépített molekuláris genetikai diagnosztikai szakvizsga elismertetését. A testület részt vett a különböző finanszírozásokkal kapcsolatos megbeszéléseken, és közvetítette a szakma kéréseit az Egészségügyi Minisztériumnak. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága előtt két alkalommal – a társaság képviselőivel, valamint az országos szakfelügyelő főorvossal együtt – beszámoltunk a patológia helyzetéről, vázolva a nehézségeket. Felsoroltuk a neuralgikus pontokat, a sajnálatosan növekvő patológushiányt, a nem megfelelő munkakörülményeket, az asszisztensképzés problémáit, de változásokat nem sikerült elérnünk.
2. Legfontosabb feladatomnak azt tekintettem, hogy a szakma gondjait továbbítsam a tárcának és hatékonyan képviseljem érdekeinket. Ez azonban csak a „közvetítés” szintjén valósult meg. Számos beadványban összefoglaltuk a legsürgetőbb tennivalókat, miniszterekkel, államtitkárokkal, főosztályvezetőkkel folytatott személyes megbeszélések során próbáltuk elfogadtatni az általunk javasolt megoldásokat – mindhiába. A jogszabályokból adódóan a kollégium az egyes patológiai egységek főorvosi kinevezéseivel kapcsolatban csak véleményt nyilváníthat, a helyi körülményeket nem tudja befolyásolni. Sajnálatos tény, de egyre kevesebb az osztályok élére kinevezhető jelölt, ugyanis sokan külföldre vándorolnak.
3. Ugyan csak kollégiumi elnök vagyok, nem pedig az állam elnöke, de én is hagyok üzenetet az utánam jövőknek. Örök optimista lévén meggyőződésem, hogy a kudarcok ellenére sem szabad feladni a küzdelmet. Kulcsfontosságúnak tartom a fiatalok minél magasabb szintű képzését, és azt, hogy olyan körülményeket teremtsünk számukra idehaza, hogy szakmai karrierjüket ne csak külföldön tudják elképzelni. Mindamellett támogatom, hogy a fiatalok hosszabb-rövidebb időt töltsenek külföldi patológiai egységekben – csak utána térjenek haza!
Prof. dr. Schaff Zsuzsa,
a Pathologiai Szakmai Kollégium elnöke
