A tengeri hagymától a vadpáfrányig

Már a régi rómaiak is...

születésszabályozásnak már az ókorban is többféle módját ismerték, ezek közé tartozott a szoptatási idő elnyújtása, a házasodási életkor kitolása, az abortusz, illetve a fogamzásgátlás számos módszere.

Mivel az ókori római társadalom jellegzetesen férfiközpontú volt, a „születésszabályozás” terhe Rómában a nőkre hárult. A művi terhességmegszakítás igen gyakori volt akkoriban, főként bábák, úgynevezett medicák segítségével. E beavatkozások során a sebészi és a fizikális módszerek (például leugrálás magasról, forró fürdő, a test elkötése, a has ütése stb.) mellett a növényi, ásványi és állati eredetű magzathajtó szerek tömegét alkalmazták. Rómában a magzatelhajtást – noha nem helyeselték – sohasem tekintették bűnnek, sőt a nők kifejezetten ragaszkodtak előjogukhoz, hogy utódaik számáról dönthessenek. Ovidius Fasti című munkája első könyvében ír egy római „szülő-sztrájkról”, amely e jog visszaszerzéséért folyt, mégpedig sikerrel.

A magzatelhajtást

kifejezetten tiltó törvények Rómában a 3. század végéig nem is léteztek, és még Caracalla ilyen tárgyú rendeletei is csupán egy-két éves száműzetést róttak arra a nőre, aki magzatát vagy újszülöttjét elpusztította.