2025. november. 16., vasárnap - Ödön.
hirdetés
hirdetés

A teljes embert gyógyítja

A családorvoslás kialakítása és fejlesztése érdekében kifejtett kiemelkedő, több évtizedes munkájáért életműdíjjal ismerte el dr. Garay Erzsébetet a Családorvos Kutatók Országos Szervezete, közölte a BEOL.

Talán négyéves voltam, amikor először azt mondtam, hogy orvos szeretnénk lenni. A gyerekkori álom azután ­később tényleg beteljesült. ­Ekkor már abban is biztos voltam, hogy nem akarok egyetlen terület mellett sem elköteleződni. A teljes embert akartam gyógyítani, illetve legalább ennyire fontosnak tartottam, hogy segítsem pácienseimet az egészségük megőrzésében, így szinte természetesnek tűnt, hogy akkori elnevezéssel, körzeti orvos leszek – szólt indíttatásáról dr. Garay­ Erzsébet.

– Munkánk külön szépsége, hogy akad olyan páciensem, akinek a nagyszülei is hozzám jártak, és nemrég a gyermeke is engem választott – ecsetelte. – Emellett mindig öröm, ha az egész életfolyamatot kezelni tudom, ha az embereket az egészségesebb életmód irányába befolyásolhatom. Ennek kapcsán kiemelte, egyre többen keresik tanácsért ezen a területen is.

Hazánkban Gyulán tartják a búvárorvosképzést, és három kollégájával közösen írta az ehhez kapcsolódó tankönyvet. Magyarországon egyre többen hódolnak a légzőkészülékkel történő merülő búvárkodásnak, amihez az érintetteknek előbb egészségügyi vizsgálaton kell átesniük. Az orvosok az ehhez szükséges ismereteket sajátíthatják el a megyei fürdővárosban. Maga a doktornő is kedveli és űzi ezt a hobbit.

A teljes információ

(forrás: BEOL)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...