hirdetés

A társadalom mentális egészségének javításáról tanácskoztak

Történelmi pillanat, hogy az egészségügyi kormányzat prioritásként kezeli a társadalom mentális egészségének javítását, mert mentális egészség nélkül nincs egészség, hangzott el a Mentális egészség Magyarországon 2026 címmel megrendezett tanácskozás sajtótájékoztatóján kedden Budapesten. A program kezdeményezője országos mentálisegészség-program megvalósítása mellett érvelt.

Unoka Zsolt, a program kezdeményezője, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának professzora hangsúlyozta: a kutatásaik szerint Magyarországon a lakosság 10-15 százaléka küzd komplex poszttraumás stressz zavarral, ami az önkép sérülését, kapcsolati és érzelmi zavart jelent. Ennek a helyzetnek a kezelése pedig csak társadalmi összefogással, egy országos mentálisegészség-program megvalósításával lehetséges.

A tanácskozásnak, a kezdeményezést útjára indító fórumnak éppen az a célja, hogy a program megvalósítása érdekében összefogja a civil szervezeteket, egészségügyi, oktatási szakembereket, a kutatókat és a politikai döntéshozókat, továbbá a pszichiátriai betegeket - tette hozzá.

Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese közölte, hogy az OECD és az Európai Bizottság közös felmérése szerint egész Európában növekszik a mentális problémákkal küzdők száma. Az Európai Unióban minden hatodik, vagyis, mintegy 84 millió ember él valamilyen mentális betegséggel. Kezelésük össztársadalmi költsége meghaladja az uniós GDP 4 százalékát, ami 600 milliárd euró.

Közlése szerint jelenleg 600-700 aktív pszichiáter dolgozik Magyarországon, ami azt jelenti, hogy egy-egy szakember négyszer annyi beteg ellátását végzi, mint amennyi ideális lenne. A probléma kezeléséhez elengedhetetlen a prevenció fejlesztése is, hiszen a pszichiátria már csak egy végső állomás, a megelőzés erősítéséhez viszont a humánerőforrás bővítése szükséges - mondta a rektorhelyettes.

Wernigg Róbert, a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) elnöke, Zalka Zsolt pszichoterapeuta, a Thalassa Ház alapítója, Szekeres György, leendő mentális egészségért felelős miniszteri biztos, Unoka Zsolt, az SE professzora, Szabó Attila, klinikai rektorhelyettes és Gyurkó Szilvia államtitkár (b-j) a sajtótájékoztatón a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjában. (Fotó: MTI/Lakatos Péter)
Wernigg Róbert, a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) elnöke, Zalka Zsolt pszichoterapeuta, a Thalassa Ház alapítója, Szekeres György, leendő mentális egészségért felelős miniszteri biztos, Unoka Zsolt, az SE professzora, Szabó Attila, klinikai rektorhelyettes és Gyurkó Szilvia államtitkár (b-j) a sajtótájékoztatón a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjában. (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Gyurkó Szilvia gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkár a sajtótájékoztatón az állapotokat jellemezve felhívta a figyelmet arra, hogy miközben folyamatosan bővül a mentális problémákkal küzdő, sokszor szerhasználó gyermekek száma, az ország 11 vármegyéjében nem érhető el gyermek- és ifjúságpszichiátriai ellátás, és ma Magyarországon 18 hónapot kell várnia egy diagnosztizált pszichiátriai problémákkal küzdő gyermeknek arra, hogy speciális gyermekotthonba kerüljön. Vagyis brutális a férőhelyhiány, amit a gyermekvédelem egyedül nem tud megoldani - emelte ki.

Arról is szólt, hogy 24 ezer gyermek él az állami gyermekvédelmi szakellátásban. A gyermekek jólléte pedig az értük felelős felnőttek jólététől is függ. Ezért fontos a rendszer fejlesztése, a gyermekvédelemben dolgozók mentális egészsége - mondta Gyurkó Szilvia.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés