hirdetés
2025. július. 31., csütörtök - Oszkár.
hirdetés

 

A szervezet átalakítja, mégis hatásos a rák ellen

A vörösbor egyik összetevője azt követően is megőrzi rákellenes hatását, hogy a szervezetben zajló metabolizmus során más vegyületekké alakul át – írja a Science Translational Medicine legfrissebb száma a University of Leicester kutatására hivatkozva.

A vörösborban egy antioxidáns, a rezveratrol található, mely főként a szőlő héjából és magjából származik. A rezveratrolnak többféle betegség esetében tulajdonítanak védő hatást, többek között szerepe lehet a szívbetegségek és a rosszindulatú daganatok megelőzésében, a gyulladások csökkentésében.

.A most publikált közlemény szerint a rezveratrol – a vörös szőlő héjából kivont vegyület – azt követően sem veszíti el hatását, hogy a szervezetben metabolizálódik. Ez azért fontos megállapítás, mivel a rezveratrol rövid idő alatt lebomlik, és korábban úgy vélték, hogy a kivonat szintje túlságosan gyorsan csökken a szervezetben ahhoz, hogy klinikai vizsgálatokban tanulmányozni lehessen. Az új kutatás azonban azt jelzi, hogy a rezveratrolt szulfátszármazékokká történő átalakulása után is fel tudják venni a sejtek. Ezt követően a sejtekben lévő enzimek képesek arra, hogy a rezveratrol-szulfátokat ismét rezveratrollá alakítsák vissza, ennek következtében az intracelluláris rezveratrolszint magasabb lehet, mint azt korábban feltételeztük. Az eredmények valójában azt jelezhetik, hogy a rezveratrol akár még hatásosabb is lehet, ha rezveratrol-szulfátból alakul vissza, mintha sosem metabolizálódott volna, ugyanis ily módon nagyobb koncentrációt érhet el a sejteken belül.

A leicesteri egyetem Karen Brown professzor által vezetett kutatócsoportja egérmodellben alkalmazta a rezveratrol-szulfátot. Ezt követően szabad rezveratrolt tudtak kimutatni a kísérleti állatok plazmájában és egyéb szöveteiben. Ez az első közvetlen jel arra nézve, hogy a rezveratrol rezveratrol-szulfáttá alakulása ellenkező irányban is végbemehet élő állatoknál, és a kutatók reményei szerint hozzájárulhat annak tisztázásához, hogy a rezveratrol milyen mechanizmus révén fejti ki kedvező hatását. Ezzel kapcsolatban ugyanis sok még a bizonytalanság.

A vizsgálat azt is igazolta, hogy a rezveratrol-szulfátból származó rezveratrol azáltal képes lassítani a ráksejtek növekedését, hogy arra bírja a sejteket, hogy megemésszék saját beltartalmukat, ezáltal pedig gátlódik a sejtosztódás. Karen Brown professzor így magyarázza a jelenséget: „A laboratóriumi modellek bőséges meggyőző bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a rezveratrol valóban képes arra a sok jóra, amit feltételeztünk – kezdve egy sor ráktípus és a szívbetegségek megelőzésétől az élettartam meghosszabbításáig. Évek óta ismert tény, hogy a rezveratrol rövid időn belül szulfát- és glükuronid-metabolitokká konvertálódik emberekben és állatokban egyaránt. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a plazmakoncentráció az alkalmazás után nem sokkal már nagyon alacsony szintre csökken.” Mindig problémát okozott annak megértése, hogy a rezveratrol miként képes hatását megőrizni az állatmodellekben annak ellenére, hogy nagyon alacsony koncentrációban van jelen. Ez az oka annak is, hogy sokan igen szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy a rezveratrolnak lehet-e hatása embereknél. A kutatók régóta azt feltételezik, hogy a rezveratrol képes lehet arra, hogy fő metabolitjaiból regenerálódjon, de ezt eddig még nem sikerült bizonyítani.

Vizsgálatunk elsőként igazolta, hogy a rezveratrol képes lehet szulfátmetabolitjaiból visszaalakulni a sejtekben, és az ily módon létrejött rezveratrol biológiai aktivitásánál fogva alkalmas lehet egy sor humán betegség megelőzésére és kezelésére. Fontos kiemelni, hogy a rezveratrol klinikailag elérhető koncentrációit vizsgáltuk, ezért eredményeink remélhetőleg átvihetők lesznek emberekre. Összességében igen biztatónak ítéljük a rezveratrollal kapcsolatos megfigyeléseinket, hiszen a jövőbeni kutatások szempontjából fontos új tény, hogy a rezveratrol már kis detektálható koncentrációban alkalmazható lehet humán vizsgálatokban” – magyarázza a vizsgálat vezetője.

A kereskedelem részéről is jelentős érdeklődés tapasztalható a rezveratrol új formáinak kifejlesztése iránt, melyek képesek lehetnek ellenállni vagy túlélni a gyors metabolizmust. „Eredményeink arra utalnak, hogy nem feltétlenül szükséges, hogy ezeket a vegyületeket biológiailag aktív dózisban vigyük be embereknél.”

Dr. Sarah Williams, a Cancer Research UK képviselője ugyanakkor nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a molekula potenciális előnyös hatásai nem aknázhatók ki vörösbor fogyasztásával: „Többszörösen igazolt tény, hogy bármilyen típusú alkohol fogyasztása – köztük a vörösboré is – növeli a rosszindulatú daganatok előfordulásának esélyét.”

Dr. S. I.
a szerző cikkei

(forrás: Science Translational Medicine)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...