hirdetés

 

Tudomány

A szén-dioxid magas szintje magyarázhatja a halálközeli élményeket

A halálközeli élmények, így a fényvillanások, a béke és öröm érzete, talán egyszerűen a vérben megnövekedett szén-dioxid koncentrációval magyarázhatók – vélik szlovén kutatók.
Korábbi kutatások szerint halálközeli élményekről számol be a szívrohamot túlélők 11–23 százaléka, az azonban élénk vitát vált ki, mi okozza ezeket az élményeket. Egyesek fizikai, fiziológiai okokat találtak a háttérben, míg mások transzcendentális erőről beszélnek.
 
Szlovén kutatók arról számolnak be, hogy három nagy kórházban 52 szívrohamot elszenvedett ember esetét tanulmányozták. A páciensek átlagéletkora 53 év volt, közülük 42 férfi, 10 nő.
 
A vizsgált csoportban tizenegy páciens tapasztalt halálközeli élményt, ám a kutatók nem találtak egyértelmű összefüggést az esetek között a kort, nemet, képzettségi szintet, vallásos hitet, halálfélelmet, a felépülési időt vagy az újraélesztésüknél alkalmazott gyógyszereket tekintve.
 
Találtak viszont ilyen összefüggést a szén-dioxid vérben mért magas szintjével, valamint kisebb mértékben a kálium koncentrációjával.
 
A Maribori Egyetem kutatást végző munkatársai szerint további, nagyobb létszámú vizsgálat szükséges megállapításaik igazolására. Mint hozzátették, egy halálközeli élmény megváltoztathatja a vele találkozó ember életét, ezért okainak megértése fontos a szívrohamot túlélő embereknek.
 

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Ne lépkedjünk tojásokon! - Szerezzük vissza életünket, ha egy szerettünk borderline személyiségzavarban szenved

    Úgy érzi, manipulálják,...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...