hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

A szegényebb régiókban a stroke mintegy hét évvel korábban jelentkezik

A nyolcvanas évek végén indult nemzeti stroke programnak köszönhetően az elmúlt húsz évben jelentős eredményeket értek el a stroke kezelésében, azonban vannak e téren még tennivalók - mondta Nagy Zoltán, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet (OKITI) főigazgatója Budapesten.

A jubileum alkalmából rendezett szakmai konferencia után tartott sajtótájékoztatón a professzor kiemelte, a kezdetekben négy célkitűzés szerepelt a programban; a prevenció megszervezése, a lakosság felvilágosítása, az orvosok továbbképzése és a stroke központok kialakítása. Ezek a célok az évek alatt megvalósultak, a különböző agyi vérellátási katasztrófák gyakorisága jelentősen csökkent, ugyanakkor a fiatal lakosság körében a stroke előfordulása rendkívül magas, három-négyszerese a nyugat-európainak.

A betegutak viszonylag megszervezettek, de még mindig vannak késedelmek az akut ellátás területén – jelezte Nagy Zoltán, hozzátéve, a mentőszolgálat és a fogadó osztályok működését javítani kell, és szükséges egy úgynevezett stroke regiszter elindítása, fenntartása, továbbá az előrelépéshez bizonyos finanszírozási módosításokra is szükség lenne.

Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke egy adatbázist ismertetve azt mondta, összehasonlítva Budapest egyik jómódú és egyik legszegényebb területét, azt tapasztalták, hogy a szegényebb régiókban a stroke mintegy hét évvel korábban jelentkezik, és a két kerület életmódbeli kockázati tényezőiben is jelentős különbségek vannak az alkoholfogyasztás, a dohányzás és a nem kezelt magas vérnyomás tekintetében.

Csiba László, a Debreceni Neurológiai Klinika igazgatója arról beszélt, hogy a stroke ellátásában az időtényező a legfontosabb. Lehetőség szerint olyan helyre kell vinni a beteget, ahol egyből el tudják kezdeni a kezelést. Egy új amerikai irányelv szerint a kórházba érkezéstől számítva hatvan perc elteltével el kell kezdeni valamilyen kezelést. Harcos Péter, a Szent Imre Kórház neurológus szaktanácsadó főorvosa is azt emelte ki, hogy nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a lehető leghamarabb el kell kezdeni a terápiát. Mint mondta, a késedelem oka leginkább az, hogy a lakosság többsége nincs tisztában a stroke tüneteivel, ezért a laikusok tájékoztatása is fontos feladat.

 



 Lefilmezte egy nő, ahogy stroke-ot kap az autóban – nézze meg a videót!



 

Telefonjával rögzítette Stacey Yerpes, ahogy stroke-ot kap - írta a Huffington Post. A 49 éves kanadai asszony előző nap is tapasztalta már a stroke-ot megelőző furcsa tüneteket: az elkent beszédet, a bizsergést és az érzéskiesést. Orvoshoz is fordult, de a kórházból hazaküldték, mondván, hogy csak stresszes.

Másnap a nő autózás közben újra észlelte a tüneteket, csak erősebben. Lehúzódott az út szélére és mobiltelefonjával felvette, amint stroke-ot kap. Miközben felvette magát, pontosan le is írta az érzéseit, hogy a diagnosztizáló orvosokat tájékoztassa. "Féltem. Folyton az járt a fejembem: istenem, stroke-ot kaptam" – idézte föl Yerpes.

A nő isémiás stroke-ot kapott, ami a leggyakoribb stroketípus. Akkor jelentkezik, amikor egy vérrög elzár egy eret az agyban. A vérrög jellemzően ott akad el, ahol az artériák összeszűkülnek az egészségtelen életmód vagy az idős kor miatt kialakuló lerakódások miatt.

(forrás: MTI, Huffington Post, hvg.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink