hirdetés

A szülők építtetnek otthont a fogyatékkal élő gyerekeiknek

Elegük lett a szülőknek, hogy az Orbán-kormány nem biztosít megfelelő ellátást, maguk építtetnek otthont a fogyatékkal élő gyerekeiknek, írja a Népszava.

Miközben a soros EU-elnökség keretében a magyar kormány Brüsszelben a fogyatékossággal élők társadalmi befogadásáról értekezik, itthon nagy lépésre szánták el magukat azok a 60-80 éves fővárosi szülők, akik éveken át eredménytelenül könyörögtek, harcoltak, pereskedtek azért, hogy fogyatékkal élő gyerekeik megfelelő állami ellátást kapjanak. Többen összefogva úgy döntöttek: ha az állam nem biztosít olyan otthont, ahol elfogadható körülmények között élhetnek gyerekeik, akkor ők építtetnek egyet. Az előkészítő munka megkezdődött, adományokból húznák fel az épületet arra a telekre, amit várhatóan használatba kapnak a fővárosi önkormányzattól.

Az érintett szülők egyike a 64 éves Schilling Magdolna, aki 41 éves fiát gondozza. Ő sem tartotta elfogadhatónak azt, hogy a fővárosi lakhelyüktől 200-300 kilométerre, több száz fős intézményben helyezzék el gyereküket. Azt szerették volna, hogy Budapesten biztosítsanak úgynevezett támogatott lakhatási formát, azaz kis létszámú, családias hangulatú, egyéni igényekhez igazodó otthont. A szülők eltökéltségét csak növelte az: 60-80 évesek, így egyre nehezebben tudják ellátni gyerekeiket, s meg kell oldaniuk, hogy valahol átvegyék majd tőlük a gondozást, ha ők már nem lesznek képesek erre.

A szülők pert indítottak az ügyben, és másodfokon nyertek, a bíróság kimondta, az állam sérti a fogyatékossággal élő emberek és az őket otthon gondozó szüleik személyiségi jogait azzal, hogy nincs olyan lakás, amelyben a felnőtt fogyatékos emberek támogatással élhetnének.

 Az ítéletbe azonban a Belügyminisztérium és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság sem nyugodott bele, ezért a Kúriára került az ügy, amely végül úgy döntött: az államnak törvényi szintű szabályozási kötelezettsége van, de csak a gazdasági teljesítőképesség határain belül. Mint azt Schilling Magdolna elmondta, a per után egyetlen felajánlást kaptak az államtól, de az nem támogatott lakhatási forma volt és nem Budapesten. Jobb ajánlatot pedig aligha kapnak, hiszen korábban arról tájékoztatták őket: „az állami fenntartásban működő támogatott lakhatási szolgáltatás a fővárosban jelenleg még nem áll rendelkezésre, és lakóotthon sem működik.” Továbbá közölték velük azt is: „2036-tól talán elkészülnek a vágyott lakóotthonok.”

Mindezek miatt döntöttek úgy a korábban együtt pereskedő szülők: az állam helyett megpróbálják maguk létrehozni a hiányzó fővárosi otthont, hogy gyerekeik méltó helyen élhessenek, amikor ők már nem tudják őket ellátni. Mindannyian a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány tagjai, ezen a szervezeten keresztül próbálnak pénzhez jutni.

Simonics Benjamin projektmenedzser a Népszavának elmondta: Zugló és Rákospalota határán van egy fővárosi tulajdonban lévő telek, amelyet tartós használatba kíván adni nekik Budapest egy telekrendezési folyamatot követően. A Fővárosi Szolidaritási Alaptól pályázatok útján pénzt kaptak, ami fedezi a telekrendezést és a tervek elkészítését. Egy mérnöki iroda már elkészítette a koncepciót és kész a látványterv is. Hamarosan az építkezés részletes költségvetése is a kezükben lesz, körülbelül 300 millió forintos kiadással számolnak.

Photo by National Cancer Institute on Unsplash
Photo by National Cancer Institute on Unsplash

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...