A stílus
Hét végén kaptam a felmondólevelet. Nem az bajom vele, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkámra, hanem a mód, ahogy ezt közölték, az nem tetszik.
Nem hiányzik sem a megbízás, sem az érte kapott havi 9000 forint, mert régóta látom, hogy a munkámnak nincs túl sok értelme. Közel 30 éve ágálok amiatt, hogy az ÁNTSz – kormányzati ciklustól és országos tisztiorvostól függetlenül - képtelen az általam elvárt szintű szakfelügyelet ellátására. Sokszor leírtam és el is mondtam ezt.
1996-ban kért fel először a kerületi tisztiorvos arra, hogy a gyermekalapellátásban legyek a segítségére. Kinevezetlenül, később kinevezve álltam az illetékes szakfelügyelő rendelkezésére, közvetítettem a kéréseket a kerületi kollégák felé és vissza. Ha kellett, elvégeztem a piszkosmunkát, feljelentéseknek jártam a végére, tompítottam kínos ügyeket, védtem a kollégákat kifelé és szidtam őket négy vagy több szem között befelé. Felhívtam figyelmüket új jogszabályokra, rutinhibákra, továbbképzéseket szerveztem, vagy szóltam, ha az OEP év végi “jutalomjátékából” elfelejtette valaki a praxisa alkalmazottját jutalmazni. Híd voltam az önkormányzat, az ÁNTSz és a kollégák között. Voltak ennek a munkának látványos, meg kevésbé látványos eredményei a megelőzés, vagy a gyógyítás terén egyaránt.
Megfelelő támogatás nélkül persze nem tudtam kellő hatékonysággal intézni az ügyeket. Nem a közvetlen elöljáró, a kerületi tisztiorvos támogatása hiányzott, hanem az zavart, hogy ott „fent” nem igazán érdekelte a Megbízót a megbízott. Így nem mindig tudtam megoldani azt, amit nehezen toleráltam.
Nem hiszem, hogy túl sok hozzám hasonló szakfőorvos vagy gyermekalapellátási szakfelügyelő mérte volna fel visszatérően az illetékességi körébe tartozó 20-24 orvos antibiotikum felírási vagy laborba-, kórházba utalási gyakorlatát, indokoltságát, vetette össze beteg- és tanácsadási forgalmukat, a rendelőn kívüli ellátási szokásaikat, vagy elemezte egyénenként és közös értekezleteken az adatokat, a hibákat és az eredményeket. Nem szándékom felsorolni, hogy mi az, amit jól csináltam, és mi az amit felületesen, hisz természetesen volt olyan, hogy elvesztettem a hitemet, vagy az energiámat.
Egyike voltam azoknak, akik tettek azért, hogy alapellátó gyermekorvos legyen a területi gyermekellátás országos, megyei, kistérségi, városi vagy kerületi szakfelügyelő főorvosa. Nem tisztem mindezek eredményének számontartása, vagy összegzése. Bírálatot, munkámra vonatkozó negatív megjegyzést, figyelmeztetést soha nem kaptam, igaz, éves jelentéseim, kritikai megjegyzéseim is sorra a semmibe vesztek.
Nem vitatom, hogy a szakfelügyeletet rendbe kell tenni, és azt sem, hogy a humán erőforrással az gazdálkodjon, akinek ez a feladata. Része, fogaskereke voltam egy tökéletlenül működő rendszernek, nem lehet ezért azzal baj, ha a tatarozást alulról kezdik. Vagyis elfogadom, ha a szerződésemet felmondják. Csináltam, jól-rosszul, csinálja ezután más, jobban.
Az eljárást azonban, ahogy a kormánymegbízott a szerződésemet - "áldozatos munkámat elismerve, a szakigazgatási szerv feladatainak ellátásában közreműködésemet, szakmai tevékenységemet megköszönve", minden indoklás nélkül felmondta, tisztességtelennek tartom. Akkor is, ha törvényességi hiba nem történt, és akkor is, ha a lépés célja az ellátás javítása.
Megérdemeltem, (helyesebben, minthogy sokunkat érintett hasonló eljárás), megérdemeltük volna, hogy a döntésről és annak indokairól, céljairól egy száraz levél helyett, személyes találkozó keretében tájékoztassanak.
Megdolgoztam (megdolgoztunk) érte!
