2021. június. 20., vasárnap - Rafael.
hirdetés

 

A szabálytalan menstruációs ciklus betegségek kockázatával jár együtt

Azok a tinédzser lányok, akiknek szabálytalan a menstruációs ciklusa, nagyobb valószínűséggel túlsúlyosak és elhízottak, és a diabétesz és a szívbetegség korai figyelmeztető jelei figyelhetők meg náluk. Ismert tény, hogy idősebb nőkben kapcsolat van a szabálytalan menstruációs ciklus és a szívbetegség, illetve a diabétesz között, azonban az új eredmények szerint ezeket a kockázatokat az orvosok már sokkal korábban felismerhetik, és megpróbálhatnak tenni valamit ellene.

„A serdülőkkel foglalkozó orvosok általában tévesen úgy vélik, hogy a menarche után beletelik pár évbe, amíg a menstruációs ciklusok szabályosak lesznek, és ezért sokáig nem kell aggódni a rendetlen ciklusok miatt. Ez nyilvánvalóan nem így van.” – mondta dr. Charles Glueck, a cincinnati Zsidó Kórház munkatársa, a tanulmány egyik szerzője a Reutersnek.

Dr. Glueck és munkatársai 370 lányt követtek 14 éves koruktól fogva. Évente egyszer megkérdezték a vizsgálati személyeket, hogy mennyi idő telt el legutóbbi két menstruációjuk között, és időről-időre megmérték a szexhormonok, a glükóz és az inzulin szintjét (utóbbiak a diabétesz kockázat markerei), valamint a vérnyomásukat. Emellett meghatározták a lányok testtömegindexét és derékkörfogatukat.

A kutatók akkor állapítottak meg szabálytalan menstruációs ciklust, ha 42 napnál több idő telt el két menstruáció között. Tizennégy és tizenkilenc éves koruk között 269 lány számolt be minden alkalommal szabályos ciklusról, 74-en egy alkalommal, 19-en két esetben és 8-an háromszor vagy többször mondták, hogy 42 napnál hosszabb idő telt el utolsó két menstruációjuk között.

A Fertility and Sterility-ben publikált eredmények szerint azok, akik a legtöbb szabálytalan ciklusról számoltak be, már 14 éves korukban kövérebbek voltak, mint a többiek, és a vizsgálat tartama alatt súlygyarapodásuk és derékkörfogatuk növekedése is nagyobb volt. Ugyancsak már 14 évesen magasabb volt a tesztoszteron szintjük is.

Huszonöt éves korukra azoknak a lányoknak a testtömegindexe (BMI), akiknek nem volt szabálytalan ciklusuk 26,8 kg/m2 volt, ami enyhe túlsúlyosságnak felel meg. Ezzel szemben a három vagy több szabálytalan ciklusról beszámoló lányok átlagos BMI-je 37,8 kg/m2 volt, ami már súlyos elhízást jelent. Az egy vagy két szabálytalan ciklusú lányok BMI-je a fenti két érték között volt.

Emellett a szabálytalan ciklusok magasabb vércukor- és inzulinszinttel jártak együtt 25 éves korban.

Ebben a vizsgálatban a szerzők nem tudhatták, hogy hogyan alakul a személyek ciklusa az év folyamán. Az eredmények nem azt jelentik, hogy a glükóz- és inzulinszint növekedéséért valamint a súlygyarapodásért a szabálytalan menstruációs ciklusok lennének felelősek – valószínűbbnek látszik, hogy a rendetlen ciklusok valamilyen általánosabb probléma jelei.

Az egyik lehetőség, hogy a petefészkek az anyagcsere valamilyen rendellenességére reagálnak, például az emelkedett inzulinszintre. Ez azt jelentené, hogy a diabétesz kockázatnövekedése az elsődleges, és a petefészek működési problémái csak követik ezt.

Ami levonható az eredményekből, az az, hogy a szabálytalan menstruációs ciklusok figyelmeztetések, amik azt jelzik, hogy a szervezet anyagcseréjével valami nincs rendben.

Mint dr. Glueck elmondta, más oka is lehet a rendetlen ciklusoknak – lehetnek a policisztás ovárium szindróma jelei is; ez a hormonális zavar kapcsolatban áll a terméketlenséggel és a kövérséggel. Ha már serdülőkorban felfedezik a betegséget, akkor igen sikeresen kezelhető – már csak ezért is korán oda kell figyelniük az orvosoknak a szabálytalan ciklusokra.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink