A Richter Anna Díj győztesei

Öt, főleg nőkből álló csapat nyert összesen 20 millió forintot ötleteinek megvalósítására, közli a Weborvos.

A Richter a Nőkért program azoknak a lányoknak, asszonyoknak, anyáknak és feleségeknek kívánja könnyebbé tenni a mindennapjait, akikről Orbán Gábor, a cég elnök-vezérigazgatója is nagy megbecsüléssel beszélt a program részeként alapított Richter Anna Díj átadóján, írja a lap.

Négy kategóriában (gyógyszerész, pedagógus, egészségügyi szakdolgozó és orvos) hirdetett a zsűri győztest, illetve egy ötödik csapat is nyert, amelyet a közönség szavazott meg. A díjazottak egyenként 4 millió forintot kaptak az ötleteik megvalósítására.

Az októberben meghirdetett Richter Anna Díjra csaknem 200 pályázat érkezett az ország szinte minden területéről. Az ötfős zsűri tagjai: Kertész Éva, a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány elnöke, Szily Nóra pszichológus, újságíró, Rúzsa Magdi énekesnő, dr. Barna István belgyógyász, egyetemi docens, valamint a cég kommunikációs vezetője, Beke Zsuzsa volt.

A gyógyszerész kategória győztese a Szeddviddvédd! nevű csapat, amely a tudatos gyógyszerhasználat fontosságára akarja felhívni programjával a figyelmet. A Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesületének csapata egy országos kampánnyal szeretne minél többeket rávenni arra, hogy nézzék át a házipatikát, és a gyógyszerhulladékot vigyék vissza a gyógyszertárakba, ahol erre kijelölt helyen kidobhatják. Ráadásul ezzel a környezetet is védik.

Már egyre kevesebben tudják milyen felszabadító érzés mezítláb mászkálni, ami nem utolsó sorban egészséges is. Ezt ismerték fel a pedagógus kategória győztese, a Selypi Középiskolásokért Alapítvány tanári karának ötfős csapata.

A Bethesda Kórház Alapítvány csapata nyerte el az egészségügyi szakdolgozói kategória díját. Egy Imázsfilmet szeretnének készíteni, amely egyszerre szól a gyerekekhez a szülőkhöz és magukhoz az egészségügyi szakdolgozókhoz is. A szülőknek és a gyerekeknek azt szeretnék megmutatni, hogy egy kórház nem feltétlenül félelmetes hely. A dolgozóknak azt az üzenetet adnák át a filmmel, hogy hivatásuk miatt igenis van miért büszkének lenniük és az ápolói szakmát választó fiataloknak pedig azt, jól döntöttek, hogy ezt a szakmát választották.

Egy neves orvosnőkből álló, Európa-szerte elismert onkológiai csapatot is a díjaztak. Az orvos kategória győztesei a mellrák megelőzését szeretnék programjukkal elősegíteni. Számos tévhit kering a betegség, a kezelés, a felismerés, a szűrővizsgálatok körül, melyek eloszlatását tűzte ki célul egy felkészült szakmai csapat. Egy olyan animációs filmet kívánnak létrehozni, amellyel plasztikusan tudják bemutatni, hogyan lehet küzdeni a melldaganatok kialakulása ellen, illetve korai felismerés esetén hogyan lehet eredményesen kezelni ezt a betegséget.

A közönség a Terápiás szabadulószoba programot díjazta (nyitóképünkön a nyertesek). A Vadaskert Alapítvány csapata kényszerbeteg gyerekekre szabott élményterápiát dolgozott ki, amelyben játszva, szórakozva tölthetnek el értékes időt szüleikkel, testvéreikkel együtt. Az ötlet népszerűségét jelzi, hogy csaknem 10 ezren szavaztak erre a pályázatra.

(forrás: WebOrvos)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...