A praxistörvény nem oldott meg minden problémát
Az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény (a továbbiakban praxistörvény) 2. § (1) bekezdése kimondja, hogy a háziorvos önálló orvosi tevékenységet – akadályoztatásának jogszabályban meghatározott eseteit kivéve – csak személyesen folytathat az önkormányzat által meghatározott háziorvosi körzetben, a működtetési jogot engedélyező határozat jogerőre emelkedésétől.
E szakasz (3) bekezdése szerint a működtetési jog olyan, személyhez kapcsolódó vagyoni értékű jog, amely jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén elidegeníthető és folytatható.
A praxistörvénnyel kapcsolatos problémák között a kezdetek óta az első helyen szerepel a háziorvosi működtetési jog, mint vagyonértékű jog megszűnésének vagyoni rendezetlensége. Ez az elmúlt időszakban azért nem jelentett látványos problémát, mert a törvény hatálybalépésekor a törvény erejénél fogva ingyenes szerezték meg a működtetési jogot a rendszerben már bent lévő háziorvosok, így ők nyilvánvalóan másként élik meg annak ellenérték nélküli elvesztését, mint azok a kollegák, akik azt időközben több millió forintért vásárolták meg.
A praxistörvény annak ellenére, hogy már a megalkotásakor is látható volt a praxisok forgalmával kapcsolatos számos probléma, nem rendelkezett a kártalanítás kérdésköréről, gyakorlatilag a működtetési jog megszerzéséről és ellenérték fejében történő elidegenítéséről, illetve örökléséről rendelkezik, nem számolva azzal, hogy a működtetési jog megszűnésének lehetnek más tipikus esetei is. így pl. egyáltalán nem rendezett az a helyzet, amikor egy önkormányzat 4 háziorvosi körzetet alakított ki, majd valamilyen ésszerűsítési okból ezek határait a rendeletében megváltoztatja és három körzetet alakít ki. Ez egy teljesen jogszerű cselekmény az önkormányzat szempontjából, ugyanakkor az a háziorvos, akinek a körzetét megszüntette, a működtetési jogot már nem tudja értékesíteni, ugyanakkor ezt megelőzően esetleg több millió forintot fizetett érte.
Nem ad megoldást a törvény arra az egyszerű esetre sem, ha az önkormányzat nem kíván azzal a háziorvossal a jövőre nézve együttműködni, aki a praxis megvásárolta. Ezekben az esetekben a működtetési jog, mint vagyonértékű jog, gya korlatilag elenyészik, így egyértelmű, hogy meg kell találni azokat az alkotmányos garanciális rendelkezéseket, amelyek biztosítják, hogy az önkormányzat jogszerű döntése által okozott kár megtérüljön.
A probléma összetettségét mutatja, hogy az Alkotmánybíróság három alkalommal is foglalkozott a szabályozással. Ebből kiemelkedő jelentősége a 28/2006. (VI. 21.) AB határozatnak van, amely az eredeti szabályozásból hatályon kívül helyezte a működtetési jog megszerzéséhez szükséges feltételek közül az önkormányzat nyilatkozatának szükségességét, amelyben vállalta, hogy a működtetésre jogosult háziorvossal szerződést fog kötni. Ezt az Alkotmánybíróság a működtetési jog, mint vagyoni értékű jog megszerzésének alkotmánysértő korlátját értékelte és ezért megsemmisítette. A döntéssel maga az AB elnöke és 3 tagja sem értett egyet, amelynek különvéleményükben adtak hangot. Dr. Bihari Mihály egyértelműen aggodalmának adott hangot a döntés miatt, hangsúlyozva, hogy a hatályon kívül helyezett önkormányzati nyilatkozat nem a vagyoni értékű jog korlátozása volt, hanem biztosítékot jelentett a jogszerző számára, hogy az önkormányzat foglalkoztatni fogja, így élni tud majd működtetési jogával.
