2025. január. 31., péntek - Marcella.
hirdetés
hirdetés

A poliovírus újabb típusát sikerült kiirtani

A gyermekbénulást okozó poliovírus újabb típusát sikerült kiirtani a Föld színéről, ami fontos mérföldkő a veszélyes kórokozó elleni végső harcban – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Az elmúlt években komoly nehézséget okozott az Egészségügyi Világszervezetnek, hogy hatékonyan tudjanak harcolni a gyermekbénulás ellen. Azután, hogy az utolsó megbetegedést 2010-ben észlelték Európában, 2015-ben újra megjelent a poliovírus. Akkor Délnyugat-Ukrajnában betegedtek meg a gyermekek, az országban ugyanis csak a gyerekek fele van beoltva a kórokozó ellen. Sikerült urrá lenni a problémán, most pedig egy újabb, nagyon fontos lépést tettek a végső megoldás felé.

"A 3-as típusú poliovírus kiirtása jelentős lépés a gyermekbénulás-mentes világ felé, ám még nem szabad hátradőlnünk" – hangoztatta Matshidiso Moeti, a WHO afrikai régióért felelős igazgatója. A gyermekbénulás felszámolásának igazolására létrehozott globális bizottság e heti bejelentése azt jelenti, hogy immár csak a vírus 1-es típusa van jelen a világban, a 2-es típust 2015-ben nyilvánították kiirtottnak.

A WHO 1988-ban indította a gyermekbénulás kiirtását célzó programját, ennek eredményeképpen a fertőzöttek száma 1988 és 2012 között több mint 99 százalékkal csökkent. Az 1-es típusú poliovírus azonban még mindig jelen van Pakisztánban és Afganisztánban, ahol idén eddig 88 embert fertőzött meg. Ez jelentős emelkedést jelent a 2017-es globális mutatókhoz képest, amikor rekordalacsony számú, mindössze 22 esetet jegyeztek fel világszerte, írja az MTI nyomán a hvg.hu.

(forrás: hvg.hu/MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...