hirdetés
2025. június. 01., vasárnap - Tünde.
hirdetés

 

A nanoműanyagok egészségügyi kockázatait vizsgálják Szegeden

A nanoműanyagok egészségügyi kockázatait vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói együttműködve a Cambridge-i és az Ulmi Egyetemmel, egy a Hu-rizont pályázat támogatásával megvalósuló projektben.

Az apró műanyag részecskék befolyásolhatják a különböző sejtfunkciókat, hatással lehetnek a termékenységre, a légúti és emésztőtraktusban található sejtekre. Ezekről a hatásokról szisztematikus vizsgálatokon alapuló megbízható adatok egyelőre nem, vagy csak korlátozottan állnak rendelkezésre.

A 2027 végéig tartó projekt során azt vizsgálják, hogy a nanoműanyag-szennyeződés milyen hatást gyakorol egy élő szervezetre. Egyelőre nem ismert, hogy az esetleges hatások függenek-e a nanoműanyagok mennyiségétől, a kitettség időtartamától, az összetételtől, szerkezettől vagy alaktól. Az sem tisztázott, hogy milyen mértékű terhelés károsíthat egy embert, súlyosbíthat egy betegséget, vagy járulhat hozzá a kialakulásához.

Az emésztőrendszeren belül olyan kórképek esetében, ahol a bélfal átjárhatósága megnő - ilyen a gyulladásos bélbetegség -, a nanoműanyagok akár az állapot súlyosbodását is eredményezhetik.

A multidiszciplináris projekt több tudományterületet érint. Az SZTE kémiai, illetve fizikai intézetének munkatársai a nanoműanyagok biológiai mintákból történő kimutatására szolgáló módszerek továbbfejlesztésén dolgoznak. Az SZTE Gyógyszerésztudományi Karán a különböző bejutási kapuk - mint a légutak, az emésztő- és bélrendszer - átjárhatóságát tanulmányozzák. Az SZTE Biológiai Intézete és az orvostudományi kar szakemberei különböző élő rendszerekben - a sejtektől egészen az élőlényekig - vizsgálják majd, hogyan képesek befolyásolni a nanoműanyagok az ép vagy a már eleve károsodott élettani funkciókat.

Az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának munkatársai pedig a meglévő szabályozások és a létrejövő új információk egységes áttekintésével állítanak majd össze javaslatokat egy új szabályozási környezet létrehozásához, mivel a cél az, hogy a bizonyítékokon alapuló ajánlásokkal támogassák a döntéshozó és szabályozó hatóságok munkáját és a közegészségügy védelmét.

A Cambridge-i Egyetem élen jár a nanotartomány precíz vizsgálatához szükséges szuperrezolúciós mikroszkópiás technikák alkalmazásában. A brit szakemberek a vizsgálati technológia kifejlesztésében, illetve beállításában segítik majd a szegedi kutatókat.

Az Ulmi Egyetemen működő Organoid Kutatási Központ a világon az egyik legkomplexebb intézet, amely háromdimenziós, úgynevezett organoid sejtkultúrákon dolgozik. Ezek sokkal közelebb állnak az egyes szervek működéséhez, mint egy kétdimenziós sejtkultúra, így ezt alkalmazzák a projekt során, amely mintegy 400 millió forintos támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból.

Photo by Sören Funk on Unsplash
Photo by Sören Funk on Unsplash

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...