hirdetés
2025. október. 03., péntek - Helga.
hirdetés

 

A mikro-RNS felfedezéséért kapnak orvosi-élettani Nobel-díjat (Bővítve)

A mikroRNS felfedezéséért és a poszttranszkripciós génszabályozásban betöltött szerepének feltárásáért ítélték oda az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai kutató – Victor Ambros fejlődésbiológus és Gary Ruvkun molekuláris biológus – kapta a mikroRNS felfedezéséért és a poszttranszkripciós génszabályozásban betöltött szerepének feltárásáért az idei orvosi-élettani Nobel-díjat és a vele járó 11 millió svéd koronát – jelentették be a Svéd Királyi Akadémián hétfőn Stockholmban.

Az örökletes információ kódját tartalmazó kromoszómák minden testi sejtben jelen vannak, így minden sejt ugyanolyan utasításokkal rendelkezik. Csakhogy a különböző sejteknek jelentősen eltérő géneket kell kifejezniük ahhoz, hogy elláthassák speciális funkciójukat. Ez csak úgy lehetséges, ha működik egy mechanizmus a sejten belül, amely meghatározza, hogy az adott sejttípusban az adott pillanatban mely gén működjön (fejeződjön ki), és ennek köszönhetően létrejöjjön a sejt feladataihoz szükséges fehérjetermék.

A két amerikai díjazott, az 1953-ban született Victor Ambros, aki jelenleg a Massachusettsi Egyetem orvosi karának professzora, illetve az egy évvel idősebb Gary Ruvkun, a Harvard Egyetem genetikus professzora a különféle sejtek fejlődését vizsgálták. E kutatásaik során fedezték fel a mikroRNRS-eket, vagyis a ribonukleinsav-molekulák egy teljesen új, addig nem ismert típusát, amelyekről kiderült, hogy esszenciális szerepet játszanak a génszabályozásban. E felfedezés egyúttal a génszabályozás egy teljesen új mechanizmusára is fényt derített. Azóta kiderült, hogy az emberi genom több mint ezer mikoRNS-t kódol.

Ambros és Ruvkun a nyolcvanas évek végén a szintén Nobel-díjas Robert Horvitz kutatócsoportjában dolgozott posztdoktori kutatóként. A molekuláris biológiai és genetikai kutatások egyik kedvelt állatmodelljével, a Caenorhabditis elegans nevű fonálféregen kísérleteztek. Főként azok a gének érdekelték őket, amelyek meghatározták a C. elegans különböző genetikai programjainak időzítését: e gének működése döntötte el, hogy mikor alakultak ki a féreg eltérő működésű sejttípusai.

Később, amikor már a saját kutatócsoportjaikat vezetve kutattak tovább, felismerték, hogy a génműködést szabályozó gének egy szokatlanul rövid RNS-molekulát kódolnak, amelyből hiányzik a fehérjeszintézishez szükséges kód. Magyarul e gén végterméke a rövid RNS, ami nem mRNS (hírvivő RNS), és nem egy fehérjemolekula létrehozása a célja. A felfedezést követő vizsgálatok révén feltárták, hogy e mechanizmus a korábban is ismert génszabályozó lépéseknél később hat, így nem a gén RNS-sé történő átírását gátolja, hanem a létrejött RNS-ek blokkolják a fehérjeszintézist. Kiderült ugyanis, hogy az egyik szabályozógén által kódolt mikroRNS kapcsolódik a másik szabályozógén által expresszált, komplementer szekvenciát tartalmazó mRNS-hez, és leállítja a fehérjévé történő átírását. Ezt a merőben új génszabályozó mechanizmust először 1993-ban publikálták a Cell folyóiratban.

E felfedezés a következő években nem igazán ragadta meg a tudományos közvélemény érdeklődését, a legtöbben azt gondolták róla, hogy nincs relevanciája a magasabb rendű élőlényekben, és csak a fonálférgekben működik. Ez a helyzet alapvetően megváltozott 2000-ben, amikor Ruvkun kutatócsoportja talált egy másik gént, amelynek a működését ugyancsak mikroRNS szabályozta. Ráadásul ez a gén már nem fonálféreg-specifikus volt, hanem egy erősen konzervált génről volt szó, vagyis szinte változatlan formában jelen volt a legkülönfélébb alacsonyabb és magasabb rendű állatokban. Ez a felfedezés már szenzációként hatott, rengetegen kezdtek mikroRNS-eket keresni, és alig néhány év alatt több százat felfedeztek közülük. Ma már jól tudjuk, hogy a mikroRNS-ek útján történő génszabályozás univerzális a soksejtű életformák körében.

A mikroNST-k már sok száz millió éve szabályozzák az élőlények génjeinek működését. Ha hiba csúszik a mikroRNS-ek működésébe, az a legkülönfélébb károsodásokat okozhatja a sejtek felépülésében és funkciójában. Ezért a mikroRNS-ek szerepet játszanak például a rák, illetve számos genetikai betegség kialakulásában.

Stockholm, 2024. október 7. Olle Kämpe svéd klinikai endokrinológus (j) beszél az orvosi és élettani Nobel-díj várományosait bejelentő sajtóértekezleten a stockholmi Karolinska Intézetben 2024. október 7-én. Az idei díjat Victor Ambros és Gary Ruvkun amerikai kutató kapja a génszabályozásban döntő szerepet játszó mikro-RNS felfedezéséért. MTI/EPA/TT Hírügynökség/Christine Olsson/TT
Stockholm, 2024. október 7. Olle Kämpe svéd klinikai endokrinológus (j) beszél az orvosi és élettani Nobel-díj várományosait bejelentő sajtóértekezleten a stockholmi Karolinska Intézetben 2024. október 7-én. Az idei díjat Victor Ambros és Gary Ruvkun amerikai kutató kapja a génszabályozásban döntő szerepet játszó mikro-RNS felfedezéséért. MTI/EPA/TT Hírügynökség/Christine Olsson/TT

Victor Ambrost és Gary Ruvkunt is meglepte a díj

Az idei orvosi-élettani Nobel-díj mindkét kitüntetettjét meglepte a díj, amely Gary Ruvkun szerint egy "kvantumugrás", Victor Ambros szerint pedig az alapkutatások jelentőségének elismerése is egyben.

A bejelentés előtt a nagy időeltolódás miatt a két amerikai tudós közül csak Ruvkunnal tudott beszélni a díjat odaítélő Nobel-bizottság főtitkára. Ambros telefonja egy másik szobában volt amikor hívták, így végül fia érte el, akit egy újságíró keresett meg.

Mint Ambros a nobelprize.org interjújában felidézte, fia csak annyit mondott: "Volt hívásod Svédországból? Fel kéne venned a telefonodat".

Victor Ambros elmondta, hogy egyáltalán nem számított az elismerésre, mivel úgy gondolta, barátai, Andrew Fire és Craig Mello 2006-os Nobel-díja már lefedte a területet.

Arra a felvetésre, hogy ez már a fonalférgek negyedik Nobel-díja (Ambros és Ruvkun a Caenorhabditis elegans nevű fonálférgen kísérleteztek), azt mondta, hogy ez nagy büszkeséggel tölti el.

Kiemelte, hogy mekkora öröm, amikor alapkutatást díjaznak. A Nobel-díj annak is elismerése, hogy milyen csodás és váratlan felfedezéseket hozhatnak a puszta kíváncsiság által hajtott kutatások.

Gary Ruvkun a Nobel-díj honlapján megjelent interjújában elmondta, hogy amikor a felfedezést tették, egyáltalán nem gondoltak arra, hogy ezzel egyszer Nobel-díjat nyernek, csak arra, hogy mennyire érdekes az, amit találtak. Akkor érezték csak, hogy ez egy olyan jelentős eredmény, amellyel díjakat lehet nyerni, amikor a kutatási terület "berobbant", de ez hosszú időbe telt.

Hihetetlen volt ennek a részese lenni, látni a sok tehetséget, akiket a területhez vonzott ez a felfedezés - hangsúlyozta Ruvkun, akit szintén meglepett a Nobel-díj.

Csak azt ismételgettem magamban, hogy ez mindent megváltoztat, a Nobel-díj mitikus abból a szempontból, hogy mennyire átalakítja a díjazottak életét - idézte Ruvkunt az AP hírügynökség. A kutató hozzátette, hogy a Nobel-díj százszor annyi sajtómegjelenést és ünneplést hoz, mint bármilyen más díj.  - Tehát nem a kontinuum része. Egy kvantumugrás - fogalmazott.

Ruvkun hozzátette, hogy idén decemberben harmadszor vesz majd részt a Nobel-díjak átadásán Stockholmban, miután 2002-ben ott volt, amikor mentora, Robert Horvitz átvette az elismerést, 2009-ben pedig barátja, Jack Szostak díjátadóján is részt vett. Ez lesz a harmadik útja, "talán a legjobb" - mondta Gary Ruvkun.

(forrás: Magyar Tudományos Akadémia )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...