hirdetés
2024. december. 21., szombat - Tamás.
hirdetés

 

A mikrobiom állapota összefüggést mutat az öregedéssel

Az emberi mikrobiom állapota összefüggést mutat az öregedés gyorsaságával, derül ki egy tanulmányból, amelynek első szerzői Kerepesi Csaba, a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (HUN-REN SZTAKI), valamint Torma Ferenc, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kutatói.

A biológiai életkort mesterséges intelligencia alapú, úgynevezett epigenetikai órák mérik, amelyek képesek az öregedési folyamat mérésére és betegségek, illetve a halál előrejelzésére. A magasabb edzettségi fokot lassabb öregedéssel és egészségesebb élettel hozzák összefüggésbe.

A mikrobiom (például a bélflóra) változik különféle betegségek és az öregedés hatására, mégis, a kapcsolata az epigenetikai öregedésórákkal eddig ismeretlen volt, írták a HUN-REN SZTAKI közleményében. Ennek kiderítésére a kutatók aktív emberek bélflórájából, valamint véréből vettek mintákat, amelyet az edzettségi adataikkal vetették össze. "Alkalmazva az epigenetikai öregedésórákat, összefüggéseket kerestünk a gyorsult öregedés, a bélflóra összetétele és az edzettség között", fogalmazott a közleményben Kerepesi Csaba, a HUN-REN SZTAKI kutatója.

A kutatók azt tapasztalták, hogy a középkorú, illetve idős emberek között a gyorsult öregedés a bélflóra megnövekedett diverzitásával és alacsonyabb edzettségi fokkal, valamint rosszabb egészségi állapottal párosult, emelte ki Kerepesi Csaba.

A közlemény szerint a kutatók azt is megfigyelték, hogy a lassult öregedést és a magasabb edzettségi szintet mutató egyének bélflórájában nagyobb arányban fordultak elő azok a baktériumok, amelyeket gyakran gyulladásgátlással hoznak összefüggésbe.

"Összefoglalva, az eredményeink azt sugallják, hogy a mikrobiom egyes megváltozásai összefüggésbe hozhatók a vér alapján mért gyorsult öregedéssel és az edzettséggel", mutattak rá a kutatók.

A vizsgálat eredményeit bemutató cikk az Aging Cell című szakfolyóiratban jelent meg a közelmúltban.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink