hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Ízelítő

A méhnyakrák megelőzéséért

Évente 500 nő hal meg Magyarországon méhnyakrákban, évente 450–550 új megbetegedést regisztrálnak. Ez az egyetlen rák, amit 2005 óta már oltással és szűréssel együtt hatékonyan meg lehet előzni, a halálozási szám mégsem változott lényegesen 1961 óta.
A méhnyakrákot 80%-ban a HPV vírus okozza. A vírus a sejtekben olyan elváltozásokat indíthat el, melyek rákos burjánzáshoz vezetnek. A betegség sokszor csak évekkel azután derül ki, hogy valaki elkapta a vírust. A méhnyakrák a 20–65 év közötti nőket érinti leginkább. A rák megelőzésében fontos szerepet játszik a biztonságos szexuális élet, a rendszeres szűrés, és a méhnyakrák elleni oltás. Három alkalommal kell beoltani a potenciális anyákat, szakemberek szerint a 9–12 éveseknél a legnagyobb a későbbi ellenállóképesség, de felnőtteknek is adható kisebb hatékonysággal. Jelenleg Magyarországon csak 30 ezren vannak beoltva méhnyakrák ellen. Kormányzati program egyelőre nincsen, van azonban számos önkormányzat Magyarországon, mint pl. a 12. kerület Hegyvidék, ahol a védőoltás költségének nagy hányadát átvállalják.
 
A Magyar Anya- és Családvédelmi Program az Egészséges Ifjúságért Alapítvánnyal közösen arra kérte a 14–18 év közötti fiatalokat, készítsenek pályamunkát arról, hogy szerintük hogyan lehetne diáktársaik és a döntéshozók figyelmét felhívni a méhnyakrák veszélyeire. „Amikor először hallottam a HPV vírusról, és a méhnyakrákról azt gondoltam: Ez engem nem érinthet, a mi családunkban ilyen nem történhet meg, sem velem, sem az anyukámmal, sem bármely nővel a környezetemben. Hatalmasat tévedtem!” Így ír a budapesti Fodor József Szakképző Iskola 11. évfolyamba járó Kocsis Bernadett a méhnyakrákról, aki az Egészséges Ifjúságért Alapítvány és a Magyar Anya– és Családvédelmi Program „Védd meg a mamát!” pályázatán dobogós helyen végzett.
 
A pályázatra az ország minden részéből összesen 94 pályázat érkezett. Volt iskola, ahonnan 12-en is küldtek be anyagot. A díjakat Prof. Dr. Czeizel Endre, az alapítvány elnöke és Lovas Pál, a XII. kerület alpolgármestere adta át. A pályaművekből kiállítás látható egy hónapon keresztül a XII. kerületi Arany János Gimnáziumban.
 
Forrás: Sajtóanyag
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés