A megfelelő kommunikáció lenne a hosszú élet titka?
A 2030-ig a miniszterelnöki kabinetiroda támogatásával átfogó vizsgálatokra van lehetőség a szűrőkamionban, írja a Digital Hungary.
A világon is rendhagyónak számít hazánk népegészségügyi programja, amely 76 szakmai szervezet összefogásával zajlik, hogy segítse a magyar lakosság egészségtudatosságának fejlesztését és az egészségének javítását. Ennek fontos része az edukáció, hogy rábírják az embereket arra, hogy ne csak akkor menjenek orvoshoz, ha már gond van, hanem prioritásuk legyen a megelőzés, valamint továbblássanak a kórházakon és szakrendelőkön. Ennek keretében 2018-ban egy országos egészségvédelmi szűrőprogram is indult, amely kiváló lehetőséget nyújt azoknak, akik a magánegészségügyi ellátást nem engedhetik meg maguknak, de el szeretnék kerülni a hosszú várakozást az állami egészségügyben.
Idén elértük, hogy a lakosság 10 százalékát összesen 10 millió vizsgálat során 20 ezer szakember bevonásával sikerült szűrnünk – kezdte Dankovics Gergely. – A program jelenleg 800 ezer ember számára elérhető, főként aktív korú hölgyek és urak számára. A 2030-ig a miniszterelnöki kabinetiroda támogatásával már biztosan működő szűrőkamionjainkban 50 átfogó vizsgálatra van lehetőség, amelyeket személyenként nagyjából fél óra alatt végeznek el 8 szakember segítségével. Ezek között a vizsgálatok között egyebek mellett kardiológiai, labor-, illetve tumormarkeres laborvizsgálatok is szerepelnek – fejtette ki a programigazgató, hozzátéve, hogy a gyerekekkel kapcsolatos hiányágazatot felismerve évi 75 ezer kiskorú programban való részvételét is lehetővé tette a program, mára pedig ez a szám 100 ezerre nőtt.