A magyar fiatalok közel negyedét érintik a szülők szenvedélybetegsége által okozott traumák

Február 5-ig bárki szavazhat a Média a Családért díj döntős pályamunkáira. A tavaly megújult pályázat témája a család és a függőségek kapcsolata, az addikció családi gyökerei és az a hatás, amely a szenvedélybetegséggel élők közvetlen környezetét – házastársakat, szülőket, gyerekeket – érinti.

A Debreceni Egyetem kutatóinak 2021-ben a Child and Adolescent Psychiatry and Mental Health című folyóiratban publikált, országos felmérése szerint a 12–17 éves fiatalok közel egynegyede számolt be arról, hogy gyerekkorában olyan traumákat élt át, amelyek később is hatást gyakoroltak lelkiállapotára. Ezek között visszatérően megjelenik a szülő szenvedélybetegsége, amely együtt jár a szorongásos, az érzelmi és magatartási nehézségek gyakoribb előfordulásával.

A Média a Családért díj idei döntős pályamunkáinak témája a függőségek, aminek a családi összefüggéseit is igyekeznek feltárni a szerzők. Bemutatják, miként formálja a függőség a családi szerepeket, a mindennapi működést és a gyerekek biztonságérzetét. A gyermekeiből erőt merítő alkoholbeteg édesanya és a többféle szer fogságából szabaduló apa története, a multi-level marketing csapdájába kerülő feleség vagy a szerencsejátékfüggő fiatal kálváriája, a tiszaburai kamaszfiú reményt adó sorsa megmutatja, hogy a diszfunkcionális családi háttér hajlamosít a későbbi addikcióra, úgy a támogató, szeretetteljes otthoni, családi, baráti vagy sorstársi kapcsolatok viszont a túlélés, a gyógyulás zálogai lehetnek.

A díj 2025-ben megújult: a pályázatra kizárólag korábban nem publikált médiatartalmakkal lehetett jelentkezni, előre meghatározott tematikában. A beérkezett pályaművek közül egy előzsűri választotta ki a 10 döntős alkotást, amelyekből a közönség is kiválaszthatja a saját kedvencét.

A közönségszavazás február 5-ig tart. A legtöbb szavazatot kapott pályamű alkotója 500 ezer forintos közönségdíjban részesül, a szavazók között pedig féléves Képmás magazin-előfizetéseket sorsolnak ki. A Média a Családért szakmai díj átadására február közepén, ünnepélyes keretek közt kerül majd sor.

A döntős pályaművek:

Berta Péter

Kéz a kézben a reménység útján (podcast)

Megnézem a kepmas.hu oldalán

Bursza Krisztina

Egy kárpátaljai édesanya története

Megnézem a kepmas.hu oldalán

CSONGOR ANDREA

„A gyémánt ígérete” – Hogyan bomlott meg egy házasság egy üzleti modell miatt?

Megnézem a kepmas.hu oldalán

D. BALÁZS ILDIKÓ

Aki nem kér segítséget, azon nem lehet segíteni

Megnézem a kepmas.hu oldalán

Hidasi Zsaklin

A virtuális lányom

Megnézem a kepmas.hu oldalán

Kemény Krisztina

Vezet-e út kifelé a szilánkos mennyországból?

Megnézem a kepmas.hu oldalán

Kollarics Attila

„Volt egy éjszaka, amikor végelkeseredésemben elkezdtem azt kiáltani, hogy segítség”

Megnézem a kepmas.hu oldalán

Mózes Anita

„Amikor mentem az utcán, utánam köptek, annyira nem számítottam senkinek”

Megnézem a kepmas.hu oldalán

Nagy Ildikó

„Volt, amikor negyedóránként kellett szívnom” – Egy fiatal férj gyógyulása a függőségekből

Megnézem a kepmas.hu oldalán

Winter Diána

A jövő kezdete – Te is beleférsz (podcast)

Megnézem a kepmas.hu oldalán

hirdetés

Könyveink