hirdetés

A lakosság kisegítette a sikerre éhes kormányzatot

Ekkora forráskivonást egyik ország sem hajtott végre, ugyanakkor csak Magyarországon nőttek a lakosság terhei 20% feletti mértékben – írja a térség gyógyszerfinanszírozásáról a Policy Agenda.

A köz- és a magánkasszák gyógyszerterheit vizsgáló összeállítás megállapítja, hogy a gyógyszertámogatási rendszer bonyolultsága „könnyű terep” ahhoz, hogy a kormány intenzív, célzott kommunikációval elfedje a forráskivonást.

A számok azonban többet  mondanak arról, hogy mit ad ehhez az egészségbiztosítás, és mennyit költünk gyógyszerekre. 2008-ban a gazdasági válság kezdetekor az egy lakosra jutó támogatás mértéke 32.448 forint volt. 2010-ben a kormányváltás évében már 35.721 forint jutott állampolgáronként, majd ez 2013-ra 29.922 forintot tett ki. Ez 16%-os csökkenést jelent.

A KSH kiskereskedelmi adatai szerint 2010-ben egy főre jutóan  40.600 forintot költött a lakosság gyógyszerre, gyógyászati cikkre, míg 2013-ben 45.600 forintot, amely 12%-kal magasabb kiadás.

Így tehát miközben 2010-hez képest többet költöttünk gyógyszerekre, addig az államtól kapott támogatás egy lakosra jutó mértéke csökkent. Figyelemre méltó, hogy az adatok szerint megnőtt az olyan gyógyszerek, gyógyászati cikkek fogyasztása, amelyek kívül esnek az állam által támogatott körön – olvasható a policyagenda.hu-n.

(forrás: Policy Agenda)

Könyveink

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...