Gyógyítás
A krónikus stressz kezelése életeket menthet
Interjú dr. Kopp Máriával
A stresszről, kezeléséről, életünk befolyásolásáról beszélgetett az MTI munkatársa Kopp Mária orvos-pszichológussal, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettesével a Quintess Médiaklub e témáról tartott rendezvénye alkalmából.
– Mit takar a krónikus stressz fogalma?
– Hangsúlyoznunk kell, hogy nem minden stressz rossz. Selye János állatkísérletei óta pontosan ismerjük a stressz szakaszait. Az első szakasz a megterhelő élethelyzet jelentkezése, ez lehet új munkahely vagy iskola, megromlott párkapcsolat, gyerek születése a családban vagy akár az öregedés. A második lépés, hogy miként éljük meg ezt a helyzetet. Ha negatív a viszonyunk hozzá, akkor fokozza kimerültségünket.
– Több stressz éri az új nemzedéket?
– Fel szoktam tenni ezt a kérdést, és általában az a válasz, hogy igen. Ez egyrészt igaz, másrészt nem. A mai gyerekek általában nagyon kevés fizikai kihívásnak vannak kitéve, például rendszeresen a szülők hozzák-viszik őket, szervezik életüket. Így nehezen alakulhatnak ki a szükséges megbirkózási készségek.
– Mondana példát pozitív stresszre is?
– Sokat foglalkoztam az oxitocin nevű anyaggal. Ez egy természetes neuropeptid hormon, a női szervezetben szüléskor is keletkezik, de egyébként szeretkezéskor is mindkét nemnél, szorongásoldó hatása van, törli a negatív emlékeket. Így válhat például a szülés pozitív stresszé, kihívássá. Minden olyan feladat, amellyel sikeresen megbirkózik az ember, építi és nem rombolja.
– Mikor válik károssá, krónikussá a stressz?
– A harmadik szakaszban, amikor már nem voltak képesek feldolgozni az újabb stresszhatásokat, Selye valamennyi patkánya elpusztult. Sajnos, mi emberek is így vagyunk: belebetegszünk a krónikus stresszbe. Ha a negatív eseményeket nem képes kezelni az ember, elveszíti a kontrollt élete irányításában, akkor jelentkezik a vitális kimerültség.
– Milyen figyelmeztető jelekből jöhetünk erre rá?
– Az állandósult fáradtság, ingerlékenység, a „nem bírom tovább” érzése fontos jelzés. Kérdőívet és személyes beszélgetést alkalmazunk felmérésére. Léteznek azonban ma már olyan vizsgálatok, amelyekkel a sejtszintű, biológiai korát lehet megállapítani valakinek. Egy amerikai kutatás szerint a fogyatékkal élő gyerekeket felnevelő anyák biológiai kora 7–16 évvel volt több, mint egészséges gyereket nevelő nőtársaiké. Az azonban, hogy a széles intervallum melyik vége volt valakire érvényes, attól függött, hogyan élte meg a helyzetet.
– Mit tehetünk tartalékaink kimerülése ellen, a korai öregedés, a halál ellen?
– Általában az életmód megváltoztatását javasolják az orvosok: megfelelő étrend tartását, az elhízás megelőzését, leszokást a dohányzásról és a túlzott alkoholfogyasztásról, a rendszeres mozgást. Ezek bizonyítottan hatásos beavatkozások például a koronáriabetegségek megelőzésére, ám megfigyelhető, hogy a stresszkezelés megtanulása nélkül újra és újra visszaesnek például a dohányzásról leszokó emberek, mert a kiváltó okot nem szüntették meg.
– Hol tanulható a stressz megfelelő kezelése?
– Intézetünkben nemrégiben indítottunk programot, amelyet a www.selye.hu honlapon ismertetünk, erre munkahelyek jelentkezhetnek, ahol a dolgozók egy rövid, de hatékony, 12 órás stresszkezelő, prevenciós tréningen vehetnek részt. Ezt azért is tartjuk fontosnak, mert a magyarok, főként a férfiak halálozási adatai rendkívül rosszak. Ma egy középkorú magyar férfinak csak 69 százalék esélye van arra, hogy megéri a 65 éves kort. Megdöbbentő, hogy az országon belül a legképzettebb és a legkevésbé képzett férfiak várható élettartamában 19 év különbség van.
– Kutatásai védő tényezőket is kimutattak.
– Így van. 2002-ben kérdeztünk ki részletesen reprezentatív minta alapján ötezer embert, akik akkor 49 és 69 év között voltak, majd a követéses vizsgálatban 2006-ban megnéztük, mi történt velük, hányan haltak meg. A férfiaknál védőfaktornak bizonyult, ha jó párkapcsolatban élnek, és ha jó a kapcsolatuk a gyerekükkel. A munkahelyi bizonytalanság viszont háromszorosára növelte a halálozási kockázat arányát. A felmérések szerint a magyar társadalom 30 százaléka a vitális kimerültség állapotában van, amelyen az összetartozás érzésének növelésével, civil szerveződésekkel, az egyéni megküzdési készségek javításával és szemléletváltással lehetne segíteni.
Mátay Anna, MTI