A korszerű mozgásszervi rehabilitáció és a hiánya

– Akik ma Magyarországon gyógytornára, fizioterápiára járnak, azok nem mindig a legkorszerűbb ellátást kapják?

– Van néhány tucat nagyon jól képzett gyógytornász az országban, akik folyamatosan frissítik a tudásukat, és vannak, akik ugyanazt az ellátást nyújtják, mint húsz éve, amikor végeztek. De ez nem csak rajtuk múlik, hiszen egy húszperces kórházi fizioterápiában, azon belül a manuálterápiában nem lehet a legújabb irányelvek, protokollok szerint dolgozni. És a közintézményeknek arra sincs pénzük, hogy megvegyék a legkorszerűbb – rendkívül hasznos – fizioterápiás eszközöket.

– Mi a legújabb irányelvek lényege?

– Minden modern manuálterápiás rendszer abból az alapkoncepcióból indul ki, hogy a mozgásszervi panaszok összetett funkcionális problémák. Tehát nem egyetlen ízület betegségéről, sérüléséről van szó, hanem arról, hogy ezek mögött egy komplex patomechanizmus áll. A kezelésnek is ezt a komplex patomechanizmust kell alapul vennie, és nem egy-egy struktúrát, egy-egy ízületet helyrehozni, hanem az egész láncolatot rendbe tenni. Ha például megsérül a térdízület, a gerinc alsó szakaszától kezdve az egész alsó végtagon, beleértve a csípőt, a bokát, ellenőrizni kell, hogy minden rendben van-e.

– Vagyis ha elesem síelés közben, és megsérül a térdem, az nem feltétlenül azért van, mert ügyetlen vagyok vagy másra figyeltem?

– Az is kiváltó ok lehet, hogy fáj a dereka, és ez az idegvezetésen keresztül rontja bizonyos ízületek funkcióját. Adott esetben a térdízület a síelés alatt nem tud olyan gyorsan alkalmazkodni a hirtelen helyzetváltoztatáshoz. A sérülés csupán jelenség.

– Minden esetben igaz ez?

– A bizonyítékokon alapuló gyógyítás, amely szerint ma a fizioterápiának is dolgoznia kell, csak patomechanizmusban gondolkodik. Nem azt mondjuk, visszatérve az előző példára, hogy mindenkinek, aki a sípályán elesik, fáj a dereka, de azt igen, hogy ellenőrizni kell a gerincfunkciót is ahhoz, hogy meggyógyuljon a térdsérülése. Nem tekinthetünk semmit sem izolált problémának. Mondok egy másik népszerű példát. A teniszkönyökről tudjuk, hogy ott bizonyos inak, a csonthártya, valamilyen struktúra biztosan elváltozást mutat. De aki nem ellenőrzi egy teniszkönyök esetében az alsó nyaki gerincszakasz állapotát, hibát követ el. Valószínűleg csak a jelenséggel foglalkozik.

– Mennyire elterjedt ez a szemléletmód Magyarországon? Vagy még mindig csak az adott panaszt kezeljük? Egyáltalán, a gyógytornászok mekkora hányada dolgozik e modern felfogás szerint?

– Úgy gondolom, hogy a Magyarországon dolgozó 2500–3000 gyógytornász körülbelül 15–20 százaléka alkalmazza a mindennapokban az új irányelveket. Erről azonban nincsenek pontos kimutatások, még azt sem tudjuk, mennyien foglalkoznak valójában mozgásszervi betegekkel.

– Ez igen rossz arány….

– Az alapprobléma a posztgraduális oktatás, annak szervezettsége és minősége. Az ilyen jellegű tudás elsajátítására csak a mesterprogramok alkalmasak, de még ma is vita folyik arról, milyen területen indítsanak ilyeneket az egyetemek. Rövidebb-hosszabb kurzusokat a Magyar Gyógytornászok Társasága is szervez, csakhogy ezek drágák – egy három-négy napos tanfolyam 100 ezer forint –, csak kevesek számára megfizethetők.

– Beszélgetésünk elején szóba került a rehabilitáció. Pontosabban az, hogy a betegeket nem tájékoztatják minden esetben arról, milyen utókezelésekkel jár egy műtét. De egyáltalán megtörténik-e ma Magyarországon a mozgásszervi betegséggel operáltak komplex rehabilitációja?

– Az a kórházi osztály, ahol a beteget operálják, abban a néhány napban, hétben, amíg az illető bent fekszik, elindít egyfajta rehabilitációt. Ennek azonban igencsak bizonytalan a folytatása, mert nincs hol rehabilitálni a műtött betegeket. Mint említettem, a szakellátás és a háziorvosi praxisok szintjén működő fizioterápiás teamek kapacitása és lehetőségei nagyon szűkösek. Ezért általában három dolog történhet: a beteg – ha van jó kapcsolatrendszere – visszajár a kórházba gyógytornára, ami rendkívül drága megoldás; vagy – jó esetben az egészségügyön belül, rossz esetben azon kívül – keres fizetős ellátást; vagy semmilyen rehabilitációt nem kap.

– Ha azonban nem kap a műtét után megfelelő kezelést, szinte bizonyosan nem gyógyul meg teljesen, újabb terhet róva az egészségügyre…

– Ez így van. Az ellátatlan betegek akár folyamatos egészségügyi ellátásra is szorulhatnak a továbbiakban, vagy gyógyszeren kénytelenek élni.

Forrás: Haiman Éva, Medical Tribune