2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

A koronavírus új mutációja kezdett el terjedni Európában

Szakértők szerint az omikron-variánshoz képest sokkal agresszívabb és halálosabb változatról van szó, mivel két variáns mutálódásával jöhetett létre, írja a Napi.hu.

Agresszív koronavírus-variáns szedi az áldozatait, hamarosan Szlovákiában is megjelenhet, írta meg az Új Szó. A lap szerint a BA.4.6 jelzésű variáns az Egyesült Államokban bukkant fel először, ám nemrég már az Egyesült Királyság teürletén is azonosították. Ebből a szlovák lap szerint nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy az új variáns Európa más országaiban is megjelenik.

A BA.4.6-tal fertőzött betegek aránya augusztus óta is gyorsan nőtt: briteknél 3,3 százalékról szeptemberre 9 százalékos arányt ért el. A mutáció  az omikron egyik alvariánsa, melyet először idén januárban, még Dél-Afrikában észleltek és mutattak ki.

A BA.4.6 zömmel az öregeket, az idősebb korosztályt veszélyezteti; a Science Alert tudományos szaklap megírta azt is, hogy náluk magasabb is a halálozási arány. Nem teljesen világos, hogyan jelent meg a BA.4.6, de a tudományios lapban at írták: lehetséges, hogy ez egy rekombináns változat (ami azt jelenti, hogy a SARS-CoV-2, vagyis a COVID-19-et okozó vírus két különböző változata egyidejűleg fertőzi meg ugyanazt a személyt.) 

A Science Alert közlése szerint a BA.4.6 sok tekintetben hasonló a BA.4-hez, de mutációt is hordoz, és még a triplán oltott személyek sincsenek biztonságban tőle, mert ellenállónak bizonyult a korábbi vakcinákkal szemben, írja a lap.

*

Világszerte 611 696 007 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 525 735, közölte a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggel 6 órakor. Egy nappal korábban 611 407 338 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 525 082 volt.

A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-nek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 95 653 526. A halálos áldozatok száma 1 053 412.

(forrás: Napi.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink