hirdetés

A kórházi eladósodás okait intézményenként vizsgálják

Még a nyáron kaphatnak gyorssegélyt a kórházak az E- alap tartlékának terhére - jelentette ki Zombor Gábor, az egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek adott interjújában.

A  Semmelweis Napra időzített közleményben az államtitkár elismételte, hogy előremutatónak és továbbgondolásra érdemesnek tartja az elvándorlásban leginkább érintett, fiatal orvosokat tömörítő Magyar Rezidens Szövetség által megfogalmazott programot, mely a hálapénz megszüntetését, szakorvosi minimálbér bevezetését és a szabad orvosválasztás hálapénzt kiváltó szabályozását célozza.

Az államtitkár fenntartotta azt a korábban hangoztatott véleményét is, hogy az egészségügy átalakításának legnagyobb akadálya a hálapénz, amelynek megszüntetése egyaránt érdeke az orvosok és a betegek túlnyomó többségének. Ehhez kapcsolódva említette az egészségügyi életpályamodell bevezetését, mely szerinte az ágazati kamarák egyik legfontosabb javaslata.

Zombor Gábor szerint az életpályamodell megalkotásának alapvető feltétele az átláthatóság megteremtése az ágazatban. Amíg nem lesznek átláthatóak a viszonyok, nem lehet életpályamodellről beszélni - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy bármilyen változás történjen, az nem veszélyeztetheti az egységes társadalombiztosítás rendszerét, és csak széles körű konszenzuson alapulhat.

A kórházfinanszírozásról Zombor Gábor azt mondta, az E-alap meglévő tartalékait használhatják fel a kórházak rövid távú plusztámogatására. (Néhány napja írtuk, hogy erre ott nagyjából 10 milliárd van, az adósság viszont  túl van a hatvanon. A szerk.) Az év második felében el kell készülnie egy olyan konszolidációs javaslatnak, amely középtávon megakadályozza az adósság újratermelődését - tette hozzá. "Már rendelkezünk minden adattal, amely alapul szolgálhat egy ilyen javaslathoz" - fogalmazott az államtitkár. Példaként megemlítette, hogy rendkívül nagy eltérés van hasonló nagyságú, profilú és ellátási területű kórházak működésében. Ennek okait intézményenként vizsgálják, és javasolnak majd megoldást - tette hozzá.

A népegészségügyről Zombor Gábor kifejtette, hogy az uniós forrásból indult programok folytatódnak. Cél a szűrések hatékonyságának növelése, a programok eredményességének a megbetegedési és halálozási mutatók javulásában is meg kell mutatkozniuk - hangsúlyozta. Véleménye szerint nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a foglalkozás-egészségügyben dolgozó orvosoknak a népegészségügyi célok elérésére, hiszen ők négymillió munkavállalót "érnek el", pont azt a korosztályt, amely a legnehezebben elérhető a programokkal, de amely esetében a népbetegségek megelőzése kiemelten fontos.

Az egészségügyért felelős államtitkár beszélt arról is, hogy a Magyar Orvosi Kamarával egyeztetve feltárják azokat a területeket, hol lehet könnyíteni az adminisztráción, felesleges vagy párhuzamos adatközlési kötelezettségeken, hogy könnyítsenek a háziorvosok leterheltségén.

Bővíteni szándékozik a háziorvosok kompetenciáit, hogy a betegek minél nagyobb számban jussanak megelőző terápiához az alapellátásban.

Zombor Gábor elmondta, azzal a meggyőződéssel vállalta el az államtitkári pozíciót, hogy az egészségügyben dolgozókat és a betegeket képviselő szervezetek véleményét is figyelembe véve, olyan javaslatot tud a kormány elé terjeszteni, mely hosszú távon biztonságos, fenntartható, átlátható rendszert eredményez.

Kérdésre válaszolva elmondta, nem tud arról, hogy az államtitkárság valamelyik vidéki városba költözne, erről - mint mondta - a kormány dönt.

(Még többet olvashat Zombor Gábortól az MNO ugyancsak Semmelweis Napra időzített interjújában.)

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...