2025. szeptember. 10., szerda - Nikolett, Hunor.
hirdetés
hirdetés

A kiemelkedő humanitárius munkát díjazta a Magyar Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt májusi programsorozata keretében kitüntette a nevében tevékenykedő, kiemelkedő teljesítményű önkénteseket, támogatókat, valamint elismerte a humanitárius települések erőfeszítéseit. Összesen több száz elismerést adott át a legnagyobb humanitárius szervezet. Május 19-20-án, egy kétnapos rendezvénysorozat során összesen 77 fő és 16 település számára osztotta ki elismeréseit.

A Magyar Vöröskereszt május 19-én, Bikalon szervezte a Vöröskereszt és Vörösfélhold világnapi ünnepségét, ahol sor került az önkéntesek és támogatók díjainak átadására. Az rendezvény keretében a részvevők felidézték a szervezet történelmi múltját:

Ez a nap alkalmat ad arra, hogy megemlékezzünk Henry Dunant-ról, a Vöröskereszt Mozgalom alapítójáról, valamint a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottság megalakulásának 160. évfordulójáról. Ezen a napon egy kis időre megállunk, és számba vesszük, hogy mi mindennel foglalkozunk.Ott vagyunk kórházakban, iskolákban, közösségi központokban és gyűjtéseken, alkalmanként az emberek otthonában. Azon dolgozunk, hogy pozitív hatással legyünk mások életére, esetenként életmentő segítséget nyújtva – mondta köszöntőjében Kovács Dávid, a Magyar Vöröskereszt rendezvényének moderátora.

Az ünnepség során kiosztották „Az Év Támogatója” címet, amit olyan magánszemélyek és szervezetek kapnak, akik az elmúlt években rendszeres adományaikkal élenjártak a humanitárius tevékenység támogatásában. „Az Év Média Támogatója” cím átadására is sor került, amelyet olyan médiumok kaptak, amik kiemelkedő nyilvánosságot biztosítanak a Magyar Vöröskereszt tevékenysége számára. Az „Év Önkéntese Elismerő Oklevelet” azok a személyek kaphatták meg, akik a választott testületekben, illetve a Magyar Vöröskereszt különböző munkaterületein az adott évben kiemelkedő önkéntes tevékenységet végeztek.

A rendezvénysorozat második napján, Komlón adták át a Humanitárius Település Címet, amelyet Csaba Ferenc nagyesztergári polgármester javaslatára alapított a Magyar Vöröskereszt 2007-ben. Azóta már hatvan település nyerte el ezt a kitüntetést. Olyan önkormányzatok kaphatják meg a díjat, amelyek aktívan dolgoznak a Magyar Vöröskereszt céljainak megvalósításán, továbbá méltó módon képviselik a szervezet eszmeiségét és alapelveit.

Az idei év díjazottjai:

  • Harmadik alkalommal nyerték el a címet: Biatorbágy és Komló városa
  • Második alkalommal nyerték el a címet: Szigetvár, Gerendás, Gönyű, Komárom, Szigetszentmiklós, Karmacs, Zalavár
  • Első alkalommal nyerték el a címet: Békés, Budapest V. kerület Önkormányzata, Börcs, Dunaharaszti, Csabrendek, Nagyesztergár, Zalahaláp

A Humanitárius Település Címet bármely település megpályázhatja, amelynek lakossága aktívan részt vesz a Vöröskereszt munkájában, lakói rendszeres véradók, alap- és ifjúsági szervezetet is működtet, továbbá intézményei rendelkeznek elsősegélynyújtó felelőssel. A cím odaítélése egy évre szól, amit évente lehet meghosszabbítani.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...